|
A kormányfôtanácsadó: Kiss Tamás
... folytatás a címlapról
- A legtöbb pártban igen.
- Kormányfôtanácsadó lett...
- De elötte még jó egy órát beszélgettünk leendô fônökömmel, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával, Tóth Andrással. Mindketten úgy ítéltük meg, hogy tudunk majd együtt dolgozni.
- Konkrétan mivel foglalkozik?
- A politikai üldözötteket tömörítô szervezetekkel való kapcsolattartás a feladatom. Nem csak az '56-os csoportokkal, hanem az 1945 és 1956 között sérelmet szenvedettekkel és az antifasisztákkal is folyamatos kontaktusban vagyok.
Másik területe a munkámnak a június 16-i és az október 23-i központi megemlékezések, ünnepségek szervezésében a Miniszterelnöki Hivatal képviselte. Igyekeztem elérni, hogy a forradalom negyvenedik évfordulóját az érintett szervezetek ne külön-külön, hanem együtt ünnepeljék meg, az állami ünnepet ne szükséges rossznak tekintsék, ne tütyüljék ki a köztársasági elnököt..., szóval, az elsô szabadon ünnepelhetô kerek évforduló legyen méltó 1956 nagyságához.
- Amennyire a híradásokból értesülhettünk róla, eleget tett a feladatának, a fônöke elégedett lehetett. Idén is sikerülni fog ez a nagy mutatvány?
- Egyetlen személy volt, aki kategórikusan elzárkózott a többiekkel való együtt ünneplésrôl: Pongrátz Gergely. Október 23-án déltôl félkettôig tartott a közös megemlékezés a Corvin közben, kettôre jött Gergely, és elkezdett "Tetû Petô!"-zni.
Idén jóval kisebb az esélye az együtt ünneplésnek, mint egy évvel ezelött. Nem reménytelen persze, ezt azért hozzátenném. Bízom abban, hogy sem június 16-a sem október 23-a nem válik a választási kampány részévé.
- Azoknak az ötvenhatosoknak a jelenlegi ténykedését, akik közismert szerepvállalásukhoz mérten másokhoz képest enyhébb büntetésben részesültek, bizonyos gyanakvás kíséri, elég csak Vásárhelyi Miklósra utalni. Önt soha nem vádolták meg azzal, hogy azért kapott "csak" nyolc évet, mert együtmûködött Kádárékkal?
- Nem, soha. Azon kevesek közé tartozom, akikrôl pontosan tudják - már akik ismernek - hogy mikor, mit csináltam.
- A hétbôl öt napot a fôvárosban tölt. Víkendezni jár haza csupán, vagy érdekli, hogy mi történik Balassagyarmaton?
- Nem veszítettem el az érdeklôdésemet a város dolgai iránt.
- Miként vélekedik az utódaikról, a város mai vezetésérôl?
- Nem biztos, hogy helyes az értékelésem - igazán megalapozott, határozott vélemény kialakításához elégtelenek az információim, de szerintem teljes jószándékkal, jóakarattal tevékenykedik a csapat, ugyanakkor valamilyen szubjektív ok miatt nehezen tudja elfogadtatni magát a közvéleménnyel. Nagyobb az ellenérzés az ellenkezés a polgárokban - még a jó kezdeményezésekkel szemben is, mint volt az elôzô ciklusban. A város vezetôinek mintha nehézségei volnának a kapcsolattartásban, a kommunikáció területén.
- Erre lehet példa az új általános iskola építése során a polgármestert és az alpolgármestert ért támadássorozat?
- Amikor a katolikus egyház visszaigényelte egykoron államosított iskoláját, néhány alapfokú oktatási intézmény - tanári és szülôi oldalról egyaránt - komoly kritikával illette a visszaadás általunk javasolt megoldási módozatát. A Bajcsy, a Rákóczi és az ifjúsági úti iskolákra gondolok. Meg lehetett azonban magyarázni az érintetteknek - igaz nehéz, fáradságos munkával - hogy az elképzelésünkben szereplô út a járható. Megtehettük volna azt is, hogy kijelelentjük: ez a döntés, punktum, kuss! Ezzel szemben mindvégig partnernek tekintettük az iskolákat, pedig ellenérdekelt felek voltak.
