|
Alapvetô az új törvények tanulmányozása
Társadalombiztosítási reformok
Az Országgyûlés a közelmúltban alkotta meg az új társadalombiztosítási törvényeket, amelyek a Magyar Közlöny 1997. VII. 25-i, 68. számában kerültek kihirdetésre és 1998. január elsejétôl lépnek hatályba. Maradt az idô tehát a joganyag megismerésére, elemzésére, vagyis a végrehajtásra való felkészülésre, felkészítésre.
Elôzmények
A törvények értelmezéséhez a törvénykezési helyzetelemzéshez nem hanyagolható el a társadalombiztosítási jogtörténet, mint elôzmény rövid, utalásszerû áttekintése amelybôl megállapítható, hogy nem új keletû a társadalombiztosítás ágazati szabályozása.
Csak a lényegesebbet kiemelve:
- az 1891. évi XIV. törvénycikkel kerül bevezetésre az elsô törvényi szintû, kötelezô betegségi biztosítás,
- az 1907. évi XIX. törvénycikkel a kötelezô balesetbiztosítás, majd
- az 1928. évi XL. törvénycikkel a kötelezô nyugdíjbiztosítás.
E három biztosítási (kockázati) ágazat körét meghatározó generális szabályozás mellett a különbözô, szûkebb társadalmi rétegek ( pl. állami alkalmazottak) társadalombiztosítási juttatásait más - rendszerint alsóbb szintû - jogszabályok szabályozták.
A differenciált szabályozás csak 1975-ben szûnt meg, amikor a szinte már követhetetlen és a végrehajtást veszélyeztetô mennyiségû, többszörösen módosított társadalombiztosítási jogszabályok kodifikálásra kerültek.
Az 1975. évi II. törvény 1975. július 1-tôl egységes szerkezetû jogszabályba integrálta a három ágazatú társadalombiztosítást. A törvény fejezetei a szerkezetileg megfelelô helyen egységesen határozták meg a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultak /biztosítottak/ és az ellátások fedezetére szolgáló járulékot fizetôk köreit. A törvény végrehajtására Kormányrendelet és SZOT szabályzat, továbbá számos fôhatósági rendelet született, tehát a szabályozás többszintûvé vált. Az 1990-ben végrehajtott jogszabályi deregulációs intézkedések után azonban az egy törvénynek egy végrehajtási rendelete maradt két szintûre szûkítve a jogforrást.
Megváltozott tb-arculat
A rendszerváltást követôen alakuló társadalmi, tulajdon-, és gazdasági viszonyok a társadalombiztosítás monopolhelyzetének megváltoztatását, a több pilléren álló biztosítás lehetôségét szorgalmazó erôk a társadalombiztosítást is a mai korszak arculatához igazítják. Ennek egyik jele az új szabályozás is, hiszen 1998. januártól egy, az eddiginél minôségében más jogalkotói módszerrel ismét ágazatokra bontotta a társadalombiztosítást, amely egymástól elkülönülô, de ugyanakkor egymásra visszautaló törvényekben és végrehajtási rendeletekben nyilvánul meg.
Konkrétabban magyarázva arról van szó, hogy
- az 1997. évi LXXX. törvény rendelkezik a biztosítottakról, /azaz a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról/, továbbá a szolgáltatások /ellátások/ fedezeti rendszerérôl. Vagyis egy külön törvény határozza meg az ellátások, szolgáltatások nemeit, továbbá azoknak a körét /biztosítottak/, akik a másik három törvényben külön-külön ágazatonként szabályozott ellátásokra jogosultak lehetnek, a megfelelô járulékfizetés mellett. Szerkezetileg a törvény 8 fejezetbôl, 60 paragrafusból és 1 db mellékletbôl áll.
- Az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási rendszerben biztosított nyugellátásról rendelkezik 10 fejezetben, 102 paragrafussal.
