Nevét kiflire emlékeztetô formájáról kapta, mely az Ipoly régi medrén kialakult morotvatavak egyike. Vízszintje szinte állandó. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a közelében lévô kisebb tavak, még az úgynevezett Nagy tó is idônként kiszárad. A kis tó víztükrének csendesebb öbleiben a hínárvegetációban gyakori a sárga tavirózsa, másnéven vízitök. Ezért a helybeliek Tökös-tóként ismerik. Nem olyan gyakori, de a tó legszebb ékesség a fehér tündérrózsa. Társulásalkotó még a vízen úszó békaszôlô és a nagy víziboglárka. A tó közvetlen környékén több kisebb állóvizes mélyedést és mocsárrétet találunk. Ezen a területen tavasszal a mocsári gólyahír és a réti kakukktorma virágszônyegében gyönyörködhetünk. Késôbb a réti boglárka, a kakukkszegfû virágzása színesíti az ecsetpázsitos és réti csenkeszes rétet. A védett növényfajok közül a mocsári kosbor és a hússzínû ujjaskosbor a leggyakrabban elôforduló lágy szárú növényfaj.
A tó után az Ipoly felé haladva szokatlan látvány tárul elénk. A mocsárrét fölött júniusban aranyló hullámokat kerget a szél. Úgy tûnik, talán délibáb okozza a varázslatot. Közelebb érve látjuk, hogy árvalányhajjal borított homokdombok emelkednek a kis rét fölé, ahol a pusztai csenkesz és az árvalányhaj a gyepalkotó. Közöttük a magyar zsálya, az ezüst pimpó, a magyar szegfû, a széleken pedig a piros gólyaorr és a szurokszegfû alkotják a színes díszletet.
Ezek a kis területek emlékeztetnek a régi természetes növénytársulásokra. A fajgazdagság, a sokszínûség élményt jelent minden látogatónak az Ipoly mentén, ahol rendszeres vendég a fekete gólya, a holló, a barna kánya és a gyékényes nádasokban több a szárcsa és a vízityúk. A morotva tavak és az Ipoly partoldalai a ragyogó kék rozsda és vörös színekben pompázó jégmadaraknak nyújtanak otthont.