Kishartyánban a kultúrház elôtt térjünk le a 22-es útról Nógrádmegyer felé.
Egy kilométer után a község szélén álló templomnál, a temetô déli oldalán vezetô bekötôúton a Kôvölgyben folytassuk utunkat. A termelôszövetkezeti major portalanított útja elvezet a védett Kôlyuk-oldalhoz.
A 13 ha-os természetvédelmi területen szép feltárulásban láthatjuk az oligocén tenger üledékét. A minegy 30 millió évvel ezelôtti tengerparti sávban halmozódott fel a hatalmas, keresztrétegzett, helyenként bizarr formájú sárgásbarna homokkô. Ásványi összetételére a nagy mennyiségû kvarc, a gránátok (almadin-groszullár) és a muszkovit a jellemzô. A kôzet alsó része kemény, egyveretûbb, sötétebb színû rétegekkel. A felsô egyharmada már világosabb színû, lazább szerkezetû, északi irányban erôsen hátracsapott dôlésû, benne apró kavicsos rétegek is vannak. Ebben a világos színû rétegekben cápafogak is találhatók.
Különösen szép látványt nyújt a meredek, vastagpados homokkôfal akácvirágzáskor, amikor a helyenként zöldes elszínezôdésû, glaukonitos homokkô-feltárulást az akácfák virágzó lombja keretezi. (E jellegzetes homokkôrétegek kisebb-nagyobb megszakításokkal Pétervásáráig követhetôk.) A hatalmas, sárgásbarna, csillámos homokhátak sok helyen egymással párhuzamosan, a hajdani tenger hullámzására emlékeztetôen ringatóznak. Ebben a térségben a jellegzetes üledéknek három vonulata van. Az elsô a község északi oldalán, az egykori szôlôhegy alapja. A másik a szóban forgó Kôlyuk-oldal és a harmadik a vele délrôl szomszédos Varjúvölgy-oldal.
A védelem alatt álló, megközelítôen 300 méter hosszú és mintegy 30-40 m magas kôzetfal legmeredekebb részébe egy kisebb barlangot vágtak. Feltehetôen egy lazább üledék kimosásával természetes üreg keletkezett a homokkôfalban, melyet elôdeink tovább mélyítettek. Így alalkult ki a háromosztatú barlang, amely a tatár- és törökdúlás idején menedékhelyül szolgált az itt élôknek.
Késôbb és talán közben is, remeteéletet élô szerzetesek lakták egészen a múlt század végéig.
A barlang megközelítôleg 16-17 méter hosszú, kelet-nyugati irányú. A 6 x 5 méter alapterületû elôtér déltôl teljesen nyitott.
Ez lehetett a nappali tartózkodási hely, itt volt a tûzrakóhely és a tüzelôtároló is.
A nyugati irányban lévô, 6 m hosszú, 2 m széles és 2 m magas terem szolgálhatta az éjszakai pihenést. Ezt a részt korábban ajtó választotta el az elôtértôl. Megvilágítását, szellôzését, a nyugati végén lévô, délre nézô ablak biztosította. Keleti irányban az 5 m hosszú, mintegy 1,5 m magas, kisebb fülkéket rejtô szárny feltehetôen élelmiszer és ivóvíz tárolására szolgált.
A barlangot a kôfalon mélyített lépcsôkön lehetett elérni és a kapaszkodókkal ellátott feljárón lehetett a csúcs irányában elhagyni. A rejtekhely jó védelmet nyújtott az ide menekülôknek.
Szájhagyomány szerint az elsô, egy földcsuszamlással eltemetett település is a kôfal alatti mocsár szélén volt.
Hosszú ideig ápoltak a mocsár szélén egy fûzfát, amely a hagyomány szerint az eltemetett templom helyét jelölte.
A védett területen az impozáns geológiai értékeken túl érdemes figyelemet szentelni a mai élôvilágra is. A homokkôfal fölött a csenkeszes dombtetôn - a Bolondos-hegyen - tavaszonként szinte teljes borításban virít a feketéllô kökörcsin. A sziklapárkányon zúzmók, mohák alkotnak szônyeget. Ezeket a borsos varjúháj sárga virágfüzérei szegélyezik. A vízmosások rézsûjében hatalmas molyhos örökfarkkórók kapaszkodnak.
A sziklapárkányok alatt kedves látvány a sárga len és a sárga virágú, jellegzetes duda formájú termést hozó pukkanó dudafürt.
A széleken boróka kapaszkodik a homokkôpadra, ahol pimpók váltakoznak a kakukkfûvel és a csillagpázsitokkal.
Helyenként az üstökös gyöngyike, a bunkós hagyma, az ereszes hagyma, a kígyóhagyma, a szurokszegfû, a galamblábgólyaorr és a szürke nyúlkapor színesíti a képet. Az akácosfoltokban a fedélrozsnok, a mezei és meddô rozsnok, a tarackbúza, a tollas szálkaperje alkot jellegzetes társulást. Ezenkívül a fás vegetációt a nyugati ostorfa, hegyi szil képviseli.
A lágy szárú növényfajokból említést érdemelnek a gyöngyperje, a parlagi rozsnok, a kakukkhomokhúr, a farkaskutyatej, a mezei iringó, a molyhos napvirág, a barázdált csenkesz, a mezei bakszakáll, a szártalan csûdfû, a deres csenkesz, az apácavirág, a fehér mécsvirág.
A gyorsan melegedô domboldalon szép számmal láthatunk zöld és fürgegyíkot.
Szemet gyönyörködtetô a nyár eleji lepkegradáció a színes virágokkal teletûzdelt homokkô párkányokon. Különösen szépek az aranyos tûzlepkék, a boglárkalepkék és a tüzes tarkalepkék.
A galagonyabokrokban vadgerlék fészkelnek, a méz illatú akácfák lombja közül a sárgarigó dallamos fütyülése hallik, az istálló közelében pedig gyakran köröznek a közeli löszfalban fészkelô gyurgyalagok és hallatják jellegzetes, bugyborékoló hangjukat.