Személyes véleméynem a kérdésben az volt 1994-ben, hogy a rendelkezésre álló százmillió forintot inkább a meglevô iskolákra kellene fordítani. Ez az összeg ugyanis az újra nem elég. A hitelfelvétel meg nem igazán volna szerencsés. Az elôzô ciklusban jómagam mindent megtettem azért, hogy hitel és adósság nélkül adjam át a várost az utánunk következôknek.
Mindezek ellenére az új intézmény létrehozásának is meg vannak a maga pozitívumai. Az elôterjesztések szerint a városnak a vasúton túli részén emelkedik az iskolaköteles korú gyerekek száma, és a Szabó Lôrinc általános iskola nem felel meg a kor követelményeinek, nem tudná ellátni a növekvô terhelésbôl adódó plusz feladatokat. Tehát szükség volt az új iskolára. Viszont - mint már mondtam -, a százmillió forint ezt a beruházást nem fedezi. De, ha a város kigazdálkodja a hiányzó összeget...<%0>
Iménti válaszában szerepelt egy kivétel - "mindent megtettem azért" - ami megerôsíteni látszik azoknak a feltevését, akik szerint 1990 és 1994 között Balassagyarmat ura valójában Kiss Tamás volt...®MDNM¯
- El kell olvasni a képviselôtestület által elfogadott Szervezeti és Mûködési Szabályzatot. Az SZMSZ pontosan meghatározta, mi az alpolgármester feladata, hatásköre: a városi pénzügyi, gazdasági, költségvetési tevékenységét én irányítottam. Teljes egyetértésben Németh György polgármester úrral, aki mindig korrekt módon fogadta el a javaslataimat. Nem nôttem túl rajta, ha erre gondolt.
- Mikor találkozott utoljára egykori fônökével?
- Március végén beszélgettünk utoljára. Egyébként soha nem úgy tekintettem rá, mint fônökre, inkább kollegális, baráti volt a viszony közöttünk.
|
|
Michel Gyarmaty Balassagyarmat díszpolgára
Elôször haragudott Balassagyarmatra.
... nagyon örült a díszpolgárságnak
Balassagyarmat - Múlt évben, október végén röpítették világgá a hírt rádiók, tv-k, újságok, hogy párizsi otthonában elhunyt a magyar származású Michel Gyarmaty, aki fél évszázadon át meghatározó személyisége volt a francia fôvárosnak, mint a Folies Bergere mûvészeti igazgatója. Azóta fél év eltelt, de még mindíg felbukkan neve, a róla szóló megemlékezés a magyar és a külföldi sajtóban.
Életrajzírói megemlítik, hogy Balassagyarmaton született, fiatalon Franciaországba került és ô csinált a Folies-ból igazi párizsi revüszínházat. Rendkívüli egyéniség, erôskezû szertartásmester volt. Ugyanakkor csupaszív jóbarát, segítôkészsége legendaszámba ment. Amikor Franciaországban jártunk túristacsoporttal, feleségemmel mi is felkerestük híres színházában. Sikerült vele beszélni. Elmondta, járt idehaza, de megharagudott Balassagyarmatra, mert a szülôházát lebontották.
Aztán sorra érkeztek tôle a vöröskartonra írt, dôlt betûs sorok, én elküldtem magyar lapokban megjelent írásaimat. Amikor szülôvárosába utazott, hogy átvegye a díszpolgári oklevelet, megállt váci barátainál is. Éreztük a hangján, nagyon örül a megtiszteltetésnek. S a következô revümûsorában kivilágított transzparens ereszkedett le a zsinórpadlásról - a balassagyarmati vasútállomás táblájával.
