I.ÉVFOLYAM 1. szám 1997. MÁRCIUS 13. CSÜTÖRTÖK

Polgár fizess: ingatlanadó júliustól
Kétszázhatvan milliós hiány a város költségvetésében
..feltöltés alatt..

Csak a testünkön keresztül?
Épülne a szeméttelep-Szügyi rokonok perpatvara a nógrádmarcaliakkal

A balassagyarmati önkormányzat hosszú évek óta küszködik a városi kommunális hulladék elhelyezésének problémájával. A jelenlegi telepet a hatvanas években létesítették, örök mementóul szolgálhat arra, mennyire semmibevették a környezetvédelmi szempontokat annak idején. Máskülönben aligha kerülhetett volna a hulladéklerakó a nem sokkal késôbb védetté nyilvánított Égerláp, valamint a nyírjesi üdülôterület és a homoki szôlôk közvetlen szomszédságába. Ezen a helyen gyakorlatilag semmiféle szemétkezelés nem történt, legfeljebb olykor egy tolólapos erôgéppel elegyengették a kupcokat. Négy esztendôvel ezelôtt aztán úgy tûnt, közel a megoldás, megszületett a regionális hulladéklerakó gondolata. Megkezdôdtek az egyeztetô tárgyalások a városkörnyéki községek önkormányzataival, a szakemberek pedig nekiláttak helyet keresni. Hamar kiderült, hogy Balassagyarmat közigazgatási területén nincsen alkalmas terület, merthogy a város az Ipoly kavicságyán fekszik. ..folytatás a VEGYES oldalon.


Gondatlan tanárok
Ítélet elsôfokon egy gyermek halála ügyében

Foglalkozáskörében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségéért egy év hat hónapi szabadságvesztésre ítélt elsô fokon a balassagyarmati városi bróság két diósjenôi tanárt és egy szülôt, amiért még 1995 nyarán a honti honismereti tábor lakói közül egy kilenc éves fiú vízbefulladt az ipolysági strandon. Az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. A bírósági verdikt nem jogerôs. A diósjenôi iskolásoknak elôször 1994-ben szervezett honsimereti tábort V. József, az iskola nevelôje, a Szent-Györgyi Egyesület vezetôje. Két esztendôvel ezelôtt a honti iskolában verték fel a fôhadiszállásukat, onnan járták a környéket. A tizennyolc gyerekre V. Józsefen kívül F. Illés az iskola egy másik tanára, illetve Cs. Róbertné szülô felügyelt. ..folytatás a KRIMI oldalon.

[Városháza] [Mozaik] [Helytörténet] [Krimi] [Sport] [Vegyes] [Archivum] [Honlap]