Gyarmati Naplo Online
I.ÉVFOLYAM 9. szám 1997. MÁJUS 8. CSÜTÖRTÖK
Városháza Mozaik Helytörténet Krimi Sport Vegyes

A kukába dobták a csecsemôt

Balassagyarmat (hr) - Megdöbbentô gyilkosság történt városunkban az elmúlt héten. Az elsôdleges orvosszakértôi vélemény szerint élve született az a 3500 gramm súlyú fiú csecsemô, akinek holttestére guberálók bukkantak május 2-án 11 óra tájban a Hunyadi utcában álló egyik fém szemetes konténerben. A szövetek erôsen bomlásnak indultak, ezért azt egyelôre nem tudni pontosan, hogy mikor születhetett, de nagy valószínûséggel április 29. és május 2. között került a holttest a konténerbe.
..folytatás a KRIMI oldalon.


A repülô osztály
A váci püspök, az iskolaszervezôk és szülôk véleménye

A Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium most másodikos gimnazista osztályának huszonhat tanulója, a szülôkkel egyetértésben úgy gondolta, másik középiskolában folytatják tanulmányaikat. Tanárok egy csoportja szerint azért, mert a szülôk többszöri kérése ellenére sem tett a fenntartó, vagyis a váci egyházmegye semmilyen lépést a tantestületen belüli feszültségek feloldására, az igazgató szerintük törvénytelen, antidemokratikus lépéseinek megfékezésére. Ezzel szemben Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök nem tartja figyelmeztetô jelnek, pláne nem aggasztónak, hogy egy osztály testületileg kiratkozott. Úgy véli az iskolában alapvetôen minden rendben van, nyughatatlan emberek szûk csoportja kelti csupán a fezsültséget, mert nem midnen az ô elképzelésük szerint történik.
... folytatás a VEGYES oldalon.


Családi háború

Radicsnak az italozás miatt gyakran a törvénnyel is meggyûlt a baja,mivel szenvedélyéhze a fedezetet nem mindig egyenes úton szerezte. Utolsó büntetésébôl feltételesen szabadult...
... folytatás a KRIMI oldalon.


Gyarmati X-akták

A Ludovikát végzett tiszt Horthy vezérkari századosa volt.
Szülei Kôszegen az Árpád tér 4. szám alatt éltek.
Fiukat gyakran elengedték a kórházból szabadságra, de szülôvárosát nem kereshette fel,
mert a határsávba - mint megbízhatatlan egyén nem kapott belépôt.
... folytatás a HELYTÖRTÉNET oldalon.

[Városháza] [Mozaik] [Helytörténet] [Krimi] [Sport] [Vegyes] [Archivum] [Honlap]