Nógrád megye mûemlékei


HERENCSÉNY

Nepomuki Szent János szobor, Mûemlék jellegû

Béke út, - Hrsz.:13.

A szobor a XVIII. században készült, barokk stílusban. Az igényesebb kivitelû, jó állapotú alkotás alul kiszélesedõ talpazaton áll. A talpazat 162 centiméter magas, 80 X 80 centiméter keresztmetszetû, tagolt fejezettel ellátott, elõoldalán kartus látható. Anyaga puhább mészkõ. A szobor magassága 140 centiméter, festett, a szent nagyméretû keresztet tart, feje felett csillagokkal díszített glória. Keményebb mészkõ anyagának köszönheti, hogy a szobor részletei is megmaradtak eredeti állapotukban. A korábbi falkerítés helyére 1979-ben alacsony beton-, kõ anyagú támfalat építettek a talpazat köré.

Római Katolikus templom, Mûemlék jellegû

Béke út 5., - Hrsz.:10.

A templom román stílusú szentélye a XIII. században épült, majd a XIV. század során bõvítették. A gótikus diadalív és az északi ajtó elõcsarnoka még 1801-ben is állt. Az 1700-as évek elején jól felszerelt templomként szerepel, míg 1767 és 1829 között kis tetõtornyát említették. 1801-ben bõvítési tervet készítettek, majd hajóját 1852-ben bõvítették. Ekkor tornyot is építettek hozzá. A több szakaszban épült templom keletelt, egyhajós. Elõreugró homlokzati tornya vízszintes és függõleges falsávokkal tagolt, a templomfalak díszítés nélküliek. Szentélye patkó alakú, északi oldalához sekrestye kapcsolódik. A szentély falában két román ablak, az északi hajófalban gótikus ajtókeret helyezkedik el. Belsõ tere síkmennyezetes, karzatát két pillér tartja. A padló mozaiklapos, melyet közvetlenül az eredeti, négyszöges téglával burkolt járószintre helyeztek.

Középkori Haraszti falu temploma, Mûemlék

Haraszti községet1290 körül említették elõször az oklevelek. Az építészeti részletek alapján a templom a XIV. században épült, Nem lehet megállapítani, hogy mióta nem használták egyházi célra. A XVIII. század során dongaboltozattal állították helyre, a Prónay család rövidebb ideig evangélikus házikápolnának használta. A puszta 1799-ben Herencsény római katolikus fíliája, míg 1854-tõl magtárnak használják. A napjainkban üresen álló kisméretû, egyhajós, torony nélküli templom megközelítõen keletelt. Az északi hajófalban csúcsíves, befalazott ajtókeret látható, mai bejárata a szentély felõl nyílik. A belsõ tér dongaboltozatos, a szentélybejárat felett fiókboltozatos kialakítással. Diadalíve gótikus, kváderkövekkel bélelt, élszedett, pilléreiben egy-egy kisméretû fülke van kiképezve.

Vissza...