|
Kevés a vendég, sok a stikli
..folytatás a címoldalról.
sem lesz ugyanarra a helyre betérni - sommázza az idegenforgalmi vállalkozásoknál észlelhetô szabálytalanságok okát Tarnóczi Lajos, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idegenforgalmi munkabizottságának vezetôje, aki maga is vendéglátással foglalkozik Hollókôben. meggyôzôdése szerint nagy hibát követett el még az elôzô kormányzat, amikor lehetôvé tette, hogy szakképesítés nélkül is vállalkozói engedélyt kaphasson bárki, bármilyen tevékenységre. "A legtöbb idegenforgalmi egységben nem szakemberek vannak, csak tulajdonosok akik nyilván nem tudják folyamatosan ellenôrzini az alkalmazottakat - jegyzi meg Tarnóczi Lajos.
A megyei fogyasztóvédelmi felügyelôség a tavalyi idegenforgalmi fôszezonban közel száz vállalkozást - 15 szállás-, 58 vendéglátóhelyet, és 21 élelmiszerüzletet - ellenôrzött, a harmincöt idegenforgalmi szempontból fontos, vagy fontosnak tartott településen. Az ellenôrök természetesen Balassagyarmaton is jártak, összesen tizenegy egység mûködését vizsgálták.
Azélelmiszerkereskedelemben a legrosszabb a helyzet, a boltok 86 százalékánál emeltünk valamilyen szabálytalanság miatt kifogást. A vendéglátóegységek 72, a szálláshelyek 42 százalékánál kellett eljárnunk" - összegzi tapasztalataikat Póka György a megyei felügyelôség igazgatója, s megjegyzi, hogy a súlyosabb megítélésû szabálytalanságok mindegyikét vendéglátóhelyeken követték el.
A felügyelôk 19 próbavásárlás során észleltek valamilyen szabálytalanságot, jellemzôen élelmiszerek minôségmegôrzési határidôn túli értékesítését, vagy nem elôírásszerû tárolását.
Az ellenôrzésbe bevont szálláshelyek több, mint felénél figyeltek fel valamilyen hiányosságra. A legmeglepôbb tapasztalat az volt hogy hat egység nem rendelkezett a mûködéshez szükséges hatósági engedélyekkel.
A vemdéglátóegységek közel 60 százalékánál kellett valamilyen intézkedést kezdeményezniük a fogyasztóvéldelmi felügyelôknek. Részben azért, mert nemcsak a tulajdonos, de az alkalmazottak sem rendelkeztek megfelelô szakképesítéssel.
A megye idegenforgalmáról szerzett tapasztalataik alapján Póka György úgy véli, komoly kihasználatlan kapacitás halmozódott fel, a kis egységek száma folyamatosan növekszik, egy-egy kisebb térségben, vagy egy településen versenyhelyzet alakult ki. Ez nem egy esetben a a nyertes egységek túlterheltségéhez vezet.
A minôségromlás nyilvánvalóan öngerjesztô folyamatot indít el Tarnóczi Lajos véleménye szerint, amely ellen egyelôre a kamarák sem sokat tehetnek. Az NKIk idegenforgalmi munkabizottságának vezetôje úgy véli mindenképpen nyilvánosságra kellene hozni minden esetben konkrétan, hogy kik azok akik összeütközésbe kerültek a törvényekkel, vagy egyszerûen csak silány árut, szinvonaltalan szolgáltatást nyújtottak.
Ezzel elkerülhetô volna, hogy a csalódott vendégek azt mondják, Szécsény környékén rászedtek, pontosan elmondhatnák ismerôseiknek, hogy X. vagy Y. fogadós átvert, ôt kerüljétek. Akár külön fel is hívhatnák az ide látogatók figyelmét, melyek azok a helyek, amelyeket érdemes kerülni, ha nem akarnak csalódni a palócok vendégszeretetében.
Hlavay Richárd
|
|
Segít az önkormányzat
Négymillió forintos keret lakástámogatásokhoz
..folytatás a címoldalról.
A vissza nem térítendô támogatás
- 80 m2-ig 200.000 forint,
- 80 m2 felett, de 100 m2 alatt 150.000 forint,
- 100 m2 felett, de 150 m2 alatt 100.000 forint.
