Gyôzelem a rangadón
Városunk megyei I. osztályú focicsapata, az ôket kettô harmadik helyezett Karancslapujtôi gárdát fogadta és múltheti döntetlenje után ismét gyôztesen vonulhatot az öltözôbe az ezüstös mérkôzés után:
BSE-N.Volán _ Karancslapujtô 1-0 (0-0) Vezette: Bogár 1000 nézô
BSE: Oláh T - Orgoványi, Petrovszki, Szlonkai, Hodászi, Pintér, Szilágyi G., Szalánszki, Fábri, Szilágyi L., Oláh T. (Kovács) Edzô: Tóth Ferenc
Az ôszi karancsvölgyi majdnem botrányba fuladt mérkôzés visszavágóját nagy várakozás és készülôdés elôzte meg. A vendégszurkolók különbuszokkal és személygépkocsikkal érkeztek élükön a lapujtôi kemény maggal. A BSE vezetôi felkészültek a mérkôzés zavartalan lebonyolítására a megerôsített rendezôgárda mellett rendôrök vigyázták a rendet ügyelve arra, hogy a nézôtéren semmilyen attrocitás ne történjen. A mérkôzés alatt nem is történt köszönhetôen a rend ôreinek is, akik kivállóan végezték vállalt feladatukat. Lássuk mi történt a rangadón: A BSE fiataljai szokásukhoz híven már a mérkôzés elsô perceiben gólhelyzetbe kerültek, de a kapuba találniuk sajnos három óriási ziccer után sem sikerült. A nézôtéren arról suttogtak a szurkolók, nehogy megbosszulja magát a helyzet kihagyás és büntessen az ellenfél. Jöhetett is volna a hidegzuhany, hiszen jogos büntetôhöz jutottak a vendégek, de Oláh Tibi a hazai párduc tavasszal már a második 11-est hárította ismételten tartást adva ezzel a csapatnak, majd kettô perc múlva ismét parádézott egy vendég lehetôségnél. A félidô hajrájában újabb gyarmati helyzetek következtek, de a karancslapujtôi kapu továbbra is érintetlen maradt, szünet után meglepôdve tapasztaltuk, hogy az addig jól teljesítményt nyújtó vendégek elkészülnek erejükkel és a hazai legények egyre inkább egykapuznak de azt a fránya pettyest nem sikerül a gólvonal mögé juttatni többször is a lapujtôi kapus bravúrjai miatt. Így érkeztünk el a 73. perchez, amikor is Hodászi Lacinak sikerült a kapuba találni és ezzel - bár növelhettük volna az elônyt három ponthoz juttatni a csapatot. S hogy mi történt a mérkôzés után? A karancslapujtôi szurkolók a pályán kívül balhét keresô csoportját a rendôrök némi kutyás segédlettel gyorsan jobb belátásra bírták és az ôket szállító autóbuszra terelték.
Kanyó Ferenc
|
Csalódtak a szurkolók
Kézilabdában a hétvégi termés: kettô döntetlen
Gyôzelmet vártunk az NB II.-es férfi kézilabdázóktól hazai mérkôzésünkön de biztos vezetés után pontoztozkodás lett a meccs vége!
Balassagyarmati Kábel SE - Abony 29-29 (16-11)
Balassagyarmat Városi Sportcsarnok 200 nézô. Vezette: Marosi - Török
Kábel SE: Ocsovai - Bán 3, Kertész 14, Tillmann 3, Abay 3, Jakubecz 4, Kecskés 2, Csere: Szukán (kapus), Pál, Kovács K., Dobos. Edzô: Lombos István, Kovács József
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-2, 17. perc: 7-7, 23. perc: 13-8, 36. perc: 18-14, 46. perc: 22-21, 53. perc: 26-27.
Hétméteresek: 6/3 illetve 8/6.
Kettô gólos elônyre tettek szert a vendégek az elsô percekben, de a kilencedik perc kezdetén már a Kábel vezetett 4-2-re. Öt-ötnél voltak egálban elôször a csapatok, de innen kezdve csak a hazaiak vezettek az elsô játék részben. Döntô volt a 17 perc utánni hat perc, amikor Bán Tibiék úgy dobtak hat gólt, hogy ezzel az Abonyiak mindössze egy góllal válaszoltak. Az így megszervezett ötgólos elônyt szünetig meg is tartották a Lombos tanítványok. Sajnos a fiúk úgy gondolták ezzel elkönyvelhetik a gyôzelem rovatba a mérkôzést, de csalódniuk kellett mert a második félidôben az Abonyiak fokozatossan zárkóztak fel. Az elôny úgy csökkent ahogy múltak a percek és az 50. percben 25-25 lett a mérkôzés eredménye, sôt kettô góllal vezettek a vendégek öt percel a befejezés elôtt, de erre három góllal válaszolt Kertész Gábot, aki az utolsó percben ismét bevarrt egyet döntetlen állásnál, így gyôztesnek látszott a Kábel legénység, melyet az Abonyiaknak sikerült az utolsó másodpercekben megakadályozni.
Kézilabda nôi Megyei Bajnokság
ST. Öblös FSC - BGY. T. Szabadidô SE 16-16 (8-5)
Salgótarján, 50 nézô Vezette: Nemcsik, Szabó.
St. Öblös: Cinger - Zagyi 1, Fodor 11/4, Lokotka 1, Kiss 2, Tomis 2, Patinszki. Csere: Papp. Edzô: Oláh Sándor.
Bgy. SZSE: Lajkó - Fehér, Lukács B., Barkai, Percsina, Vitéz, Putnoki 4, Csere: Földvári 1/1, Nagy 5, Krivánszky 2/2, Páris 2, Lukács G. 2. Edzô: Lukács Gertrúd. kiállítások: 4, illetve 4 perc. Hétméteresek: 4/4, illetve 6/3. A mérkôzés alakulása: 6. perc: 3-0, 20. perc 7-3, 40. perc: 13-10, 53. perc: 14-15.
Mindkét csapat rendkívül sok hibával játszott. Az elsô félidôben fôleg Fodor jó játékának köszönhetôen elônyhöz jutottak a hazaiak. Szünet után sokáig nem is változott a játék képe, ám a hajrára összekapták magukat a vendégek. Nagy és Putnoki vezérletével egyre többször vezettek sikeresen végrehajtott támadásokat - fôleg a jobb oldalon. Az utolsó öt perc kezdetére már kialakult a végeredmény, ekkortól kezdve egyik csapat sem talált be ellenfele hálójába. Ugyan a gyarmati hölgyek számára akadt alkalom a gyôzelem megszerzésére, ám a döntô pillanatban hétméterest hibáztak.
Jók: Putnoki, Nagy, Lukács G.
Kanyó Ferenc.
|