Hat mérkôzés - Hat gyôzelem
Szalánszki keze gipszben
... folytatás a címoldalról
Városunk tehetséges fiatalokból álló focicsapata tavaszi hatodik mérkôzése után is 100 %-os!
BSE - N.Volán - Mátranovák 6-0 (3-0) Nagyligeti pálya 350 nézô. Vezette: Schreng (Gáspár, Kalmár)
BSE: Oláh T. - Orgoványi (Dombóvári) Petrovszki, Szlonkai (Tresó) - Hodászi, Pintér (Petykó), Szilágyi G., Szalánszki, Fábri, Kovács, Oláh R. Edzô: Tóth Ferenc.
Ismét hazai pályán lépett pályára a BSE csapata. Ellenfele a nagymúltú Mátranovák együttese, amely ebben a szezonban nem szerepelt múltjához méltóan, így a mérkôzés egyértelmû esélyese a hazai csapat volt. Ilyenkor szokott felbomlani a papírforma, de nem Balassagyarmaton, hiszen már a nyolcadik percben a házi gólkirály Oláh R. beköszönt a vendégeknek és innen különösen az történt a pályán, amit Hodásziék akartak. Félô volt, hogy a hazaiak kapusa Oláh T. megfázik hiszen az ellenfél csupán egy lövés erejéig tette próbára a kilencven perc során. Csapatunk egyébként a gólokat hármasával osztotta el, - ennyit rúgtak félidônként és hármat lôttek közelrôl (Oláh R. (2) Kovács) hármat szereztek távoli lövésbôl (Orgoványi, Kovács, Oláh R.). A közönség azt viszont igazán sajnálta, hogy az utolsó fél órában megkegyelmezett ellenfelének a BSE és a 60. percben lôtt hatodik góllal megállt a gólgyártás.
A mérkôzés szomorú krónikájához tartozik, hogy Szalánszki Ferenc csuklójából egy csontdarab letört, amikor saját játékostársa kapura lövés közben a kapu helyett Szalánszki kezét találta el.
Az elômérkôzésen a BSE- N.Volán ifistái 14-0 (8-0) arányban nyertek a Mátranovák ellen kilenc pont elônnyel 60 ponttal 137-21-es gólaránnyal vezetik a bajnokságot.
Kanyó Ferenc
|
Kézilabdában felemás hétvége
Kábeles vereség - Szabadidôs gyôzelem
A másodosztályú Kábeles férfi kézisek a feljutási terveket szövögetô Gyöngyösi Fôiskola csapatát fogadták és hat góllal alulmaradtak:
BGY Kábel SE - Gy. Fôiskola 14-20 (8-10)
Városi Sportcsarnok 200 nézô. Vezette: Szendrei - Szentesi.
Kábel: Ocsovai - Bán 3., Kertész 5, Tillmann, Kiss 2, Jakubecz 3, Kecskés 1. Cserék: Szukán (K.) Abay, Pál, Kovács K., Dobos, Hámori. Edzôk: Lombos István, Kovács József.
Hétméteresek: 5/3 illetve 3/3.
Mérkôzés alakulása: 6. perc: 2-1, 18. perc: 2-6, 25. perc: 4-9, 35. perc 9-13, 46. perc: 11-16, 54. perc: 14-17.
A hazai Kábeles csapat elôször és utoljára a mérkôzés elején vezetett 2-1 arányban innentôl kezdve az egykori szövetségi kapitány Laurencz László edzette fôiskolások mint az a meccs végére kiderült egyszer sem engedték vezetni a hazaiakat. A meccs elsô játékrészében még tartani tudták a lépést a Kábeles fiúk, hiszen az elsô félidô utolsó kettô percében felzárkóztak kettô gólnyira. Sôt szünet után a kábel dobta az elsô gólt és az állás 9-10 lett. Ekkor viszont nyolcperces hazai gólszünet következett és a remélt egyenlítés helyett hamar négy gól lett a Laurencz csapat elônye. Ekkor már a büntetôdobások sem sikerültek, és csupán egyszer 11-14-es állásnál közelítette meg a Kábel SE a gyöngyösieket, végül az ilyen keményen és határozottan védekezô vendégcsapat magabiztosan gyôzte le a védômunkában elfogadható, de támadásban gyengébb teljesítményt nyújtó hazaiakat.
A kézilabdás lányok harmadik tavaszi mérkôzésükön fölényes gyôzelmet arattak: BGY. Szabadidô SE - Karancslapujtô 24-10 (11-3) Városi Sportcsarnok 100 nézô. Vezette: Fábri - Kovács
Szabadidô SE: Blaskó - Fehér 1, Ocsovai 5, Barkai 3, Vitéz 3, Putnoki 1, Siket. Csere: Nagy 2, Percsina 2, Kelemen, Lukács B. 3, Krivánszki 4. Edzô: Lukács Gertrúd.
Hétméteresek: 1/1 illetve 4/2. Kiállítások: 2 illetve 0 perc.
