|
... folytatás a címlapról - Nagyon nagy örömünkre szolgált, mikor megtudtuk a hírt, mivel így a városnak az a problémája, mely a '70-es évektôl húzódott, most megoldódott. Meggyôzôdésem, hogy a végleges megoldásig még számos országgyûlési határozatnak kell születnie abban, hogy Balassagyarmat közigazgatási határát kiegészítsék. El kell mondani azt is, hogy az Ipoly szabályzása óta minden balassagyarmati vezetônek és országgyûlési képviselônek közös törekvése volt az, hogy ezek a területek a városhoz visszakerüljenek. Így történt ez most is, tehát amikor örömmámorban úszunk, akkor meg kell említeni Urbán Árpád országgyûlési képviselô érdemeit is.- Sok ember együttes munkájának eredménye ez a mostani terület visszacsatolás. Ezen túl milyen tervei vannak a városnak a terület hasznosítását illetôen? - Politikai széljárástól függetlenül minden tanácselnök, polgármester- és országgyûlési képviselô jelölt választási kampánya során célul tûzte ki a Balassagyarmatot elkerülô út megépítését. Így mi is. Az tisztán látszik, hogy ennek az útnak a megépítése 4-4,5 milliárd Forintba kerülne, attól függôen, hogy a valamikori ártér területén milyen talajmechanikai megerôsítés szükséges. A város tavalyi költségvetése 3 milliárd Forint volt. Ezt összevetve az út megépítésének költségével nyilván látszik, hogy ezt a város nem tudja elôteremteni. Így fontos, hogy az országgyûlési képviselô is és mi is továbbra is azért lobbizzunk, hogy a Közlekedési Minisztériumtól erre minél több pályázati lehetôséget kieszközöljünk, a Minisztérium bevegye tervei közé ennek az útnak a megépítését. Az úton túl a területre vonatkozóan nagyon sok elképzelés van. Köztudott, hogy ez a rész a város központjától 5 perc sétára van, tehát ilyen irányba a város központja terjeszkedhetne. Más igények szerint a területen sport létesítmények is épülhetnének, kibôvítve ezzel a mostani, nem túl bôséges kínálatot. Én magam kezdet óta foglalkozom azzal, hogy hogyan lehetne Balassagyarmat ipari szerkezetét fejleszteni, átalakítani. Ennek egyik elfogadott és nagyban támogatott formája az ipari park létesítés. Erre eddig egy lehetséges helyszínünk volt, Szügy és Gyarmat közt, Szügy közigazgatási határán belül. Én látok fantáziát abban, hogy ez az ipari park a most visszakapott területen megépüljön, mivel így az erre haladó jármûvek egyrészt nem érintik a várost, mivel az elkerülô úton közelítik meg a parkot, másrészt nem kell letérniük a 22-es fô közlekedési útról, harmadrészt közel van a határátkelô, negyedrészt pedig a város számára sem mindegy, hogy a már vállalkozásokkal benépesült ipari park majd Gyarmatnak, vagy Szügynek fizeti a helyi adókat. Ezzel együttesen egy kamion terminál létesítését is célszerûnek ítélem meg. Én ebben gondolkodom, de természetesen ha ez nagyon idegen a város lakói számára akkor más irányba fogunk elmenni. - A város ma már nem rendelkezik olyan telekosztásra alkalmas területekkel, ahhol magánépítkezések céljára tudna parcellázni. A mostani határrevízió kapcsán megkapott 36 hektár terület mennyiben változtat ezen? - Eddigi terveink és a város hosszabb távú területfejlesztésielképzelése szerint, a város déli, délkeleti irányba tudott volna terjeszkedni a magánépítkezéseket illetôen. Ha ezt az irányt egy ott megépítendô ipari parkkal lehatároltuk volna, akkor ez ilyen szempontból problémát jelent. Így viszont amennyiben a park a város északi területén épülne meg, a déli irány továbbra is adott a magánépítkezésre alkalmas telkek létesítésére. - Ha minden az elôzetes tervek szerint halad, akkor a város lakója mikor láthatja azt, hogy megindul valamiféle mozgás, valamilyen területrendezés az Ipoly parton? - Én magam is sokkal gyorsabbnak képzeltem ezt a folyamatot, de ez sokkal lassabb, mint amire számítottam. Területfejlesztéssel kapcsolatban elég sok pénz eszközt és döntési jogot a központi vezetés leadott a megyei területfejlesztési tanácsoknak. Tehát az elsô teendônk, hogy ez elôtt bizonyítsuk, hogy itt Balassagyarmaton életképes egy ipari park létrehozása. Úgy ítélem meg, hogy körülbelül a következô évre készül el az ipari park megvalósíthatósági tanulmánya. Ezt követôen pályázatot kell benyújtani a területfejlesztési tanácshoz és az Ipari Minisztériumhoz, tehát minden idôpontmegjelölés a munkálatok megindulására csak jóslat lenne, mivel elôször ezeket a lépcsôfokokat kell végigjárni. Nagyon szívesen város az elképzeléseket, a kritikákat a terület hasznosításával kapcsolatban. Természetesen olyan irányba nem akarok elmenni, ami az itt élôk nagy többségét zavarná. Az elkerülôút a legutóbbi, 1991-ben készült terv szerint a Kóvári kanyarnál térne le a 22-es fô közlekedési útról, majd az Ipoly mostani medrével szinte párhuzamosan haladna és a város határán túli területen térne vissza a 22-es mostani nyomvonalába. Ez 4-4,5 km hosszat jelent Maga az útszerkezet a következôk szerint épül fel: egy 13-14 méter széles, a gát magasságával azonos szintû töltésen fekszik az útpálya, melybôl 7 méter az aszfalt, a többi a padka, a mûszaki sáv stb.
