Gyarmati Napló Online
I.ÉVFOLYAM 9. szám 1997. MÁJUS 8. CSÜTÖRTÖK
Címlap Városháza Mozaik Helytörténet Krimi Sport

A repülô osztály

... folytatás a címlapról

Balassagyarmat - A beiratkozás idôszakában arról szóltak még csak a hírek, hogy tíz-tizenöt gyereket szándékoznak másik középiskolába vinni szüleik a 6/2-es, azaz második gimnáziumi osztály tanulói közül. Aztán, ahogy teltek múltak a hetek húsz gyerekrôl volt szó, míg végül az osztály valamennyi diákja más közép, vagy szakközépiskolába jelentkezett át. Az okokat firtatva meglehetôsen sok félelem építette falba ütköztünk. A vizsga elôtt álló, 6/2-es tanulóinak szülei gyerekeik miatt voltak tartózkodók, mondván ebben az iskolában minden megtörténhet, és annak az ellenkezôje is. A tanárok pedig állásukat féltették, s féltik, mint idôközben kiderült nem alaptalanul. A váci püspöki hivatal által kezdeményezett sokadik vizsgálat nyomán ugyanis két tanárt, Halmosi István, és Selmeczi Zoltánt elbocsájtották, és másik két kollégájuk felmondólevele is elkészült már információink szerint, csakhogy ôk jelenleg betegállományban vannak, ezért nem lehet elküldeni ôket.

- Arra számítottunk, hogy mindenféle értelemben, lelkileg is többet fog kapni a gyerek, mint egy más iskolában, sôt a tantestület is jónak tûnt, de sajnos nem jött be a számításunk - mondja egy szülô, aki névtelenségéhez ragaszkodva vállalta csak a beszélgetést. - Ötödik éve mûködik az iskola - folytatja -, de már a második félévben látszott, hogy ez nem az, amire számítottunk. Az ô szavaival kezdtek elhatalmasodni a kommunista rezsimben megszokott módszerek. A gyerekek sokat mondták, hogy már megint ki kivel veszekedett, kivételeznek, akit nem szeretnek, annak csal ezért olykor rossz jegyet adnak. Városszerte beszédtéma, hogy a más iskolákból eltanûácsolt, például kezelhetetlen gyerekeket gondolkodás nélkül felvették a Szent Imrébe, sôt hamar jó tanzulót "csináltak" belôlük. Szükség s is volt rájuk - magyarázza egy másik szülô -, mert a jóképességû gyerekeket sorra elhordták többnyire más egyházi iskolákba.

Egyszerre huszonhat gyereket azonban csak most irattak ki, miután az osztály léte teljesen bizonytalanná vált. Egyrészt azért, mert osztályfônökük, Csábiné ....... Mária egyetemi végzettség hiányában nem vállalta tovább ezt a feladatot. Az igazsághoz tartozik, hogy az utóbbi években több alkalommal is jelezte az igazgatónak, hogy hajlandó volna a fôiskolai mellé egyetemi diplomát szerezni, de Melo Ferenc ezt nem támogatta. Másrészt miután elsôre tizenöt gyereket átirattak másik iskolákba, társaik úgy gondolták a közösségnek amúgy is vége, ezért nem volt, ami visszatartsa ôket.

A váci püspök az osztály elvesztését nem tartja tragikusnak, sem intô jelnek.

- Olyan osztályról, olyan gyerekekrôl van szó - mondja Keszthelyi Ferenc, váci megyéspüspök - akik egyébként most nyolcadikosok volnának. Egyes szülôk nem gimnáziumba, hanem más szakközépiskolába, vagy másik gimnáziumba ívánják járatni a gyereküket, ez eleve szétszóródást eredményez. Ehhez kapcsolódik, hogy egyes tanárok olyan hangulatot keltettek, hogy nem értik meg ôket, üldözöttek, s szülôk egy része támogatta, támogatja ôket - magyarázza Keszthelyi Ferenc, aki azt vallja, az iskola nem börtön, minden szülô oda viszi a gyerekét, ahová akarja. Ha csak egy osztály marad - folytatja a püspök -, akkor csak egy marad. Számunkra ez szolgálat, ha nincs rá szükség, nem csináljuk.

At úgymond hangulatkeltô tanárok és a pártjukon álló szülôk az elmôúl években többízben is fordultak levélben az igazgatóhoz, a püspöki hivatalhoz, az egyházmegyéhez. Ezek nyomán többször vizsgálatot tartottak az iskolában, és mindannyiszor visszautastották az igazgatóval szemben felhozott panaszokat. Illetve egy alkalommal, amikor Jelenics István korábbi piarista tartományfônök volt a revizor, az ô ígérete ellenére sem a tanárok, sem a szülôk nem ismerhették meg jelentésének tartalmát.

A Gyarmati Napló érdeklôdésére Jelenics tanár úr nem kívánt a balassagyarmati iskolában szerzett tapasztalatairól nyilatkozni, azzal hárította el érdeklôdésünket, hogy a váci püspököt mindenrôl tájékoztatta. Azt az értesülésünket azonban nem cáfolta, hogy azért nem kerülhetett sor jelentésének ismertetésére, mert azt nem tették lehetôvé számára.

A vizsgálati jelentésekben volt szó személyi és pcighológiai problémákról, de törvénysértés nem fodult elô, az ellenôrzések nem adtak okot arra, hogy bárkit is fegyelmivel megbünteesek - közli Keszthelyi Ferenc, s azzal folytatja, hogy az igazgató abszolút törvényesen járt el. - Úgy láttam - jegyzi meg a püspök -, hogy vannak, akik szerettek volna a helyére kerülni, a közösségi és az egyéni érdek ütközött.

