Akik falra másznak
Az úticél: Tibet - Két hegymászó között ez egyetlen fix pont a kötél
Balassagyarmat - Egészen addig, amíg a mûvelôdési központban három évvel ezelôtt meg nem épült a sportmászófal, vagy mûfal, szinte semmit sem hallottunk a Balassagyarmati Hegymászó Klubról. Azóta viszont megnôtt a sportmászás népszerûsége a városban, és kiderült, a falramászók 50 négyszetméternyi függôleges fallal nemcsak a befogadó intézmény hasznos alapterületét növelték meg, hanem a szabadban való hegymászásnak és a természettiszteletnek is sok hívet szereztek.
A klub bemutatására Poldauf Ferenc technikai vezetôt kértük meg.
- Tavaly ünnepeltük a klub tízéves fennállását. Három éve két ok miatt építettük meg a mûfalat. Egyrészt azért, hogy a téli idôszakban legyen hol gyakorolni, másrészt pedig azért, hogy a hegymászással rokon és attól egyre inkább elváló sportág, a mûfalmászás is gyakorolható legyen. Itt Balassagyarmaton még nem érzékelhetô egészen a hegymászás és a mûfalmászás teljes szétválása, mint ahogy az kezd kialakulni a világon. Mi egy természetszeretô hegymászó klub vagyuk elsôsorban, de feltartóztathatatlan az, hogy nálunk is külön mûfalmászó szakosztály alakuljon ki. Magyarosrszágra a mûfalmászás 6-7 éve jött be, de még mindig nincs se múltja, se jövôje. Gyakorlatilag ezt csak edzésre használják a hegymászók. Ezek ellenére remélem, hogy 2000-re olimpiai szám lesz belôle.
A hegymászás egyik fontos eleme a pénz, fôleg akkor, ha magashegységrôl van szó. 6-7000 méter fölött szinte minden országban csúcsdíjakat kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy ha föl szeretnénk menni egy csúcsra, akkor azt kérvényezni kell az adott országtól, mely megadja az idôpontot, amikor arra a csúcsra felmehetsz, és befizetteti ennek a díját. Ez egy hatezres csúcsnál köröbelül 500 dollár körüli összeg.
Ezért nem kapsz semmit, csak felmehetsz a csúcsra. Ehhez hozzáadódik a kiutazás és kinttartózkodás költsége, az alaptábor kiépítéséhez szükséges sátrak, technikai eszközök felhordásának költségei, a hegyivezetô díja, aki megszabja, hogy mikor és hová mehetsz, stb... Ekkor még nem kalkuláltam a személyes felszereléssel, ami egy alpinista esetében elkérheti a 250 ezer forintot. Ennek ellenére a klubból többeknek sikerült már eljutnia igen nagas csúcsokra is. Az ilyen, sajnos elég ritka lehetôséghez a pénzt leginkább abból teremtjük elô, hogy dolgozunk. Magas épületek ablakait mossuk, templomtornyot festünk, de Balassagyarmaton például mi festettük a szalagházat. Végzünk szigeteléseket, vakolásokat magas épületeken. Emellett, ha nem túl nagy összeggel is, de az önkormányzat is támogat bennünket.
A mûfalról. Az igazi hegymászók nem nagyon szeretik a mûfalat, mert itt nem találták meg azt a természetet, ami miatt ôk tulajdonképpen hegymászók. Ez egy újhullámos sportág, elsôsorban a fiataloknak. Nem kell messzire utazni, csak lemész a mûvelôdési házba, és mászhatsz. Úgy nevezik ezeket, hogy belsô hegymászók. Ezt a sportot elsôsorban a fiatalság között igyekszem népszerûsíteni, úgy, hogy a helyi iskolák testnevelôit megkeresve felajánlottam nekik azt, hogy testnevelés órán jöjjenek el mûfalat mászni.
Azon túl, hogy a falmászás minden porcikájukat átmozgatja, a gyerekeknek ad egy bizonyos tartást, mert abban a pillanatban, ha egy gyermek föl mer mászni, ô már nagyfiúnak érzi magát a többiekhez képest. Annak ellenére, hogy a keddi és csütörtöki klubnapjainkon - amikor lehetôsége van bárkinek a mûfalmászás kipróbálására - rengeteg iskolás korú diák jön hozzánk, a mûfal kihasználatlan, ezért szívesen fogadunk minden új érdeklôdôt is.