- Az 1997. évi LXXXII. törvény pedig egy teljesen új "ellátásnem " a magánnyugdíjról és annak intézményét megalkotó magán nyugdíjpénztárakról rendelkezik. Arról van tehát szó, hogy a törvény egy új nyugdíjbiztosítási intézményt állít be 1998-tól, amelyben a tagság a pályakezdôk számára kötelezô, az 1998 elôtt már biztosítottá vált személyek részére pedig önkéntes.
Azt, hogy kik minôsülnek pályakezdôknek a fentebb már megnevezett 1997. évi LXXX törvény határozza meg.
Eszerint tagságra kötelezett /pályakezdô/: az a természetes személy, aki elsô ízben 1998. június 30-át követôen létesít társadalombiztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt /pl. munkaviszony, egyéni vállalkozó, stb./ és ebben az idôben még nem töltötte be a 42. életévét.
A magánnyugdíjpénztárhoz önkéntes döntéssel csatlakozó természetes személy az, aki 1998. június 30-át megelôzôen vált a társadalombiztosítás biztosítottjává, továbbá nyugellátásra jogosító idô szerzésére e törvény szerint megállapodást kötött.
A magánnyugdíjpénztári tagok tagdíjfizetési kötelezettségét azonban ugyancsak a társadalombiztosításról szóló törvény határozza meg.
Ez a törvény 13 fejezetbôl és 134 paragrafusból áll, és 2 db melléklet egészíti ki.
- Az 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelezô egészségbiztosítás ellátásairól szól, tehát társadalombiztosítási törvény, amely 11 fejezetben 83 paragrafussal határozza meg az állampolgárok számára az egészségügy megôrzéséhez, helyreállításához és egészségi állapotuk javításához szükséges prevencióra, egészségügyi ellátásra, továbbá a foglalkoztatottak betegsége miatt kiesô jövedelmük részleges pótlására, valamint ezek igénybevételére irányuló szabályokat.
Összehasonlítás a joganyagok szerkezete, terjedelme szempontjából:
Az 1975. július 1-tôl ugyan többször módosított, de jelenleg is hatályos 1975. évi II. törvény egységes szerkezete 10 fejezetben 141 paragrafussal szabályozza a társadalombiztosítási
- jogosultak és járulékfizetésre, nyilvántartásra és adatszolgáltatásra kötelezettek körét,
- a betegségi /egészségügyi/ és anyasági ellátást,
- a nyugellátást és
- a baleseti ellátást.
Az 1998. január elsejétôl hatályba lépô már részletezett három társadalombiztosítási törvény pedig 29 fejezetben 245 paragrafussal szabályoz. Amennyiben hozzá vesszüka negyedik, vagyis a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt is, akkor összesen 42 fejezetben 379 paragrafussal lesz dolguk a jogszabály végrehajtóinak.
Ezzel a kör azonban még nem zárult le, mert ha a társadalombiztosítással szoros kapcsolatba hozható
- családi pótlékról,
- a szociális ellátásokról,
- a foglalkoztatás elôsegítésérôl és a munkanélküliek ellátásáról,
- az alkalmi munkavállalói könyvvel történô foglalkoztatásról ,szóló törvényeket is figyelembe vesszük, az elôbb meghatározott fejezetek és paragrafusok száma megduplázódik.
Végezetül az elemzés során azt is megállapíthatjuk, hogy az új törvények tovább bonyolítják a jogalkalmazó dolgát, hiszen a törvények szövevényessége miatt egymásra utalásokat tartalmaznak. Az eddig leírtakban is történt már erre utalás.
Fontos tehát, hogy a joganyagok tanulmányozása, alkalmazása során mindig rendelkezésünkre álljanak az itt megjelölt törvények.
Az új társadalombiztosítási törvények egyenként történô megismertetésével és jogmagyarázatával a következô hónapokban kiadásra kerülô lapszámokban foglalkozunk.
Salgótarján, 1997, október 20.
Besze Tibor
|
