I.ÉVFOLYAM 4. szám 1997. MÁRCIUS 27. CSÜTÖRTÖK

Kézilabdás start
Régi-új arcok a férficsapatban

A Kábel SE NB II-es és a Szabadidô SE megyei I. osztályú csapatai számára indul a tavaszi szezon.

A Balassagyarmati Kábel SE férfi kézilabda csapata az NB II-es bajnokság ôszi szezonját enyhén szólva elrontotta. Az együttes edzôje, Lombos István csapata tavalyi szereplését katasztrofálisnak, a város kézilabdamúltjához méltatlannak tartja. A kábeles kézisek a március 29-i szombati szezonnyitóra, s természetesen a tavaszi feladatokra január 21-tôl, heti öt, majd késôbb a felkészülési mérkôzések megkezdésekor heti három edzéssel készültek. A felkészülésen régi-új arcokat is felfedezthettünk, hiszen Bán Tibor és Tíllmann Rezsô visszatért korábbi sikerei színhelyére a helyi old boys együttestôl. A csapathoz közelálló szurkolók véleménye szerint is velük erôsödött a gárda és az elsô nyolc között végezhetnek a nem is olyan régen még NB I/B-s balassagyarmati kézisek. Lambek Imre sérülés, Géczi Attila katonai szolgálata miatt tavasszal nem állhat csapata rendelkezésére. Újság még a kézisek háza táján, hogy Kovács József pályaedzôként is szolgálja a szakvezetést. A szombati Salgótarjáni Építôk elleni megyei rangadón az alábbi játékosokból álló keret - reméljük gyôzelemmel - kezdi meg a tavaszi felzárkózást:

Kapusok: Ocsovai Zsolt, Szukán Róbert. Mezônyjátékosok: Kecskés Tamás, Jakubecz János, Kovács József, Tillmann Rezsô, Kovács Kornél, Kertész Gábor, Abay Nemes András, Dobos Krisztián, Hámori Ôrs, Bán Tibor, Specziár Viktor, Pál Tamás, Kiss Erik.

A megyei I. osztályban szereplô, de feljutási álmokat dédelgetô Szabadidô SE nôi csapatának háza táján a legnagyobb hír, hogy - köszönhetôen Lombos Istvánnak és Gaál Endrének - felkészülésüket immár ôk is heti két alkalommal a városi sportcsarnokban végezhetik. A hétvégi mérkôzésükön az NB II-es férfiak elômérkôzéseként játszák bajnokijukat a Salgótarjáni Öblös fiataljai ellen. Remélhetôleg a kettôs meccs igen sok rajongót vonz a városi sportcsarnok nézôterére.
(kf)


Közgyûlés a teniszezôkért
Elnököt választottak - Felemelték a tagdíjat

Városunk egyik legnépesebb egyesülete a Tenisz SE nemrég tartotta meg szokásos évzáró-évindító közgyûlését. Az idén húsz éves fennállását ünneplô egyesületnek jelenleg 150 tagja van, akik közül 120 felnôtt, 30 az ifjúsági korú. A közgyûlés egyperces tiszteletadással kezdte munkáját a tavaly elhunyt elnökükre, Tóth Lászlóra emlékezve.

A közgyûlésen hatvan fô jelent meg és hallgatta végig az egyesület vezetôinek beszámolóját az elmúlt év eredményeirôl. Az országos bajnokság harmadik vonalában szereplô teniszcsapat 1996-ban a második helyen végzett, a mögött a Vác mögött, melyet egyedül a balassagyarmatiak tudtak legyôzni. A csapat tagjai a bajnoki érmeket dr. Halász Zsolttól, a csapat kapitányától vehették át. A felnôttek mellett értékelésre került a közvetlen utánpótlás teljesítménye is, akik bár országos versenyen nem tudtak figyelemreméltó eredményt felmutatni, néhányuk eredménye bíztató.

A közvetlen utánpótlás legjobbja Sipos István lett, a felnôtteknél a házi ranglistán Kalmár Sándor végzett az élen, Balogh Ferencet és Filiczki Mihályt megelôzve.

A közgyûlés elfogadta az alapszabály módosítását, mely az Országos Teniszszövetség köztestületté alakulása miatt vált szügségessé. Megerôsítette a korábbi vezetést, melybe új tagként került be Horváth Béla, az öt fôs vezetôség Palotás Imrét választotta meg az egyesület elnökének. A jelenlévôk elfogadták az új tagdíjra a vezetôség által javasolt 2.500 forintot. Az 1997 évi versenyprogram alapján május 2-3-án kerül sor a teniszezôk ezévi elsô tornájára.


