I.ÉVFOLYAM 5. szám 1997. április 10. CSÜTÖRTÖK

Hol van Szabó Lôrinc?
A színesfémtolvajoknak semmi se szent

Szerkesztôségünk üzenetrögztôjén húsvét hétfôn vettük az üzenetet, hogy a palóc ligeti Szabó Lôrinc szobor eltûnt. Olvasónk magánnyomozása szerint a lopás napokkal korábban kellett, hogy történjen. A környéken lakóktól szerzett információink szerint nagy valósznûséggel nagypénteken, legfeljebb nagyszombaton hajnalban, vagy a reggeli órákban törhették le a talapzatról Borsos Miklós alkotását, amelynek értékét mûvészettörténészek milliós nagyságrendûre becsülik.
- Nem hittem volna, hogy idáig jutunk, idáig sûllyedünk, hogy már a köztéri alkotások is veszélyben vannak - mondja Molnár János, akit személy szerint is nagyon bánt a szobor eltûnése, merthogy a szabadtéri szinpad szomszédságában lévô házuknál két kutyát is tartanak, akik általában jelzik az idegent, még ha csak a ligetben jár is.
A közterületfelügyelôk kedden kapták a bejelentést a szoborlopásról, s Gyenes Szilárd aznap úgy nyilatkozott, a napokban meg fogjuk tenni a rendôrségi feljelentést. Információink szerint ez legkorábban szerdán történt meg.
A ligetben, illetve a liget környékén lakók azt mondják, van némi elképzelésük arról ki, vagy kik jöhetnek szóba szobortolvajként. Többünkben kialakult egy kép és ezt nem fogjuk eltitkolni a rendôrség elôtt - közli Molnár János. - Vannak gyûjtögetô emberek, akik rendszeresen ólálkodnak azon a környéken.
..folytatás a KRIMI oldalon.


Páclevet ivott egy munkás?

Balassagyarmat - A Gyarmati Napló információi szerint március 28-án baleset történt az Ipoly-Hús Kft-nél. A cégegy alkalmazottja tévedésbôl páclevet ivott és emiatt rosszul lett. Nagyobb mennyiségben fogyasztva e folyadékot halált okozhat, ám N. Jánosnak szerencséje volt: a budapesti Erzsébet Kórházban már túl van az életveszélyen. Információink szerint a férfi állapota jelentôsen javult. Már nem szükséges intenzív ellátása, kikerült osztályra, s kedden reggel felkelt, étvágya is rendbe jött, normálisan eszik.
A cég vezetôi nem nyilatkoznak az ügyben.


Pályázat

A Jobbágy Károly Alapítvány pályázatot hirdet színvonalas irodalmi (vers, próza, színpadi mû, esszé, irodalmi igénnyel megírt szociográfia-riport) és történelmi, helytörténeti munkák megjelentetésének támogatására. Pályázni kiadásra elôkészített anyagokkal lehet. A megszerkesztett, két lektor írásos véleményével ellátott pályamûveket 3 példányban kell eljuttatni, kizárólag postai úton - a következô címre: Jobbágy Károly Alapítvány (Mikszáth Kálmán Mûvelôdési Központ) 2660 Balassagyarmat Pf.: 13. A pályázók mellékeljenek a tervezett kiadványról egy rövid költségvetési leírást is. Beküldési határidô: 1997. április 25. Az alapítvány 1997. évben 100 ezer forint felhasználásáról dönt. Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadás: 1997. május 27. A nyertessel (nyertesekkel) az alapítvány szerzôdést köt.

[Városháza] [Mozaik] [Helytörténet] [Krimi] [Sport] [Vegyes] [Archivum] [Honlap]