A mûvelôdési központban lévô mûfal 9,6 méter magas. Ez a magasság az épület adottságai miatt behatárolt, ami sajnos néha hátrány. Emiatt nem kaptuk meg egy európai szintû verseny megrendezésének jogát, mivel nem tudtuk megvalósítani az ott megkövetelt pálya kiépítését. Ettôl függetlenül a hazai bajnokságokban minden évben részt veszünk, sportolóinkkal is és a mûfallal is, mint versenyhelyszínnel.
Egyik ilyen a Magyar Kupa, aminek három évvel ezelôtt egyik fordulóját a balassagyarmati mûfalon rendezték meg. Már akkor is terveztük azt, hogy Palóc Kupát csinálunk, olyat, ami teljesen önálló országos verseny. Ezt a mai napig sikerült úgy felfejleszteni, hogy már Szlovákiából is járnak hozzánk versenyezni. Az idén február 9-én, amikor már harmadszor rendeztük meg a Palóc Kupát, a balasagyarmatiak egyike, Kalácska Mihály nyerte meg ezt a bajnokságot. Ezen kívül nógrádi versenyzôk részére tavaly decemberben indítottuk hagyományteremtô szándékkal a Palóc Föld Legjobb Hegymászója címért kiírt versenyt.
Az idei tervek. Nagyon nagy terveink vannak az idénre. A mostani 21 fôs tagságunkból 7-8 fôvel szeretnénk feljutni 6000 méter fölé. A helyszínt még nem döntöttük el, mivel az általunk kiszemelt csúcsokra egyelôre nem érdemes menni. Az ukránoknál lônek, a kirgizekhez nem szabad bemenni, Afganisztán mai politikai helyzetében szintén nem érdemes az országba utazni. Nem akarom elkiabálni, de talán Tibet lesz a kiszemelt cél. Nagyon szigorú elôválogatással fogom kiválasztani az ebben résztvevôket, mert itt már sokkal többrôl van szó, mint puszta hegymászásról. Hogy mirôl is, azt a magyar hegymászás atyja, dr. Komarinczki Gyula így fogalmazta meg: "Két hegymászó között egyetlen egy fix közös pont van, a kötél. Ha rossz idôben szakad el, mindketten meghalnak." Mindketten fel akarnak jutni a hegyre, ez nagy dolog. De még nagyobb dolog, hogy mindketten vissza is akarnak jutni lentre. Ez csak a másik segítségével lehetséges. A halott hegymászó nem hegymászó.
Kis Szölgyémi János
|
|
A pigmeusok álma
Történt egyszer, hogy a Kossuth Lajos utca és a Patvarci út sarkán egy forgalmi szabálytalanság miatt kidôlt a járda szélén magányosan álló forgalmi jelzôtábla. A néger király legkisebb fia jártában-keltében ezt észrevette és ripsz-ropsz magához szólította a fekvô táblát, azt gondolva, majd a jóságos szinesfém-átvevô e tettét busásan megjutalmazza. Ahogy elgondolkodva tolja hazafelé a biciklijén a jó súlyban levô táblát, megáll vele szemben egy autó, és kikiállt abból egy igen magabiztos ember: - Hova viszed azt a táblát, te kölyök? A kölyök csak hímezett-hámozott. Látva ezt a magabizonytalanságot, így rivallt rá az ember: - Én rendôr vagyok, te meg, ha jót akarsz, vidd be azt a táblát izibe a kapitányságra! A kölyök ettôl úgy megrémült, hogy ijedtében úgy cselekedett, ahogyan a majdnem rendôr erre utasította. Ott aztán mindent rendben elintéztek, ejnye-bejnye, ha még egyszer, az okozott kár pedig 23 ezer forintra rúg. A legkisebb fiú tettét megbánva oldalgott el.
A történet itt véget is érhetne, de! A tábla a kidôléstôl fél méterrel megrövidült, és miután sikeresen megmenekült a jóságos szinesfém-átvevôtôl, visszakerült eredeti helyére úgy fél méterrel rövidebben, bízva abban, hogy azon a járdán, amely szélén felállították, csak kicsi kis törpék, azaz pigmeusok járnak, akik sohasem verik bele a fejüket a nagyon alacsony táblákba, amelyekbôl ma már nagyon sok van. Olyan sok, hogy a várost akár Aprajafalvának is nevezhetnénk. Na itt a vége.
