Idõszámításunk kezdetén a nomád, állattenyésztõ jazigok és quadok lakták a területet. Az észak felé irányuló kereskedelmi útvonal mentén alakult ki a terület elsõ települése, Philecia (Fülek). A két népcsoport - amely elveszett a történelem sodrában - 173-ban Diósjenõ mellett ütközött meg Marcus Aurelius csapataival. Késõbb a gall eredetû cotinok, a kelta ozok és germán törzsek éltek itt, akiket az újabb, keletrõl érkezõ népcsoportok váltottak fel. 568 - 602 között bolgár - török - szláv törzsek birtokolták a területet. Honfoglaló õseink a szlávokat találták a lakható folyóvölgyekben és a Cserhát erdeiben. Nógrádot Árpád vezér a Gyarmat, Jenõ, Keszi, Tarján nemzetség törzsfõi között osztotta fel. A megye a X. század végén vált önálló területi egységgé, nagyrészt nemzetiségi harmadokból, várbirtokrészekbõl. A különbözõ népcsoportok a századok során eltûntek, összeolvadtak, s helyettük a palócok találtak itt hazára. Nógrád politikai, gazdasági és katonai - biztonsági jelentõségét mi sem bizonyítja jobbnan az elkövetkezõ századokban, mint az, hogy az 1500-as években már 42 vár állta a területén.

A török hódítás idejében ezek a várak sorra elestek, s 1526 után nem csak a lakosság, hanem a megye értékei is elpusztultak. Persze ebben nem csak a törököknek volt szerepük, hanem az egymás ellen érdekharcot vívó fõuraknak is. Aztán a török hódoltság kábulatából magához térõ vármegye nemességét a XVIII. században Rákóczi Ferenc szabadságharca osztotta meg. A reformkor pezsgõ politikai életében a megye vezéregyéniségei is jelentõs szerepet játszottak. A század legnagyobb jelentõségû nógrádi felfedezésének azonban 1768-ban, a Tarján határában talált szén bizonyult.

Az 1848-as forradalmat követõ kiegyezés utáni kiegyezés jelentõs változásokat eredményezett a megye kistelepüléses szerkezetében. Az elsõ világháborút megelõzõ idõszakban mind a gazdálkodásban, mind az ipari fejlõdésben jelentõs fordulat következett be, Losonc, Fülek, Salgótarján és Balassagyarmat új fejlõdési irányba indult. A vasútépítés, a szén, a vas- és üvegipar meghonosodása elõrevetítette a megye közigazgatási és gazdasági szerkezetének átalakulását. A megye népessége jelentõsen megnövekedett, a kialakuló iparmedencékben fekvõ települések lélekszáma megtöbbszörözõdött. A bányák, üzemek kialakulása megváltoztatta a népesség foglalkoztatási szerkezetét.

Az elsõ világháborút követõen aztán az ország elveszítette területének 42,3 százalékát. A trianoni békeszerzõdés értelmében a szomszédos Csehszlovákiához csatoltak 117 települést, ami nem csak családok és rokonok szétszakadását, hanem a hagyományos kereskedelmi útvonalak megsemmisülését, az egymás termékeit, szolgáltatásait igénybe vevõ és használó ipari üzemek kapcsolatainak szétzúzását is eredményezte. A csökkenõ életszínvonal, a szociális feszültségek tüntetéseket robbantottak ki, s az egyre romló viszonyok csak az 1930-as évek végén, a háborús konjunktúra idején kezdtek megváltozni.

A második világégés utáni koalíciós idõszakot követõen elõbb az iparmedencében, majd pedig a megye valamennyi településén a kommunista párt kapott hangsúlyos szerepet. Az 1956-os forradalom békés októberi váltása után december 8-án, Salgótarjánban sortüzet nyitottak a tüntetõkre a visszarendezõdõ hatalom képviselõi.

A meglévõ üzemek mellé a `60-as években 14 újabb üzem és gyár épült, ám három évtized elmúltával 1990-tõl a jellemzõen a nehéziparra alapozódó gazdaságban elõször a bányák visszafejlesztése és bezárása, késõbb pedig az ipari üzemek leépülése okozott munkahelyi, megélhetési problémákat a térségben.