Idegenbeli gyôzelem
Villtesz SE Diósjenô - BSE-Nógrád Volán 1-4

A mérkôzést Diósjenôn játszották 250 nézô elôtt. Vezette: Bogár.
BSE-Nógrád Volán:Oláh T. - Orgoványi, Petrovszki, Szlonkai, Hodászi, (Dombóvári) Pintér, Tresó, Szalánszki, Fábri(Huttyán), Szilágyi L, Oláh T. (Kovács T.). Edzô: Tóth Ferenc.
10. perc: Oláh T. ugratta ki Szilágyi Lászlót remek labdával, aki tíz méterrôl a kapu jobb oldalába lôtte a vendégcsapat vezetô gólját (0-1).
30. perc: Pintér lövése levágódott a védôkrôl, a szemfüles Fábri nyolc méterrôl a jobb alsó sarokba lôtt (0-2).
55. perc: Kezezés miatt megítélt büntetôrúgásból Orgoványi a kapust a bal sarokra elküldve, helyezett a kapu jobb alsó sarkába (0-3).
60. perc: Szilágyi L. visszafejelt labdáját Pintér 16 méterrôl kapásból a jobb alsó sarokba lôtte (0-4).
83. perc: A hazaiak becsületgólját Oláh szerezte, 14 méterrôl a jobb felsô sarokba rúgva a labdát (1-4).
A balassagyarmati fiatalok az ôszi, hazai pályán elszenvedett 3:1-es vereség miatti revánsra készülve léptek a gyepre. A hazaiakat alaposan meglepte, hogy a vendégek már a saját tizenhatosukon letámadták ôket. A gyorsan jött gól megnyugtatta fiataljainkat és ezután méginkább az történt a pályán, amit a balassagyarmatiak akartak. A diósjeneiek a mérkôzés döntô részében csak nyomozták a labdát. Különösen a negyedik gólnál, amikor Pintér gólja elôtt legalább husszor passzoltak egymáshoz a gyarmatiak, mielôtt a mezôny legjobbja a kapuba talált. Rajta kívül Orgoványi, Tresó, Szalánszki, Szilágyi és Fábri nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A mérkôzésen az elsô helyen álló balassagyarmati ificsapat 4:0-ás félidô után 6:3 arányban nyert a tabellán a második helyen álló Villtesa SE fiataljai ellen. Góljaikat Varga L. (4-et), valamint Bojtos és Petrás szerezte.

Sporthírek

Asztalitenisz
A Dózsa DSE NB III-as asztaliteniszezôi a tavaszi bajnokság VII. fordulójában a Karácsond együttesét fogadták és 11-7 arányban maradtak alul a vendégekkel szemben. A csapatban a gyôzelmeket Guth József (3), Lucska Ferenc (2), Daróczi Péter (1) és a Daróczi-Lucska páros szerezték.

Kosárlabda
A Justicia kosárlabda csapata megyei bajnoki mérkôzésén a legutóbbi fordulóban Mátranovákon 73-71 arányú vereséget szenvedett. A mérkôzés utolsó fél percében két alkalommal is egyenlíthettek volna, de a 100 százalékos ziccereket is elpuskázták. A 71 ponton négy játékos osztozott: dr. Major 30, Zólyomi 21, Csapó 16 és Simon 4 pontot szerzett.

Kispályás labdarúgás
A városi sportcsarnokban rendezte a szécsényi általános iskola az 5-6. osztályosok Rákóczi Kupáját. A mezônyben ott volt meghívottként a gyarmati Dózsa iskola csapata is. A rendezôk két csoportba osztották a nyolc csapatot, ahol körmérkôzéssel döntötték el a helyezéseket, majd a két csoport azonos helyezettjei játszották a helyosztókat. A gyarmatiak elsô mérkôzésükön az SBTC ellen 0-3-ról egyenlítettek. Magyargéc csapatát 3-1-re, majd az Újpest csapatát 3-0 ra verve játszottak a döntôben az 1-2. helyért a Bp. Vasas csapatával. Ott vereséget szenvedtek s így a 2. helyet szerezték meg.

Labdarúgás
A Nógrád Megyei Cigány Koordinációs Iroda, a Balassagyarmati Cigány Kisebbségi Önkormányzat megyei kispályás kupát írt ki Roma Kupa néven. Nyolc csapat nevezett, de végülis a három gyarmati és Nagylóc csapata jelent meg a kezdésnél.Érdekessége volt a mérkôzésnek, hogy a balassagyarmati önkormányzat csapatában 3 algériai vendégjátékos is szerepelt, ugyanis az idegenrendészeti szálláson ideiglenesen itt "vendégül látott" három fiút befogadták a gyarmatiak a csapatba és játékuk igen jó benyomást keltett a nézôk között. Végül a Csonka Olivér vállalkozó által sponzorált kupát a Nógrádi néven szereplô csapat nyerte az önkormányzat magyar-algír vegyescsapata elôtt. Ez a trófea vándorserleg, melyet évente három városban, Balassagyarmaton, Szécsényben és Salgótarjánban rendezett mérkôzéseken lehet elnyerni végleg, annak a csapatnak, amelyik háromszor gyôz a körmérkôzések során.

Hétvégi sportmûsor

Március 29-én szombaton 18 órakor a Balassagyarmati Kábel SE - Salgótarjáni Építôk KC mérkôzésére kerül sor a városi sportcsarnokban. A Balassagyarmati Szabadidô SE - Salgótarjáni Öblös meccsre 16 órakor kerül sor ugyanott. A BSE-Nógrád Volán - Érsekvadkert focimeccset a nagyligeti sportpályán 15 órakor játsszák, elôtte 13 órakor az ifjúságiak lépnek pályára.

Március 30-án vasárnap a BFC-90 Ipolyhús - Szügy SE labdarúgómérkôzésre kerül sor a Vízy Zsigmond utcai pályán 15 órakor.

[Címlap] [Városháza] [Mozaik] [Helytörténet] [Krimi] [Vegyes] [Archivum] [Honlap]