A lakás alapterületébe a pince és a garázs nem számít bele.
Kölcsönre jogusultak azok az igénylôk, akik elsô önálló lakásukat építik, és jövedelmük alapján nem kaphatnak vissza nem térítendô támogatást.
A kölcsön jogcíme és mértéke:
A) új lakásépítés és vásárlás esetén:
- 80 m2-ig 200.000 forint,
- 80,1 m2-tôl 100 m2-ig 150.000 forint,
- 100,1 m2-tôl 150 m2-ig 100.000 forint.
B) szabadforgalomban történô lakásvásárlás esetén:
- 80 m2-ig 150.000 forint,
- 80,1 m2-tôl 100 m2-ig 100.000 forint,
- 100,1 m2-tôl 150 m2-ig 50.000 forint.
A kölcsön visszafizetésének idôtartama 10 év, amennyiben a kedvezményezett a fennálló tartozást egy összegben visszafizeti, annak 35 százaléka elengedésre kerül.
A támogatás és a kölcsön iránti kérelmeket formanyomtatványon lehet benyújtani a polgármesteri hivatalhoz. Formanyomtatványt a hivatalban lehet beszerezni. A kérelmet a gazdasági és városgazdálkodási bizottság bírálja el. Az esetleges fellebbezésrôl a képviselôtestület dönt. A pozitív döntést követôen nyolc napon belül a polgármester megállapodást köt a jogosultakkal.
Soós Géza
|
|
Ismét a lakásokról lesz szó a testületi ülésen
Az önkormányzat április 8-án tartja soronkövetkezô ülését, amelyen az elôzô - lakásügyekben összehvott rendkvüli ülésrôl hátramaradt napirendi pontokat tárgyalják majd meg a képviselôk. Igy az önkormányzati bérlakások és helyiségek bérleti díjairól, illetve a lakások és üzlethelyiségek elidegenítésérôl lesz várhatóan szó. Mind beszámoltunk róla, az önkormányzat úgy határozott, hogy a 28 városi tulajdonban lévô lakás közül százhetvenet el kíván adni. Az értékesítés szabályait, feltételeit kívánják most megalkotni. Az önkormányzati tulajdonban lévô helyiségek értékesítésérôl pedig eddig egyedi döntések születtek. Nem volt általános érvényû szabályozás az értékesítés menetére vonatkozóan, a tervek szerint április 8-án errôl is szó lesz.
|
|
Hogy a szemét ne borítson el mindent
Tavaszi lomtalanítási akció a jövô hét végén
Balassagyarmat - A kétezredik év küszöbén még mindig furcsáljuk azt az embert, aki a szeméttôl túlhevült buzgalmában szelektív hulladékgyûjtésrôl, vagy a hulladék újrahasznosításáról beszél. Pedig ezek híján a szemétügyekkel foglalkozó jövôkutatók szerint rövid idôn belül egy monumentális szemétdombbá válik bolygónk nagy része. Persze csodát nem várhatunk, sôt jó, ha saját házunk táját egy évben legalább kétszer, az ôszi és tavaszi nagytakarítás idején tisztába tesszük.
Javul az emberek tisztasági kultúrája, bár a javulás üteme nem áll arányban a hulladéktermelés növekvô mértékével. Egyre kultúráltabban zajlanak a lomtalanítások a városban, bár azt is ki kell mondani, hogy a Városüzemeltetési Kft. feltételei semmiféleképp sem nevezhetôk javulónak. Míg két évvel ezelôtt a vállalkozókat is be lehetet vonni a tavaszi nagytakarításba, addig mára ez a segítôkészség elapadt.
- Ez persze nem azt jelenti, hogy a kft ne tudná ezt a problémát megoldani, csak így az akciók idején kihelyezett vegyes hulladék elszállítása akár az akciót követô hét végéig is eltarthat - mutatott rá Farkasné Bereck Edit, a kft. ügyvezetôje - s így elôfordulhat, hogy a kedvezôtlen szél az összegyûjtött kupacokat széthordja.
