Gyarmati Napló Online
I.ÉVFOLYAM 10. szám 1997. MÁJUS 15. CSÜTÖRTÖK
Címlap Városháza Mozaik Helytörténet Sport Vegyes

Bárddal gyilkolt az asszony

... folytatás a címlapról

A helyszíni szemle során kiderült - tájékoztatta a Gyarmati Naplót Ponyi Béla ôrnagy, a megyei rendôr-fôkapitányság bûnügyi osztályának vezetje -, hogy a gyilkos szerszám egy olyan fém húsklopfoló volt, amelynek egyik fele lapos, érdes, a másik pedig éles bárd formájú. Ezzel súlyott le többször is a vérbefagyva talált férjére az asszony, sôt, mint utóbb kiderült, kétszer meg is szúrta urát. Az egyik alkalommal éppen az egyik szívkamrát érte a penge.
Az orvosszakértôi jelentés szerint a nyakon összesen 13 mély sérülés vlt található, három a bal, tíz pedig a jobb oldalon, úgyhogy szinte lefejezte férjét a fiatalasszony, aki az elôô nap érkezett haza eltávozásra a városi kórház pszichiátriai osztályáról, ahol - a bûnügyi osztályvezetôtôl kapott tájékoztatás szerint - üldözési mániával kezelték.
A férfi kifejezetten azért vett ki két nap szabadságot, hogy feleségével lehessen, aki a nyomozóknak azt mondta a helszínen, azért ölte meg férjét, mert az meg akarta erôszakolni. A nôt a rendôrség visszaszállította a kórházba.
A megyei fôkapitányság vizsgálati osztályának vezetje, Szekeresné Vermes Katalin ôrnagy érdeklôdésünkre elmondta, hogy a lény orvosának felelôsségét egyelôre nem vizsgálják. Az ügy folytatása a elmeorvosszakértô jelentésétôl függ.

Mozgássérült férfit ütöttek le

... folytatás a címlapról

Két úriembernek aligha nevezhetô alak ült néhány napja a Nógrád Megyei Bíróságon a vádlottak padján. Az elsô számú vádlottat, Saul Lajost a Salgótarjáni Városi Bíróság elsô fokon 5 év fegyházra és 6 év közügyektôl való eltiltásra ítélte. A vád ellene csoportosan elkövetett rablás, melyet mint különös visszaesô követett el. Társa Bangó Ernô 6 év fegyházat kapott és 6 évre lett eltíltva a közügyek gyakorlásától. Ô is, csakúgy mint a társa, különösen visszaesô. A két mákvirág, már sok évet töltött rács mögött, de egyelôre még nyoma sincs annak, hogy életmódjukon változtatni akarnának. A mostani cselekményük még 1996-ra nyúlik vissza.
P. Zoltán, miután felvette fizetését, jól berúgott, majd felült Hatvanban a Salgótarjánba induló vonatra. A vonaton elnyomta az álom, és Pásztó helyett Tarjánban ébredt. Itt a vonatról leszállva akadt össze Saullal és Bangóval. Egy rövid közös ivászat után Bangó egy házibulira invitálta új ismerôsét. P. Zoltán elindult velük, de messzire nem jutott, mert egy kapu alatt leütötték és egy kiadós verés után megszabadították 19 ezer 400 forintjától, sôt, még pulóverétôl is. Végezetül kapott még egyet a fejére, mely így együttesen nyolc napon túli sérülést jelentett. A sértett, amint magához tért, feljelentést tett a két csibész ellen, akiket fülön is csíptek a rendôrök.
A két pernahajdernek nem ez volt az egyetlen csínyük. Egy alkalommal a tarjáni aluljáróban meglátták Cs. Lajost, aki súlyosan mozgássérült. Elôször pénzt kértek tôle, majd a földre lökték és bántalmazták. Végül elvették tôle 5 ezer 100 forintját.
A két csibész már az elsô tárgyaláson is tagadta, hogy bármilyen köze lenne az ügyhöz. Most a másodfokú tárgyaláson is hasonló módszerrel védekeztek. A vádlottak és védôjük bizonyítottság hiányában felmentésüket kérték, de legrosszabb esetben a büntetés enyhítését.
A Nógrád Megyi Bíróság büntetôtanácsa megállapította, hogy az elkövetett cselekmény kellô mértékben bizonyítva lett. Helyesen járt el a Salgótarjáni Városi Bíróság, amikor minden körülményt mérlegelve kiszabta a cselekménnyel arányos büntetést. Ezen a büntetésen a megyei bíróság nem látott okot az enyhítésre. Így az ítélet jogerôsé vált.
Soós Géza

Tolvajok kerestetnek

Balassagyarmat - A balassagyarmati rendôrkapitányság bûnügyi osztálya lopás miatt keresi azt az ismeretlen tettest, aki május 1-re virradóan lefeszítette a lakatot a Mártírok úti zöldségesbódéról és onnan 1200 forint értékû élelémiszert eltulajdonított.
Nem tudni mit kezdett, vagy kezdtek azok az egyelôre ugyancsak ismeretlen tolvajok azzal a nagyobb mennyiségû transzformátor olajjal, amit az ÉMÁSZ bakópusztai trafóházának egyik transzformátorából engedtek le, és vittek el. A kár mindenesetre jelentôs, megközeíti a 300 ezer forintot.
Drégelypalánk - Nem lett volna ekkora nyeresége K. I. drégelypalánki lakosnak akkor sem, ha a határôr járôr május 8-án hajnalban nem veszi észre ôket, és a nyolc jugoszláv állampolgárt sikerül Parassapuszta közelében átdobnia a szlovák-magyar határon. De mert a járôr kiszúrta ôket, a palánki férfit a menekültekkel együtt ôrizetbe vették.
Honfitársunk ellen - aki fejenként 20 márkát kapott volna a fuvarért - embercsempészés alapos gyanôúja miatt folytat eljárást a balassagyarmati rendôrkapitányság bûnügyi osztálya.

[Címlap] [Városháza] [Mozaik] [Helytörténet] [Sport] [Vegyes] [Honlap]