Papp Rezsô
|
|
Aki iszik nem beteg!
A K. doktorról szóló történetekkel egy vastag könyvet meg lehet tölteni.
Jó tíz évig gyógyította, szórakozotatta vagy éppen bosszantotta a környék lakóit.
K. éppen aktuális számûzetését töltötte az egyik faluban. Ugyanis felettesei idônként megelégelték italozását, vagy viselkedését. Ilyenkor falusi körzeti orvos lett pár hónapra vagy évre. Igaz ezt jobban szerette, mint a kórházi munkát.
Az orvos szolgálati lakása a rendelô várójából nyílott. Egy reggel sokadik átmulatott éjszakája után másnaposan, a váróterembôl beszûrôdô zajokra ébredt. A zsinat maradék kedvét is elvette.
Nyár lévén más rendelôben a közel harminc beteg szokatlan lett volna. E faluban nem.
Abban az idôben a Börzyöny alján nem csak eper és málna, hanem munkahely is termett (még). A lakosság a helyi és a környékbeli üzemekben vagy épp a tsz-ben dolgozott. Szabadságot viszont a dolgozók nem szívesen kértek, de ha kérték is nem kaptak. Igy hát maradt a doktor...
Nyolc óra tájban a rendelô ajtajában megjelent K. pizsamában, papucsban és gyûrött köpenyben, kezében egy liternyi pálinkával.
- Na emberek, kinek tölthetek?
A szíves kínálásnak többen megörültek. A pálinka gyorsan fogyott. Mire üres lett az üveg, a doki hangja is megváltozott:
- Aki ezt az ócska piát meg bírta inni, nem beteg! Menjen haza! A többit megvizsgálom...
A rendelôben öten maradtak. Két beteg és három antialkoholista szimuláns.
Strancsik József
|
|
Megfújt utcai kukák
Balassagyarmat(sg)- Városunkban lába kelt több mint száz hulladékgyûjtô edényenk. Ugyanis néhány éve több mint 140 ilyen edényt helyeztet ki a város, melybôl már csak mindössze 30 található. Ezek az edények a Rákóczi út forgalmas részén, sûrûn egymáshoz közel lettek kirakva. A mellékutcákban már távolabb helyezték el, bár a polgárok egy része akkor is ott dobta el a szemetet, ahol éppen tartózkodott.
Ma már nincsenek szemétgyûjtôk. Pedig sokszor betonkerékre voltak rögzítve. Betonnal vagy anélkül, de eltûntek. Sôt készültek magából betonból is gyûjtôk, melyeknek a súlyuk több mint száz kiló és azok is eltûntek. Végül a város nem tehetett mást, mint pótolta az elveszett hulladékgyûjtô edényeket. Egy ilyen kuka 12 ezer forintba kerül. Mûanyagból készül, hogy mint fémet, ne gyûjtsék össze a tolvajok. De ez még kevés. Rögzítve is lesznek oszlopokra, mind a harminc, ahonnét csak különleges kulccsal lehet levenni az ürítés alkalmával. Bízzunk benne, hogy ezeket barbár barátaink békén hagyják. Már csak azért is mert a 30 darabnak az ára 360 ezer forint. Ebbôl a pénzbôl jó néhány utca kátyuzása megoldható lenne. Sokszor teszi fel az állampolgár a kérdést, hogy mire megy el a város pénze. Többek között ilyenekre, hiszen pótolni, újra beszerezni azokat a tárgyakat, melyeket elloptak, vagy oktalanul elpusztítottak.
Akik gyakran veszik igénybe a helyijáratokat, azok tapasztaltták, a Rákóczi úton padokat helyeztek el a buszmegállókban, hogy az idôsek leülhessenek addig, amíg megérkezik a busz. Jó lenne, ha ezek a padok nem kerülnének a szemétgyûjtôk sorsára, hiszen ezek ára sem volt két krajcár.
Soós Géza
|