Jobbágyi és vidéke már az ôsidôkben is lakott volt. Határában több helyen találtak kô-, bronz-, népvándorlás- és honfoglaláskori leleteket. A szôlôkben száznál több honfoglaláskori sírt találtak és tártak fel. Kisjobbágyi-pusztán a Posztóczky Iván-féle kôbányában az 1880-as években mamutcsontvázakra bukkantak, de a földomlás miatt nem tudták teljes egészében kimenteni.
A védett terület már messzirôl szembetûnik, akár vonaton, akár autóbuszon érkezünk. Hatvan felôl a 21-es útról közvetlenül a település szélén kell jobbra letérni a Mátra irányába. Áthaladunk a Zagyva hídján és a vasúton elérjük Kisjobbágyit. Innen már gyalogosan tehetjük meg az utat a Nagy-Hársas oldalában lévô kôbányáig. A ma már felhagyott kôbányák közel 100 évig mûködtek.
A 400-500 m hosszúságú, szépen kialakított, szintenként 10-25 m magas bánya csaknem függôleges falai a Mátra déli részének legszebb rétegeit tárják fel.
A feltárással bepillantást nyerünk a hegység belsô szerkezetébe, tanulmányozhatjuk a földtani viszonyokat, közelebbrôl megismerkedhetünk a Mátra szerkezet-, illetve kôzetanyagával. Nyomon követhetjük a vulkáni mûködés egymás után következô rétegeit, tanulmányozhatjuk a 14-15 millió évvel ezelôtti két lávaárat és a bányafalakban jól elkülönülô - sokszor köbméteres nagyságú - konglomerátumokat.
A Nagy-Hársas több mint százhektáros védett területén érdemes sétát tenni a két bányaszinten túl a felszínen is.
A bányászattal érintett és a belterülettôl távolabbi részeken a sziklagyepek jellegzetes növénytársulását láthatjuk. Érdemes felkapaszkodni egészen a gerincig. Egy tipikus virágos kôrises-molyhos tölgyes karsztbokorerdôn haladunk keresztül, ahol kisebb-nagyobb andezittömbök borítják a felszínt. Ezek közé szép vörös színû, gázhólyaglyukacsos andezittufa-darabok vegyülnek.
Az igazi meglepetés a gerinc peremén tárul elénk. A bizarr formájú, zömében fekvôpados andezitorom látványa kárpótol a fáradságért. A kövek felszínét színes térképzuzmó fedi.
A nagy méretû rétegpadok enyhén északkeleti irányban dôltek, de van, ahol álló helyzetû ékelôdik közéjük. Az orom felszínén sokféle forma alakul ki.
Néhány helyen a többtonnás kôzetdarabok alsó harmadában kisebb felszíni lávafolyás nyomait fedezhetjük fel.
A változó formagazdagság igazi fantáziamozgató.
Az egyik kôzet tetején olyan mélyedés van, mintha egy fekvô ember alakját foglalta volna magába az andezitkôtömb. A teljesen szabályos vonalvezetésû, mintegy 15-20 cm-es mélyedésbe bele lehet feküdni. Külön van a fejnek, a törzsnek és a lábnak is helye.
A kövek között járva mufloncsapatokkal találkozhatunk. A muflon betelepítés útján került az országba. Igazi hazája Korzika és Szardínia szigete. Állandó rágással és taposással károsítják az erdôket. A kosok szép tülkös csigát viselnek. Jelenlétükrôl a nem túl gyakorlott erdôjáró is hamar tudomást szerez. Nyomukat fôleg a frissen rágott hajtásvég árulja el. Vaddisznó, róka, nyest és nyuszt is él ezen tájon.
A gyorsan melegedô, köves hegyoldalt veresgyûrû som és a galagonya borítja. Ezeknek a bokroknak a hajtásai különösen kedves mufloncsemege.
Gyakori cserje még a vadrózsa, a szeder, a lágy szárú növényfajok közül a koloncos legyezôfû, apróvirágú pimpó, toronyszál, fenyérfû, lila ökörfarkkóró, aranyos fodorka, lecsepült veronika, a fás Orlay-turbolya növényfajok közül a csertölgy és fehér akác a gyakoribbak. A hegygerinc fölött, ahonnan belátjuk a Zagyva völgyét és a cserháti dombvidéket, gyakran köröz a holló.