BSE Nógrád Volán
Ezúttal csak három gólt rúgtak, de ismételten három pontot szereztek a BSE-Nógrád Volán focistái.
Volán Baglyas - BSE N. Volán 1-3 (1-1)
Salgótarján, Baglyasi pálya, 200 nézô. Vezette: Balázs, Ludányi, Korim.
Oláh T. - Orgoványi, Petrovszki, Szlonkai, Szilágyi G., Tresó, Pintér, Kovács T., Fábri, Szalánszki, Oláh R. Csere: Szlonkai helyett Petykó. Edzô: Tóth Ferenc.
A Nógrád Volán által is szponzorált két csapat mérkôzésen a vendégek edzôje már a szombati - az éllovas Salgótarjáni Öblös elleni - mérkôzésre gondolva kockáztatott és kihagyta taktikai okokból tavaszi két legjobbját, Szilágyi Lászlót és Hodászi Lászlót. Mint az eredmény is mutatja, a helyükön játszók sem okoztak csalódást. Az orkánszerû szélben lejátszott mérkôzésen Orgoványi szerzett vezetést egy kapu elôtti kavarodásból a 10. percben. Ezt a hazaiak elsôsorban a szélnek is köszönhetôen a 30. percben kiegyenlítették. A második játékrészben a balassagyarmatiak gólkirálya, Oláh Tibor kétszer villant (55., illetve 60. perc).
Ettôl kezdve fiataljaink a tetszetôs, szép játékra helyezték a fô hangsúlyt és a csereként beállt Petykót kétszer is olyan gólhelyzetbe hozták, melyet nehezebb volt elhibázni, mint a kapuba továbbítani. Az ismételten jól játszó csapatból ezúttal Petrovszki, Szilágyi G., Tresó, Pintér és Oláh R. játéka emelkedett ki, de a kapott gól ellenére igen jó benyomást keltett a kapus, Oláh Tibor is.
Az elômérkôzésen a BSE- N. Volán ifjúsági csapata 5-2 (2-1) arányú gyôzelmet aratott a hazaiak ellen: Varga kétszer, Huttyán, Tokodi és Petrás egyszer talált a kapuba.
Kanyó Ferenc
|
Ipoly Walking Club
Az Ipoly Walking Club gyaloglói az elmúlt hét végén Békéscsabán vettek részt az országos bajnokságon. A hosszútávú - 10 és 20 kilométeres - gyalogló bajnokságon városunk atlétái két ezüst, két bronzérmet és egy ötödik helyezést szereztek.
Részletes eredmények: - fiúk 20 kilométer (ifi) 2. Fábri Péter 1 óra 45 perc 2 másodperc (megyei ifi csúcs), 3. Kopcsányi Róbert 1 óra 48 perc 20 másodperc; - fiúk 20 kilométer (serdülôk) 5. Szeles Zoltán 1 óra 57 perc 1 másodperc; - lányok 10 kilométer (ifi) 2. Gajdos Katalin 53 perc 46 másodperc (megyei ificsúcs), - lányok 10 kilométer (serdülô) 3. Fülöp Zsuzsanna 57 perc 1 másodperc (megyei serdülô csúcs).
|
|
Kézilabda
Városunk NB II-es kézilabdacsapata az elmúlt bajnoki fordulóban a tisztes helytállás reményében utazott Ózdra, de a vége tizenkét gólos vereség lett.
Ózvidéki Bányász-Bgy. Kábel SE 30-18 (12-8)
Ózd, 75 nézô. Vezette: Koncz, Várhegyi.
Kábel SE: Ocsovai - Bán 4, Tillmann 1, Abay 2, Kiss 1, Kertész 2, Kecskés 1, Csere: Jakubecz 4, Hámori, Dobos 1, Pál 1, Kovács J. 1, Kovács K, Szukán (kapus). Edzô: Kovács József és Lombos István.
Az eredmények alakulása: 15. p.: 4-4, 20. p.: 6-4, 27. p.: 10-8, 40. p.: 18-10, 50. p.: 26-15.
Hétméteresek: 2/2, illetve 5/2. Kiállítások: 2, illetve 4 perc.
A kézlabdacsapat vezetôi az elôzô fordulóbeli hazai siker után úgy nyilatkoztak, hogy az igen sok élvonalbeli játékossal megerôsített Ózdvidéki Bányász ellen nem sok esélyt adnak csapatuknak csupán egy szoros küzdelemre számíthatnak. Nos, ez az elképzelésük harminc perc után megvalósulni látszott, hiszen mindössze négygólos volt a hátrányuk, de úgy, hogy több büntetôdobást is elhibáztak, tehát még jobban megközelíthették volna a hazaiakat, elsôsorban a remeklô kapusuk jóvoltából.
Azután a második félidô felért egy rémálommal és a 40. perc után látszott, csupán az a kérdés, a végére mekkora lesz a különbség a két csapat között. Ezután a vendégek edzôi további fiataloknak adtak játéklehetôséget, hogy szokják a második osztály légkörét, az egyébként sportszerû mérkôzésen.
Kanyó Ferenc
|
|
Sporthírek
ASZTALITENISZ: Az NB III-ban megyei rangadóra került sor Salgótarjánban, ahol a Dózsa DSE vendégszerepelt. A balassagyarmatiak 11-7 arányban nyertek Lucska (3), Guth (3), Daróczi (3) és Csépán (1), valamint a Daróczi-Lucska páros gyôzelmeivel.
KÉZILABDA: Megyei kézilabda bajnoki mérkôzések: Kábel ifi - Pásztó 23-19, Kábel ifi - Kábel senior 30-39.
LABDARÚGÁS: A BFC-90 Ipolyhús csapata bajnoki mérkôzésen a megyei III. osztályban hazai pályán 4-2 (4-0) arányú vereséget szenvedett a herencsényi gárdától, góljaikat Urbán és Szakal T. szerezte. A mérkôzést köröbelül 50 nézô tekintette meg.
LÁBTENISZ: Városunk képviseletében a Gaál Endre - Ibrányi Ferenc páros vett részt a Dunakeszin megrendezett Európa Kupa versenyen és az I-es kategóriában másodikok lettek. Ugyanezen versenyen az idôsebb korosztályban (50 évesek) a szolnoki Ignácz Kálmánnal párban Gaál Endre a dobogó elsô fokára álhatott fel és valószínû, hogy ôk képviselhetik hazánkat az Európa Kupa döntôn.
|