|
|
... folytatás a címlapról Balassagyarmat - Néhány évvel ezelött a gyarmati piac siralmas állapotban volt. Az önkormányzat akkor úgy döntött, hogy az itt képzôdött jövedelmeket visszaforgatja a piac rekonstrukciójára. Lassan csörgedeznek ezek a pénzek, így az átépítés üteme sem máról holnapra várható. Mégis napjainkra egy újjászületetô piacnak vagyunk a tanui. A munkálatokról, a tervekrôl beszélgettünk Moór Mátyással, a város fôépítészével.- Új pavilonok épültek, amelyek szépek, esztétikusak, ugyanakkor ha a Thököly utcáról nézzük a piacot, egy elég lerobbant eladóteret látunk. Mi fog történni ezzel az oldallal? - A felújítás most ezen az oldalon következik. Elkészült az utca felöli rész tervezése, és az engedélyeztetés is folyamatban van. A legfontosabb a középsô rész lefedése. A fedôanyag fényáteresztô mûanyagból készül majd. - Siralmas állapotban vannak a mûkôbôl készült elárusító asztalok. Gondolnak ezek cseréjére? - Igen, azokat a kôasztalokat, amelyek repedtek, töröttek, ki fogjuk cserélni fémrácsos asztalokra. Ezek ztalán jobban bírják a megpróbáltatásokat. - Nagyon rossz állapotban van a piac burkolása is. Nyugodtan állíthatjuk, hogy balesetveszélyes. Esôben viszont elviselhetetlen a sok tócsa és a sár. - Készen van a teljes piac aszfaltozási terve. Reményeink szerint a Thököly utca felöli részen hamarosan elkezdhetjük a munkát, amit azután erônkhöz mérten folytatunk. - A pavilonok ugyancsak elhasználódtak, csúnyák, kopottak. Mi lesz ezeknek a sorsa? - Készítettünk vázlattervet a pavilonok egységes átépítésére. Tárgyalásban vagyunk a vállalkozókkal. Az ô költségvetésükkel elkészítjük az egész pavilonrendszer átépítési és a közmûcsatlakozási tervét. A vállalkozók anyagi lehetôségükhöz mérten csatlakoznak ehhez, ki-ki a maga pavilonjának átépítésével. Errôl most folyik velük az egyeztetô tárgyalás. Ha sikerül megállapodni, felgyorsulhatnak az események. - Lehetne egy kicsit pontosítani idôben, hogy ezek a létesítmények mikor készülnek el? - Terveink szerint az idén megvalósul a középsô harmad lefedése és az aszfaltburkolás a Thököly utca felé esô részen. A Hunyadi utca felöli részen a munkák elkezdése jövôre várható. Ugyancsak az idén kezdôdik az északi részen lévô pavilonok átépítése. Viszont bizonytalan még, hogya déli oldal rendbetételét még az idén el tudjuk-e kezdeni. - Ezek szerint marad munka jövôre is. - Igen, ha ebben az évben nem tudjuk elkezdeni a déli oldal átépítését, akkor az jövôre marad, mint ahogy jövôre marad a középsô pavilon sor átépítése is. - Mikorra várható a befejezés? - Az elsô ütem mintegy másfél év múlva fog befejezôdni. - Mi lesz ezután?