Természetessen az idén tavasszal sem marad el a lomtalanítási akció, melynek idôpontja az áprilisi 11-12-13-i hétvége lesz, péntek, szombat és vasárnap. Az idén elôször próbálkozik a kft a szelektív begyûjtéssel, így a papírhulladékok részére külön konténerek lesznek kihelyezve. A mostani tapasztalat képet ad a város lakosságának környezetvédelmi kultúrájáról, így mindannyian kíváncsian várjuk az eredményt.
- A fajtánkénti szemétgyûjtés terén az elsô lépést ez év elsejével tettük meg - folytatta a cég vezetôje. - A kft telephelyén a Mikszáth Kálmán út 59. szám alatt munkanapokon délután két óráig a papírhulladékot átvesszük, akár magánszemély, akár vállalkozó, vagy más intézmény hozza is azt be. Szükség esetén jármûveinkkel el is megyünk az ilyen hulladékért, ha ezt velünk elôzetesen egyeztetik. Ezáltal nyer a város, mert az egyébként nehezen tömöríthetô papírhulladék nem kerül ki a város betelôfélben levô szeméttelepére, de mindannyian nyerünk a környezetvédelem által. Errôl a lehetôségrôl az iskolákat is kiértesítettük, s bár eddig tôlük nem nagyon kaptunk visszajelzést, bízunk abban, hogy a tavaszi nagytakarításkor aktívan bekapcsolódnak a papírgyûjtésbe.
A lomtalanítás rendje a korábbiakkal azonos módon fog zajlani. A gyûjtôhelyekkel kapcsolatban kérjük a lakosságot, hogy a lakótelepi övezetben csak ezeken helyezzék el háztartási hulladékukat, családi házas övezetben pedig, amennyiben a kommunális és a kerti hulladék kihelyezése a gyûjtôhelyre nehézségekbe ütközik, úgy olyan részre készítsék össze, ahol az markológéppel jól megközelíthetô. Lakókörnyezetünk mindannyiunk által szorgalmazott megtisztulása érdekében kérünk minden állampolgárt, hogy már elôre készüljön a tavaszi nagytakarításra, így elkerülhetô lenne az a tavalyi eset, amikor még a következô hét keddjén is újabb lerakatok érkeztek a már elhordott gyûjtôhelyekre.
Kis Szölgyémi János
|
|
Szúnyogpénz
Csehül áll a város költségvetése. Ennek a siralmas helyzetnek vannak kedvezményezettjei is, a szúnyogok. Ki ne emlékezne még a tavalyi, inváziószerû támadásaikra. Mindenkit megnyugtatunk, szunyogék jönnek az idén is.
Ugyanis egy valamirevaló repülôgépes szúnyogirtás négy és fél millió forintba kerül. Nincs ma ennyi pénze a városnak. Úgy, hogy ezek a zümmögô vérszívók meg fogják kesetíteni az életünket. Bár lassan a vérszívókhoz hozzászokunk, de azért a teraszon a jó hideg fröccs szúnyog nélkül az igazi. Ezért a város vezetôi felkérik Gyarmat lakóit, hogy egyéni formában pusztítsák ezeket a dögöket.
A legjobb módszer, ha a tenyerünket óvatosan a vérszívó fölé visszük, emlékünkbe idézzük az adóhivatalt, és puff. Lecsapunk az élôsdire, hogy annak összelapított emléke maradjon csak karunkon, combunkon, hátunkon. Persze, szúnyogot nem csak saját magunkon kell írtogatni, hanem másokon is. Szomszédasszo-nyunk kerek popóján - ami valahogy mindig kerekebb, mint a nejünké -, ha rá száll ez az apró féreg, bátran csapjunk oda, és csak annyit mondjunk: hopp egy szúnyog. Egy-egy meleg este oda lehet csapni, ha nincs szúnyog - ez olyan megelôzô akció, mondhatjuk. A szomszédasszony úgy sem lát hátra. Ha szeretett anyósunkat támadja meg ez a vérszívó, ne legyünk elnézôek, azzal csapjuk, ami a kezünkbe akad. Fônökünk szúnyogját se kíméljük: ballal nagy erôvel..
A mi az önkormányzatot illeti, jó lenne, ha minden agyoncsapott szúnyog után fejpénz járna. Behozná az illetô a polgármesternek fogadónapja alkalmával, és a fejek után a pénztár leszámolna egy forintot darabonként. Ebbôl gazdagodnának meg a város polgárai.
Soós Géza
|