Legegyszerûbben Salgótarjánból a Ceredre vezetô úton érhetjük el vagy helyi járatú autóbusszal (1-es számú) a város központjából. Az autóbuszról az erômûvet követô megállóban kell leszállni. Innen gyalogosan jutunk a védett területre.
Gépkocsival a város keleti szélén a Ceredre vezetô úton Zagyvaróna szélsô házait elhagyva az elsô útelágazásnál jobbra kell letérni egy feljavított földútra.
Alig 100 méter megtétele után elénk tárul a nyírfákkal borított Pocikvár-hegy.
A várról keveset tudunk. Feltehetôen egy sánccal körülvett földvár lehetett a felsô-miocénkori üledékbôl kipreparálódott, szilárdabb kôzetpadokkal átszôtt domb tetején.
A vár története a múltba vész. Ma már csak az elnevezésébôl tudjuk, hogy egykor fontos szerepe lehetett e meredek oldalakkal határolt dombtetônek éppúgy, mint a közeli Kakas-vár, Vinc-vár, Szalma-vár, Kása-vár helynévvel jelölt területeknek. Nógrád megyében számtalan helynév utal az egykori várak (Pogányvár, Bélavár stb.) helyére.
A Pocik-vár is ezek sorába tartozik. A látogatását bátran ajánljuk, különösen a tavaszi és az ôszi hónapokban. Salgótarján villamosenergia ellátására épült hôerômû szomszédságáben lévô dombvonulat szemet gyönyörködtetô. Aki felkeresi, azzal az érzéssel térhet vissza, hogy megérte a fáradtságot. A változatos felszínû domboldalon nyírfaligetek váltakoznak vadkörtefás tisztásokkal, ahol a galagonyabokrok 6-8 méter átmérôjû lombkoronája csaknem a földig ér.
A gyorsan melegedô homokkô alapkôzetû, csenkeszes domboldalt tarka virágszônyegbe öltözteti az orvosi somkóró, a tövises iglice, a hólyagos csüdfû, az érdes csüdfû, az ökörfarkkóró, a párlófû, a koloncos legyezôfû, a lejtô alján a sátoros margitvirág és a gilisztaûzô varádics.
A felszínre bukkanó szilárdabb homokkôpadokon a boróka és az erdifenyô alkot színes társulást a fehér kérgû nyírekkel. Sétánk során láthatunk ôzet, gímszarvast, vörös rókát, a bokrokban fészkelô tövisszúró gébicset, széncinegét, a borókabokrok közelében ôszapót, az akácos erdôben sárgarigót és szinte mindenütt találkozhatunk az erdô hírvivôjével, a szajkóval.
Gyakran hallani a magasban keringô holló "klong-klong" vagy "klug-klug" hangját. Az elhaló fák ágain szorgalmasan kopogtat az erdôk házi orvosa, a nagy fakopáncs. A közeli bükköserdôbôl pedig idehallik a kék galamb búgó turbékolása. Az 58 hektáros védett terület értékeit akkor ismerjük meg igazán, ha minden évszakban bejárjuk és a távolból is megfigyeljük.
A sokszínûségbôl összeálló harmóniát a ceredi útról tudjuk legjobban áttekinteni.