Utak, buszmegállók

Aligha szükséges hosszasan ecsetelni a városi úthálózat állapotát. Egy tán kevéssé ismert statisztikai adat azért mégiscsak idekívánkozik, a portalanított utak aránya mindössze 60 százalék, s ezek javarésze is igen rossz állapotban van. Némi reményt adhat a jövôre nézve, hogy az utóbbi hetekben a város több pontján is útépítések kezdôdtek, miután a képviselôtestület döntése értelmében az önkormányzat privatizációs bevételeinek egy részét erre különítették el.

A városi kezelésben lévô utak teljes felújításához több száz milliós nagyságrendû összegre volna szükség, s ennyi természetesen nem áll rendelkezésre. A gázszolgáltató részvények értékesítésébôl, illetve a belterületi földek után járó, összesen 120 millió forintos privatizációs bevételbôl 20 millió forintot fordít erre a célra ebben az évben az önkormányzat - tájékoztatott Tôzsér Zsolt alpolgármester, s hozzátette további néhány millió forintot új buszmegállók kialakítására költenek. Az útépítések helyének meghatározásakor alapvetô szempont volt, hogy ahol van közmû, ott szilárd burkolat legyen. Ennek megfelelôen az Irányi Dániel, a Mészáros Lázár, a Török Ignác utcák azon szakasza kap, vagy kapott aszfaltburkolatot, ahol a közmûvesítés már megtörtént, illetve teljes egészében szilárd burkolattal látják el a Rózsavölgyi és a Radnóti utcát. Megtörténik a Temetô utca korszerûsítése is, ami különösen fontos, parkolási lehetôséget is teremtenek a rekonstrukció során. Az Áchim András utca aszfaltozásával együtt némi karbantartást a Homok utcában is végeznek majd, s ugyancsak rendbe teszik a Vak Bottyán és a Határôr utcákat. Mindezek mellett három új buszmegálló öblöt alakítanak ki, egyet-egyet a Szügyi úton a kispostánál, illetve a Május 1. úti iskolánál.