És a tanulság? A jóságos szinesfé-mátvevô egy darabban nem vesz át egy három méter hosszú fém csövet, mert az csak jelzôtáblaoszlop lehet. De ha hat darab, egymástól fûrésszel elválasztott félméteres csövet viszel neki, az már kóser. Így volt, mese volt.
Kis Szölgyémi János
|
Munkaerôpiaci helyzetkép
Balassagyarmat- A legutóbbi hónap statisztikája szerint a regisztrált munkanélküliek száma 2615 fô. Munkanélküli járulékban 816, míg jövedelempótló támogatásban 1805 fô részesül. 714 fô azok száma, akik semmiféle ellátást nem kapnak, csak regisztráltak. Ez utóbbi kategóriába olyanok is vannak, akik már három éve nem tudnak a hivatalon keresztül állást szerezni. A februári munkanélküli ráta - mely a keresôképes lakossághoz viszonyítja a munkanélküliek számát - 14,55 százalék. Ez az érték a megye másik kirendeltségével összevetve jónak mondható, bár Nógrád megye összesített adatával rendszerint dobogós helyen szerepel az országban.
A munkanélküli járulék összege az öregségi nyugdíj minimun összegének 90 százalékától annak kétszereséig, összegszerûen 10.350 forinttól 20.700 forintig terjed, folyósítása a korábbi munkaviszony függvényében maximum 1 év. Ha az illetô már nem jogosult munkanélküli járulékra, lehetôsége van a jövedelempótló támogatásra, melynek összege 9200 forint. Ezt az ellátást 2 évig kaphatja. Az errre való jogosultság elvesztése esetén egzisztenciális helyzetének megvizsgálása után szociális segélyt kaphat, 8050 forintig havonta. Ez esetben a jogosultság felülvizsgálata évenként történik.
Érdekes tendencia a munkanélküliek számára éves szinten megfigyelt alakulásában az a szezonális hatás, mely szerint télen emelkedik, tavasszal pedig csökken a regisztrációba bekerült munkanélküliek száma. Ez többek között két tényezôvel magyarázható. Egyrészt télen megszûnnek azok az idénymunka lehetôségek, melyek a mezôgazdaságban, és az építôiparban az év melegebb hónapjaiban megvoltak, másrészt jobbára ekkor kerülnek be a munkaügyi szervezet regisztrációjába az abban a tanévben végzett, de elhelyezkedni nem tudó kezdô szakemberek.
Természetesen a Munkaügyi Központ aktív eszközökkel is igyekszik csökkenteni a munkanélküliek számát. Ennek egyik módszere az átképzés. Egyéni átképzés az amikor a munkanélküli saját maga talál olyan iskolarendszeren belüli, vagy tanfolyqmi képzést, melynek az elvégzésétôl reméli elhelyezkedési esélyének növekedését. Ez esetben a képzés költségének 60-80%-át fizetheti a Központ. A helyi kirendeltségen azt a lehetôséget leggyakrabban a vagyonvédô tanfolyamokat végzôk igénylik.Belsô képzés az, amikor Kirendeltség megpróbálja piackutatással meghatározni azokat a szakmákat amelyek iránt nagy a munkaerôpiaci kereslet. Ilyen szakterületek az idei évben a balassagyarmati kirendeltségen a számítógépkezelô, a vámkezelô és ügyintézô, a sütôipari szakmunkás és a vagyonôri szakterületek.
Míg korábban sokunkban az a kép jelent meg a köszhasznú munkás fogalom hallatán, hogy igen, ezek azok az emberek, akik éjszakénként narancssárga zubonyban kissé pityókásan sepregetik az utcákat, addig mára a közhasznú munkavégzés elismerése megnôtt. A tavalyi év áthúzódó számadatait is figyelembe véve jelenleg 262 fô veszi ki részét az ilyen munkavégzésbôl. Bérük és tb járulékuk 70%-át az állam központi forrásból fizeti, a helyi kirendeltségen idén jelenleg 33 millió forin az a keret, mely biztosítja ezeket a kifizetéseket.
