Gondolatok az év utolsó napján

Karácsony után vagyunk, lassan vége az évnek. Megemlékeztünk arról, hogy Isten meglátogatta ezt a jelentéktelen bolygót. Ez a világmindenség többi részéhez képest egy porszem csupán. Mégis hozzánk jött el. A világba jött, de övéi nem fogadták be. A világ nem ismerte fel Ôt. A végtelen közel jött hozzánk.
Egyszer a világban vége lesz mindennek, mint ahogy hamarosan vége lesz ennek az évnek is. Az Üdvözítô az ajtó elôtt áll és bebocsátást kér. Sokan régóta váratják Ôt. Bárki más már rég feladta volna és hazament volna. De nem így az üdvözítô. Ô hosszantûrô, és nem akarja, hogy valaki is elvesszen. Vár arra, hogy egy napon kitárják elôtte az ajtót és szívesen fogadják. Tulajdonképpen meglepô, hogy egyáltalán akadnak olyanok, akik az Úr kopogtatására nem válaszolnak. Ha valaki más jön, kopogtat kinyitjuk az ajtót, udvariasságot mutatva, vagy mondva: "Köszönjük nincs szükségünk semmire!"
De a világ Megváltója áll az ajtó elôtt, és sajnálatos, hogy Ôt ilyen hidegen fogadják és hallgatagon kezelik. Az ember ellenszegülése még érthetetlenebb, hiszen tudjuk Ô nem azért jön, hogy kiraboljon, elvegyen tôlünk, hanem hogy gazdagon megajándékozzon minket!
Figyelj! Valaki van az ajtódnál. Ki az? Senki más, mint Aki meghalni jött érted, de fel is támadt, hogy Te örökké élj.

Mondd neki, hogy jöjjön be!
Én, aki beengedtem csak azt tudom Neked mondani, hogy soha nem tagadott meg tôlem semmi jó dolgot. Vezetésére hagyatkozom a jövôben is, mert magamtól nem tudom, melyik úton járjak. Válassza az Úr ki számomra a neki megfelelôt, mert az biztos jó lesz nekem is. Tanácsra is lesz szükségem, ha bonyolult helyzetekbe kerülök, Ôhozzá fordulok. Az év utolsó napján is azt kérem tôled Uram:
Te vezess továbbra is!
Vezess és ha egykor számomra véget ér minden földi esztendô, fogadj be engem végtelen, el nem múló országodba.