Gyarmati X-akták
3. Jeltelen sírokat keresnek
A rendszerváltás után számos régi kérdés újra felmerült. Ezek között volt a két salgótarjáni munkástanácsi vezetô halálának rejtélye is. Harmincnégy éven keresztül a nevüket sem volt szabad kiejteni, nemhogy haláluk körülményeit, vagy jeltelen sírjuk helyét firtatni. Pedig a családtagoknak fontos lett volna, de lépni nem tudtak. A gyilkosok és a cinkosok hallgattak...
1956. december 8-án eldördült a végzetes sortûz Salgótarjánban. Egyesek szerint 132, mások szerint "csak" alig több mint 50 polgári áldozatot követelt a provokáció. Tény viszont, hogy az akkori hatalom képviselôi igyekeztek a sortûz okát a tüntetôkre kenni. Mindenesetre a megtorló gépezet beindult.
A karhatalmisták a népharagtól - estleg a szabadítási kisérletektôl tartva - Hardy Rudolfot és Hargittai Lajost, a két acélgyári munkásvezetôt eltávolították a megyeszékhelyrôl. A két embert napokig kínozták a hugyagi tanácsháza pincéjében, majd az Ipoly partján agyonlôtték ôket. Az irataikat elégették. A holttesteket a tehénpásztor megtalálta. Nem sokkal késôbb a halottakat Balasssagyarmatra szállították. A kórház dolgozóival próbálták azonosíttatni a mártírokat, de senki sem ismerte fel ôket. Egyesek szerint a kórház akkori gondnoka, Harsányi úr az egyikük sógora volt, de állapotuk miatt ô sem tudta a rokonát azonosítani.
A kórházban akkoriban - december 14-20. között - gyakran lehetett látni egy kisméretû IFA teherautót, melynek hatalmas, fekete sárhányói voltak és a ponyvája le volt engedve. Az autó fegyvereseket hozott, akik csak két gyarmatit tûrtek meg maguk között: P. I.-t, a párttitkárt és G. M.-et, az ismert köpönyegforgatót.
P. I. a forradalom alatt - milyen véletlen - elveszítette a párttagkönyvét, mint oly sokan mások. 1957-ben pedig kommunista létére a pesti bazilikában esküdött. G. M. neve fogalom volt. 1944. októberében nyilas karszalaggal lófrált, majd két hónap múlva - december 9-én - az elsôk között köszöntötte a város felszabadítóit. Gyorsan belépett az akkori, frissen alakult MKP-ba, így mint 1945-ös párttag, a helyi kommunista pártalapszer-vezet egyik alapítójaként szerepelt. 1948-ban az MKP-ból MDP lett és G. M. már pártonkívüliként cipelte a körmeneten a supellátot. A két "feddhetetlen" úriember több mint három éve halott. Velük feltehetôen a két utolsó szemtanu is elhúnyt.
A két mártírt 1956. karácsonya elôtt eltemették. A sírok helyét pontosan azóta sem tudja senki. Egyesek szerint a kistemetôben a kút környékén nyugszanak. Mások a sírok helyét a kórházi temetôben a katonatemetôvel egyvonalban sejtették. Itt jókora területet átkutattak, eredmény nélkül. E sorok írôja gyerekként 1956-57 telén két egyforma fejfát látott a temetôben. Az egyik "zöld lódenkabát", a másikon "báránybôr bekecs" felirat volt. A sírok helye a kórházi temetô északi részén, a gyalogutak elágazásánál volt. Egy idôs vasutas szintén e helyen vélte felfedezni a nyughelyeket. 1956-ban e hely közelében két vaskereszt is állt. Az egyik egy német rohamsisak volt...
A mártírok nyughelyét az elmúlt 40 évben történt többszöri rátemetés miatt ma már nehéz behatárolni. Valószínûleg soha sem lesznek meg.Egy emléktáblát viszont valahol Gyarmaton megérdemelnének.
Strancsik József
|
