|
Gondatlan tanárok..
..folytatás a címoldalról.
Július 19-én Ipolyságra kirándultak, s nyár lévén fürdés is szerepelt a programban. A strand egy része tó, méghozzá bányató, de az úszni nem tudók számára van egy kibetonozott része. A fürdôhely egyébként körbe van kertve, s úszómester is felügyel a fürdôzôkre - derül ki a brósági iratokból.
A diósjenôi gyerekek valamikor 13 óra tájban értek a strandra, s egy órán át csak az övék volt a vz. Ruháikat egy fûzfa alatt rakták le, azokra Cs.Róbertné felügyelt. A fától a víz jól látható.
A gyerekek a vízben játszottak, egyik-másikuk - miután a tanárok megengedték - fejest ugrált. A sekélyebb, betonozott részen játszott társasival az akkor kilenc esztendôs B. László is, akirôl társai jól tudták, hogy nem tud úszni, tart is a vztôl.
Az egyik kislány azt mondta a bróság elôtt, utoljára azt látta, hogy laci a játék hevében távolodik a parttól.
Ô volt az utolsó, aki élve látta a kisfiút, akinek a víz felszínén úszó holttestét jóval két óra után két szlovák tanárnô fedezte fel. Az úszómester ugyan a helyszínen megpróbálta újra éleszteni, s a viszonylag gyorsan a helysznre érkezô mentôk elvitték a városi kórházba Lászlót, nem tudták megmenteni az életét.
Idôközben az egyik szlovák tanárnô odament a magyar csoport ksérôihez, hogy megérdeklôdje nem hiányzik-e valaki a gyerekeik közül. A tanárok és a ísérô szülô ekkor mindhárman a fûzfa tövében hûsöltek.
A tanúk vallomásai, és az idôpontok összevetésébôl a bróság arra a következtetésre jutott, hogy amikor felfedezteék B. Lászlót a vzben, már legalább egy órája halott volt.
Az ügyészség álláspontja szerint a ísérôknek különös gonddal kellett volna eljárniuk már csak azért is, mert nem osztálykirándulásról volt szó, vagyis a tanárok nem ismerhették kellô alapossággal a gyerekek szokásait, képességeit. Ilyen körülmények között nemcsak tiltásokra, de utastásaik folyamatos ellenôrzésére lett volna szükség.
A történteket ugyanígy idézték fel a vádlottak, de egyikük sem érezte bûnösnek magát. A városi bróság mindenesetre annak találta ôket, foglalkozáskörükben elkövetett halált okozó veszélyeztetés vétségében, amiért is egy év hat hónapi szabadságvesztés büntetés szabott ki rájuk, annak végrehajtását azonban két évre felfüggesztette.
Hlavay Richárd
|
|
Pisztoly a kocsiban
Megint dolgozott a hengerzártörô
A Balassagyarmati Rendôrkapitányság bûnügyi osztálya lôfegyverrel való visszaélés alapos gyanúja miatt folytat eljárást azzal a szakmári illetôségû férfivel szemben, aki március 6-án az esti órákban Szlovákiából jelentkezett belépésre a parassapusztai határátkelôhelyen, s az ellenôrzés során egy pisztolyra bukkantak a kocsi kesztyûtartójában a vámosok. A helysznre rendelt fegyverszakértô megállaptása szerint egy Frommer Lilliput tpusú, 6.35 caliberû maroklôfegyverrôl van szó, 9 darab éles lôszerrel együtt. A férfi fegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik, elmondása szerint a pisztoly legalább 15-2 éve van a birtokában.
Ugyanezen a napon ismeretlen tettes hengerzártöréssel behatolt egy balassagyarmati lakásba, és onnan közel 14 ezer forint értékben készpénzt és mûszaki cikkeket tulajdonrorr el. Kisebb zsákánnyra lelt az az egyelôre ismeretlen személy, aki március 7-én egy érsekvadkerti lakásba tört be, a bejárati ajtót felfesztve. Egy diplomatatáskát, és benne 4 ezer forintot vitte el.
|
|
Ittasan vezetett
Erôsem ittas állapotban ült kocsijába F. Erbô az elmúlt szombaton, s aSzügyi úton áttérvbe a menetirány szerinti bal oldalra összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó autóval. A karambol után megállás nélkül továbbhajtott, majd kocsiját egy mellékutcában lezárva magára hagyta és eltávozott. Az URH-s járôr azonban a közelben elfogta ôt.
|