- Amikor az iskolát szerveztük, gondolni sem mertük volna, hogy idáig fajulhat a dolog - mondja Tôzsér Zsolt, aki annak idején fôszerepet vállalt az iskolaszervezésben, és beszélgetésünk során többször hangsúlyozta nem alpolgármesterként, hanem egykori szervezôként mond véleményt. - Ma elmondható, hogy ez a város legbotrányosabb iskolája. Nagyon sajnálom és bocsánatot is szeretnék kérni azoktól a tanároktól, akiket elbocsátottak az intézménybôl.

A szervezôk az igazgató kinevezését követôen természetes módon visszavonultak, de mint Tôzsér Zsolt mondja, sokszor figyelmeztettek hibákra, de senki sem hallgatott rájuk.

- Annak idején nagyon fontos szempont vol, hogy olyan személy kerüljön az iskola élére, akinek szervezésben, irányításban gyakorlata van, Melo Ferenc ilyen volt - magyarázza. - Tudtuk, hogy MSZMP tag volt, de ez nem esett olyan súllyal latba, hogy megakadályozta volna a kinevezését. természetesen mostmár úgy látom, hogy sokkal jobb lett volna, akár egy kezdô pedagógust kinevezni, de ez a hajó már elment...

Az igazgatón kívül Tôzsér Zsolt szerint a megyéspüspök is felelôs, mert hagyta, hogy ez a helyzet kialakulhasson, és érdemi lépést nem tett az állapot konszolidálása érdekében. Megoldást jelenthetne szerinte, ha egy paptanár kerülne akár csak ideiglenesen is az iskola élére, aki képes volna a most legalább két részre szakadt tantestületet összefogni, és az intézmény presztizsét helyreállítani.

- Szervezôkrôl, meg ajánlatokról lehet beszélni, de az alapítója az iskolának az egyházmegye és a püspök, s nem rajtuk múlik ki lesz az igazgató, vagy ki nem, és nem lehet egy emberre terelni az összes felelôsséget - mondja erre Keszthelyi Ferenc. - Egy közösségben a közösség érdekét kell szem elôtt tartani, ennek érdekében pedig áldozatokat kell hozni - folytatja. A legutóbbi vizsgálat nyomán elbocsátott tanárok nyughatatlan emberek voltak a püspök szerint, akik nem tudtak beletörôdni, hogy nem minden az ô elképzelésük szerin történik. A külsô szakértôk is úgy látták.

- Ha az embernek van egy daganata, vagy egy fekélye, azt ki kell vágni, mert belepusztulhat - mondja a püspök, aki az elbocsátásoktól békét remél.

Akárhogyan is, az iskola jó hírnevét ezzel semmiképp sem lehet helyreállítani. Különösen nem olyan áron - mondja egy ugyancsak névtelenségéhez ragaszkodó anyuka -, hogy az év végi vizsgák elôtt küldenek el olyan tanárokat, akikre éppen most nagy szükségük volna a gyerekeinknek.


Képzés minden szinten

Balassagyarmat - Balassagyarmat iskolaváros. Általános és középiskoláin kívül számtalan egyéb oktatási forma áll a tanulnivágyók rendelkezésére. Ezek közül is kiemelkedô mind színvonalában, mind látogatottságában a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzô Nógrád Megyei képviselete. A képviselet vezetôjével Babcsa Józseffel beszélgetünk egy kicsit a múltról, a jelen és a jövô terveirôl.
- Mióta létezik ez az oktatási forma?
- 20 évvel ezelött a Belkereskedelmi Minisztérium hozta létre. Belkereskedelmi Továbbképzô Intézet néven, ez a mi intézetünk jogutódja. 1992-tôl van Nógrád megyei képviselete Balassagyarmaton.
- Milyen feladatokat lát el az intézmény?
- Feladataink közé tartozik a kereskedelmi a vendéglátó, és idegenforgalmi alap, közép és felsôfokú szakemberek képzése. A képzések többsége tanfolyamokon történik.
- Egy kicsit konkrétabban, milyen szakképesítést adó ismereteket lehet itt elsajátítani?
- Üzletekben eladót, üzletvezetôt képzünk, szakácsokat, idegenforgalmi ügyintézôt, sôt menedzsert is. Tevékenységünk egész Nógrád megyére kiterjed, ezen belül Pásztót, Salgótarjánt, Rétságot és Balassagyarmatot kiemelten kezeljük.
- Egyszerre mennyien tanulhatnak az intézetben?
- 200-250-en. Szerencsére Balassagyarmaton, de a megye egész területén is kiválló pedagógusok állnak rendelkezésünkre.
- Úgy tudom, hogy ezek a tanfolyamok önköltségesek, vagy azok alatt van. Honnét szereznek támogatást a képzéshez?
- Pályázatokon is hozzájutunk bizonyos összegekhez. Intézetünk nyerte el a vizsgaközpont címet, mely többek között azt jelenti, hogy a szakterületen végzôk innen kapják meg a tananyagot, könyveket, és egyfajta irányítást.
- Országos szinten, hogy van képviselve ennek az oktatási lehetôségnek a hálózata?
- A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzô mind a 19 megyében megtalálható, plusz egy a fôvárosban van. Így az egész országot behállózza.
Soós Géza

[Címlap] [Városháza] [Mozaik] [Helytörténet] [Krimi] [Sport] [Archivum] [Honlap]