- Ezzel nem fejezôdik be véglegesen a piac rekonstrukciója. Vannak további terveink, melyek a bôvítést célozzák, esetleges telekingatlanok megvételével, de errôl még korai beszélni. Úgy gondolom, ha az említett részeken végre megindul a munka, már az is nagy szó lesz.
|
|
Nyilván nem szavazunk majd sem az MSZP-re, sem az SZDSZ-re, sem az MSZMP-re - mondta Dr. Osztie Zoltán, a 41 tagszervezetet számláló Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) országos elnöke, a balassagyarmati csoport legutóbbi összejövetelén.
Egy esztendeje mûködik a városban KÉSZ tagszervezet, mely a minap, a februárban megválasztott országos elnököt hívta meg elôadóként, "a történelmi egyházak és a mai magyar közélet" témakörben. Az elôadó mondandójában röviden vázolta a mintegy 60 résztvevô számára a szövetség célkitûzéseit és ezzel együtt azt is, ezek a célok nem csak utópiák, ezek elérése elsôdleges sürgôsségû. A KÉSZ az ország, a magyarság legnagyobb keresztény civil szervezete, 15 millió magyar szervezete. Népszerûsége egyre növekszik - egyre több település alakít saját tagcsoportot -, mely népszerûség abban áll, hogy nem politikai csoportosulásról van szó. Nagy hangsúlyt fektet a vidéken élôk megnyerésére, mivel - bár vízfejû ország vagyunk, de a népesség négyötöde vidéken él, így itt dôlhet el az ország sorsa - mutatott rá az elôadó. A tagszervezetek egységes fellépése érdekében azonnal kiépítendô számítógépes hálózat létrehozását ígérte az elnök, hogy ezen keresztül a felmerült társadalmi, politikai kérdésekre egységes fellépéssel tudjon reagálni a KÉSZ. Fontos, hogy a helyi közéletben is meghatározó szerepet vállaljon a KÉSZ, azt ne csak befolyásolja, hanem irányítsa is. A KÉSZ-nek politizálnia kell a szó görög értelmében a város azaz a polisz érdekében. Vegyük kezünkbe a saját életünk irányítását és tudatosan törekedjünk arra, hogy ne kerüljön a mostani vezetés mintájára dilettánsok kezébe az ország kormányzása. A KÉSZ-nek, mint szövetségnek meg kell ôriznie politikai semlegességét, viszont a tagság részvétele a pártpolitikában fontos, mert ez összecseng a kereszténység missziós tevékenységével. A szervezet feladata továbbá a jövô évi választások befolyásolása. A KÉSZ csak olyan jelöltet támogasson, akinek tetteiben nyilvánul meg a keresztény elkötelezettség, ezen túl viszont másodlagos az illetô pártállása. A kommunista diktatúra egyik célja az értelmiség és ezzel együtt a keresztény értelmiség szétverése volt. Ha mi keresztény Magyarországot akarunk építeni, akkor ehhez szükség van a keresztény értelmiség összefogására - fogalmazott az elnök. Orvosok, pedagógusok, nyugdíjasok, aktív dolgozók, hozzászólásaikban az elhangzottak hatására azonnal megválaszolandó problémákat vetettek fel. Bartha Miklós kifejtette, ô annak idején iskolás korában szívta magába a hit és erkölcstan alapvetô téziseit, melynek most is itt volna az ideje minden mai fiatal számára, hogy a most felnövekvô generáció ne legyen olyan romlott mint a jelenlegi. A városi diszkó és rock táncház ügye itt is elementáris erôvel szakadt fel a jelenlévôkbôl - hozzátéve azt is, hogy orvosok egybehangzó véleménye alapján sajnos a drog is ezen rendezvények mindennapi velejárója. Az ezért felelôsek közt a befogadó intézmény, a szülôk és a pedagógusok is szóba kerültek. Elhangzott az is, hogy sürgôsen meg kell teremteni az alternatíváját az ilyen szórakozásnak, melynek helyszíne lehet a Szaléziak oratóriuma, az Evangélikusok most épülô gyülekezeti háza vagy a rövidesen Szalézi tulajdonba visszakerülô kollégium is. Végezetül a KÉSZ helyi csoportja teljes tagsága nevében leszögezte, radikálisan visszautasítja a város Keresztény Demokrata vezetését 3 éven keresztül a sajtó részérôl ért vádakat, s egyben további maximális támogatásáról biztosították a város elsô embereit. A rendezvényt, annak kezdetén meghitt mûsor, végén pedig a nemzeti himnusz lelkes együtténeklése foglalta keretbe. A KÉSZ következô összejövetelét május 9-én este 6 órakor a Szaléziban tartja "a szakrális Balassagyarmat" témakörben, melynek lényegét a város keresztény intézményei jelentik.
|
[Címlap] [Mozaik] [Helytörténet] [Krimi] [Sport] [Vegyes] [Archivum] [Honlap]