|
- Lesz az idén is nemzetközi muzsikustábor városunkban? - Természetesen lesz, június 21. és 31. között. - Ha lehet úgy kérdezni, mi lesz az idei zenei csemege? - Talán a legkiemelkedôbb zenei érdekesség a szabadtéri színpadon bemutatásra kerülô Prokofjev: A jégmezôk lovagja, és Borogyin: Poloveci táncai lesznek. - Minden évben az már hagyomány, hogy egy egy rendezvénynek a Palóc Múzeum ad otthont. Folytatódik ez a hagyomány? - Így lesz az idén is, ausztrál népzenében gyönyörködhet a közönség. - A zenei tábor legtöbb hangversenye a zeneiskolában szokott lenni. Az idén nyáron ez szintén így lesz? - A zeneiskolában a budapesti nemzetközi zongoraverseny a legfiatalabbak döntôjére kerül sor. Ugyancsak itt ad hangversenyt Kaczor Péter, itt kerül sor a ma már hagyományosnak mondható tanárok nyitó hangversenyére. Közülük a teljesség igénye nélkül három nevet kiemelnék, úgy mint Falvai Sándorét, Perényi Eszterét, és Csetényi Gyuláét. - Minden évben külföldi zenészek is fellépnek. Az idén a külföldi vendégek közül kit tart fontosnak megemlíteni? - A toulouzi egyetem támogatásával Gyarmatra látogat és szerzôi estjét tartja a magyar származású Csillag Péter, aki talán az egész program fénypontja lesz. - Terveznek-e hangversenyt a városon kívül? - A nyári muzsikus táborral egy idôben ökológus kongresszus lesz Jákot pusztán, és az ottani vendégek tiszteletére és szórakoztatására egy szabadtéri koncertet fogunk adni. - Végezetül, mit tart legfontosabbnak a tíz nap alatt? - Jó idô legyen minden programhoz. Soós Géza |
|
Gondban vagyok a Szabó Lôrinc szobor elcsórása óta. Ha az utókor így bánik nagyjainkkal, mi fog történni az én szobrommal, ha majd felállítja az irodalmat kedvelô hálás utókor. Még az is lehet, hogy felelôtlen elemek meggyalázzák.
|
|
Orvosberkekben nagy szenzációt keltett egy olyan kúp amely végre nem ragad a beteg foga közé. Idénynyitó zongoraversenyt rendeztek a zeneiskolában. Elsô lett egy pianínó, mely közel négy másodperccel elôzte meg a többi zongorát. A kormány úgy döntött, hogy a Rákóczi téri lányok április 1-tôl ôstermelôk lesznek. Közgazdászok kiszámították, hogy ha a demonstráló gazdák két hónapra lezárnák a Parlamenthez vezetô összes utat, a magyar gazdaság rövidesen talpra állna. Szabó Lôrinc szobrának ellopása után az önkormányzat úgy döntött, hogy egyetlen városi szenátornak sem emelnek szobrot, mivel nincs lehangolóbb egy beolvasztott képviselônél. Mindenki Gyulája húsvét hétfôjén egy ismert ellenzéki politikus feleségének megöntözése után, piros tojásaival távozott a budai villából. Brüsszelben úgy döntöttek, hogy Magyarországnak egyenlôre csak a dunántúli részét veszik fel a NATO-ba. Balassagyarmat önkormányzata fontolóra vette, hogy a Gyarmat díszpolgára cím mellett, minden évben kiosztaná a Gyarmat díszpéldánya címet is.
K.Rozália és H. Zoltán tegnap este a gyarmati temetôben sikeres dokkolást hajtott végre.
|
|
Balassagyarmat (hr) - At Ipoly partján nem lesz kódolatlan hétvége, merthogy kódolt hétköznapok sincsenek, vagyis a helyi Kábeltelevízió Kft egyelôre nem szolgáltatja a mozicsatorna jeleit. Ezért aztán mûszaki akadályai vannak annak, hogy a balassagyarmati kábeltévé elôfizetôk péntektôl vasárnapig élvezhessék az HBO filmjeit. MInderrôl Kecskeméthyné Sedivi Lilla, a társaság ügyvezetôje tájékoztatta a Gyarmati Naplót.
|
|
Két tragédiát is okozott a viharos erejû szél a napokban. Herencsény határában egy fiatalember életét vesztette egy fakitermelésen, egy rimóci férfi pedig életveszélyes sérüléseket szenevedett, amikor lezuhant egy fáról.
|
[Címlap] [Városháza] [Helytörténet] [Krimi] [Sport] [Vegyes] [Archivum] [Honlap]