Kiemelt figyelmet érdemelnek a pályakezdô munkanélküliek. Számuk jelenleg 238 fô.A pályakezdôk ellátását szabályozó rendelet módosítása jelenleg is folyamatban van. A tendencia az, hogy azokat a munkáltatókat jutassák nagymértékû elônyökhöz, akik pályakezdô szakembereket alkalmaznak.
Kis Szölgyémi János
|
Szelektív szemétkedôk
Balassagyarmat- A kétezredik év küszöbén még mindig furcsáljuk azt az embert, aki buzdalmában szelektív hulladékgyûjtésrôl, vagy holmi-féle hulladék újrahasznosításról beszél. Pedig ezek híján szemétügyekkel foglalkozó jövôkutatók szerint rövid idôn belül egy monumentális szemétdombbá válik bolygónk nagy része. Persze csodát nem várhatunk, sôt jó, ha saját házunk táját egy évben legalább kétszer, az ôszi- és tavaszi nagytakarítás idején tisztába tesszük.
Javul az emberek tisztasági kultúrája, bár a javulás üteme nem áll arányban a hulladéktermelés növekvô mértékével. Egyre kultúráltabban zajlanak a lomtalanítások a városban, bár azt is ki kell mondani, hogy a Városüzemeltetési Kft. feltételei semmiféleképp sem nevezhetôk javulónak. Míg két évvel ezelött a vállalkozói szférát is be lehetet vonni a tavaszi nagytakarításba, addig mára ez a segítôkészség elapadt.
- Ez persze nem azt jelenti, hogy a kft ne tudná ezt a problémát megoldani, csak így a sok hulladék elszállítása akár az akciót követô hét végéig is eltarthat - mutatott rá Farkasné Bereck Edit, a cég ügyvezetôje -, s így elôfordulhat, hogy a mondjuk szél az összegyûjtött kupacokat széthordja.
Természetessen idén tavasszal sem marad el a lomtalanítási akció, melynek idôpontja valamelyik áprilisi hét vége lesz, péntek, szombat, vasárnap. Idén elôször próbálkozik a Kft. a szelektív begyûjtéssel, így a papírhulladékok részére külön konténerek lesznek kihelyezve. A mostani tapasztalat képet ad a város lakosságának környezetvédelmi kultúrájáról, így mindannyian kíváncsian várjuk az eredményt.
- A fajtánkénti szemétgyûjtés terén az elsô lépést ez év elsejével tettük meg. A Kft. telephelyén a Mikszáth Kálmán út 59. szám alatt munkanapokon délután 2 óráig a papírhulladékot átvesszük, akár magánszemély, akár vállalkozó vagy más intézmény hozza is azt be. Szükség esetén jármûveinkkel el is megyünk az ilyen hulladékért, ha ezt velünk elôzetesen leegyeztetik. Ezáltal nyer a város, mert az egyébként nehezen tömöríthetô papírhulladék nem kerül ki a város betelôfélben levô szeméttelepére, de mindannyian nyerünk a környezetvédelem által. Errôl a lehetôségrôl az iskolákat is kiértesítettük, s bár eddig tôlük viszontreakciót nem nagyon kaptunk, bízunk abban, hogy a tavaszi nagytakarításkor aktívan bekapcsolódnak ôk is a papírgyûjtésbe.
A lomtalanítás rendje a korábbiakkal azonos módon fog zajlani. A gyûjtôhelyekkel kapcsolatban kérjük a lakosságot, hogy lakótelepi övezetben csak ezeken helyezzék el háztartási hulladékukat, családi házas övezetben pedig amennyiben a kommunális- és kerti hulladék kihelyezése a gyûjtôhelyre nehézségekbe ütközik, úgy olyan részre készítsék össze, ahol az markológéppel jól megközelíthetô. Lakókörnyezetünk mindannyiunk által szorgalmazott megtisztulása érdekében kérünk minden állampolgárt, hogy a helyben szokásos hirdetôeszközöket figyelve már elôre készüljön a tavaszi nagytakarításra, így elkerülhetô lenne az a tavalyi eset, amikor még a következô hét keddjén is újabb lerakatok érkeztek a már elhordott gyûjtôhelyekre.
Kis Szölgyémi János
|