Mérkôzés alakulása: 6. perc: 2-1, 21. perc: 8-1, 39. perc: 14-6, 51. perc: 19-8.
A hazai kézis hölgyek húsz perc játék után értésükre adták a karancsvölgyi ellenfelüknek, hogy ezen a napon nem sok keresnivalójuk van balassagyarmaton. A második játékrész elején kiegyenlítettebb lett a játék, hiszen kilenc perc alatt három-három gól született mindkét oldalon, de az ezt követô idôszakban Ocsovai Jutkáék helyreállították a megszokott rendet és a végére tizennégygólos fölényes gyôzelmet arattak.
Kanyó Ferenc
|
VI. Palóc Kupa Díjugrató és Bárány Anzelm Fogathajtó Verseny
A hétvégén benépesül a nógrádgárdonyi lovaspálya
A városban és környékén de az egész megyében, sôt a megyehatáron túl is az évek során nagy népszerûségre tett szert az a lovasverseny melyet a Palóc Lovas Egyesület e hétvégén szombat-vasárnap rendez meg Nógrádgárdonyban immár hatodik alkalommal.
A program szombaton 12 órakor az ifjúsági díjugratással kezdôdik 90 cm-es magasságon majd 13 órakor a kezdô lovak 110 cm-es magasságon rendezendô versenyszámával folytatódik. Ezt követôen 14 órakor nyitott versenyszámként egy méteres magasságú díjugratás következik. Délután fél négykor országos középkategóriás versenyszámként 120 cm-es madasságon küzdenek meg egymással a lovasok. E versenyszámban 12 akadállyal közte a vizesárokkal néznek szembe azok akik a lovankénti 1500-Ft-os startdíjat leszurkolják.
A vasárnapi program délelött fél tízkor az ünnepélyes megnyitóval indul, majd 10 órás kezdéssel a kezdô lovak díjugratásán 100 cm-en 12 akadállyal nehezített pályán rendezik. Az ifjúsági lovasok részére 11.30 órától 110 cm-es magasságon rendezik a díjugratást, majd 14 órakor egy látványos versenyszámot, a pontgyûjtô versenyt rendezik az akadályok magassága 100-130 cm közötti valamint egy db 150 cm-es úgynevezett joker akadály. E versenyszám tavaly is óriási sikert aratott. Délután 15.30 órakor kerül sor a kétnapos versenyprogram fô atrakciójára, a 18 darab 120 centiméternél nem magasabb és 160 centiméternél nem szélesebb valamint 3 méteres vizesárokkal nehezített pályán megrendezésre kerülô Palóc Kupára. A díjugrató versenypályák nehézségi fokát biztosítja, hogy azokat Ákos Ajtony építi meg.
A Bárány Anzelm Fogathajtó Emlékverseny - melyet az önkormányzatok kettes fogatai részére rendeznek - vasárnap 10 óra 45 perckor a díjhajtással kezdôdik, a 12 óra 45 perckor rendezendô maratonhajtással folytatódik és 14.45-kor az akadályhajtással fejezôdik be.
S hogy a nézôk egy percre sem unatkozanak betétprogramként csikósbemutató, lovastorna bemutató és tombolasorsolás színesíti a két napot. A tombola fôdíjaként egy csikó kerül kisorsolásra, több értékes nyereménytárgy mellett.
Kanyó Ferenc
|
Hírek-eredmények:
Asztalitenisz:
Az NB III-ban a Dózsa DSE a tabella 3. helyezettjét a Selyp csapatát fogadta a hét végén. A várakozásnak megfelelôen szoros mérkôzésen izgalmas csatában 10-8 arányú vereséget szenvedtek a gyarmatiak. A gyôzelmeken Lucska 2, Daróczi 3, Guth és Csépán, valamint a Csépán-Guth páros osztoztak.
Kosárlabda:
A justicia csapata a megyei bajnokságban két mérkôzést játszott. A Salgótarjáni Kosárlabda Klub ifi csapatától 1 pontos vereséget szenvedtek 56-55 arányban, míg a Fôiskola csapatát fölényesen gyôzték le 94-47-re. Két mérkôzésük van még hátra mindkettô itthon. A csapat ugyan eddig 5 vereséget szenvedett a 96/97-es bajnokságban de a rájátszásnak már biztos résztvevôi.
Duatlon:
A Hungaroringen zord idôben (3 fokos hômérséklet-végig zuhogó havas esô) került megrendezésre a magyar Duatlon bajnokság. A versenyen indult Kovács László a Vitalitás SE versenyzôje aki a 155 fôs férfi mezônyben a felnôttek között 14. helyen végzett.
Még egy gyarmati siker is volt, hiszen a balassagyarmati rendezôgárda közremûködésével került sor a verseny lebonyolítására közmegelégedésre. Ebben az esetben igaz a szlogen: "nélkülük ez a verseny nem jöhetett volna létre"
|