Új idõzónában - Támadások Mimosa ellen - Dáám Balázs ösvényre lel - Interjú a 116-os honvéd szobrával - Mari néni, mint szemtanú

Beérik az idõ arra, hogy végre méltán és elvárhatóan támadások érjék Mimosát, a lapját, fiókját, s nem csak Abderában, hanem Újvárott is. A választások közelednek. A mezítlábas pártok (és velük rangrejtve egy-két multimilliárdos) már nem nagyon bíznak semmiben, amit nem maszületett ír le valahol. Ezért a figurás városi abderita elemek eleve a juhaklok környékén kereskednek, hátha ott találni zsenge bárányt, új írástudót. Ez az az idõ amikor válogatás-kiválasztódás nélkül lavinaként rárohan a társadalomra az abszolut dilettánsok hada. Hogy azután ott is maradjon és elvetve minden szakmai normát - azt csináljon, amit akar.

És ez az az idõ, amikor - Madaras-Levelezi urak oldaláról - célszerûnek látszik, egyre azt feszegetni, mibõl készül az Abderai Napló? Mibõõõlll...??? - kérdezi folyamatosan szalagcímben a jó cikkek hiányában stb. megjelenési gondokkal kûzdõ Apómente.
- Papírból - nyom el egy méregerõs Szimfónia csikket a jó Darócban Mimosa, amikor Ciklon Teréz az õ elrémisztgetésével és két deci (tisztán) vörössel foglalatoskodik. Hogy ugyanis, ki mindenki támad most már nyíltan a Napló ellenében.
Az élen üget Madaras és Levelezi, meg Krajcáros, aki amúgy is bukik a témára, mint kecske a sóra, mióta a Szent tehén árnyékában címû cikk megjelent kültelki erkölcsérõl, gyalázatos gyávaságáról.
- De milyen papírból, amatõr? - replikázik Terka. - Újvári honnan f...-omból merítettbõl?
- Nem mindegy? Mi van rányomva? Ez a lényeg, szerintem - mondja még mindig béketûrve a páholynoki jegyzõ.
- Közpénzen, amatõr kisapám! Így könnyû! Érted már, mit kérdeznek? Meddig?
- Ne a zsebében bogarásszanak egyesek, hanem a cikkeiben! Ki írt itt negyven év múltán elõször péterpálnapi riportot, egyházi krónikát? Ki támadja meg minden számában saját kiadó-pénzelõ gazdáját a nyilvánosság örve alatt, ha nem a Napló, a te leprás tolladdal, Tercsi! Ki vezette be az igemagyarázó rovatot egyedül, mint egy erõskezû Szent István az egész országban a polgári lapok közül, ha nem mi?
- Kevés - vágja erre is Ciklon, önkéntes, összpárt anya-jelölt.

A városban bizonyítási õrtüzeket gyújtanak a békák és a bolondok. A tüzek éktelenül füstölögnek - csak néhány lobog spirituszlángon, tisztán - és nemhogy fanyar füstjük nincsen, egyenesen olyan szagot árasztanak, mintha dögöt égetnének rajtuk. A legtöbbet emlegetett két õsöreg úr ekkor Saulus és Paulus (Pál), feltehetõen Muki, akiket sokaknak pillanatnyilag semmilyen formában nincs szerencséjük ismerni, hiába emlegetik õket. Kivétel Mari néni, a tejesasszony, aki azt is tudja, hogy ez a kettõ ugyanaz stb. Így elkerülni sem tudhatják a csapdát: oda nyalintanak rendesen, ahová eddig gondos-erõteljes ütlegeket helyeztek el, és ez állítólag a korszakkal jár.
Mimosának rémlik: hirtelen feltámadó, eddig mézes-mázosra kencézett kerge erõk ágálnak az apómenti kiszáradt kertek alatt. Nincs ideje ezzel törõdni. Pedig, ha lenne - hamar kiderülne az igazság. Már fonogatják, jó tartós anyagból, rágalmakból, érdekbõl, gyávaságból, árulásból azt a selyemzsinórt, amit a nyakára köthet, ha nem vigyáz!

Nyuszi Gyuszi úr, a zabhegyezõk örök titkára, kerül most terítékre Madarasék körvadászatán. A kiemelt hajtó ezúttal Koperta Róbert, úgy is, mint munkanélküli-jelölt, tehát fokozott lelkesedéssel veregeti fával a fát. Nyuszi úr képes felét igazi ékes szavakkal saját ötlete nyomán. Az eredmény nem marad el.
Létrejön közte és Madarasék között a titkos! találkozó. A helyszín Simli úr soktíz-milliós háza a város szélén. Madarasék nem rontanak ajtóstól a házba. Hogyisne! Csak az ajtó megér itt vagy kétszázezret. Édes likõrrel kínálják (kezdetben) a titkárt.
- Hát, kérem, mi azért szerettünk volna önnel találkozni, mert valaki azt mondta - az ön kezében tornyosul néhány dolog a zabhegyezõknél. Így van ez?
- Kérem, tornyosul - mondja likõrösen bársonyos hangon, tehát nagyon is harmonikusan, jó tempóban Nyuszi úr.
- Tolakodik-e ottan fölfelé olyasmi is, mint teszemazt az Abderai Napló? Majdmegmondom miért.
- Tolakodik, méltózatjára - így stilben tartva magát és a pohárkát Nyuszi.
- No, ha tolakodik is, meg tornyosul is, akkor az kerül is valamennyibe, ha nem tévedek.
- Kérem, kerül bizony.
- Mennyi az az annyi, ami csak sok lehet?
- Sok az, kérem. És mind az adófizetõk pénze! Havi egy-két százezerbe is benne van az.
- Hallották, uraim! Több százezerbe! - és tölt még egy ujjnyit, a likõrbõl, Nyuszinak.
- Van itten mégvalami - mondja Egon úr.
- Hát, bizony.
- Mibõl áll kiskegyednek, hogy havonta minden többe kerüljön?!
- Semmibõl, kérem. Ez csak elhatározás és a számok dolga, ugye.
- Na, csak találja ki, miként fogyjon az a pénz, de nem akárhogy! És akkor...
- Vibitte? - csillant meg legendás kulturájából csipetnyit a kopaszodó, egércingár titkár.
- Gondunk lesz magára. Ahogy mondani szokás. Ha teszemazt hirtelen, adott jelre elfogyna a Napló pénze. Amikor nekünk kellõen derogál. - Nem ezt akarja mondani ugyan, de Nyuszi úr így is érti, nem véletlenül titkár õ több cikluson át! És már hapták, és már megy is, csendben húzva be maga mögött a sokezres ajtót. Ilyen a jó munkaerõ.

- Most kell rikácsolni a Napló ellen! Nyuszi úr csináltasson vagy harmincezer példány extra remitendát és azt azonnal a Méhbe, raklapostól! Legyen ott a fotós - itt jelentõséggel Krajcáros úrra tekint. A fotó megjelenik a legközelebbi Apómentében: "Így herdálják az adófizetõ abderai polgárok pénzét, medddiiiggg...???!!!"
Összeül az Abderai Páholy, Ciklon ki nem maradhat, ott ül Kulacs Muki is - olajat hoztak a tûzre.
- A rohadt redvesek! - kezdi Ciklon a saját Rákóczi indulójával. - Hát nem ott kajtattak éppen, amikor az a csekélyke remitenda elindult a gépbõl a zúzdába egyenest. Ihajjj, de nagy baj!
- A nyíltszívû demokraták lapja, nyíltszívû demokratákkal megrakva, nem veszi észre a mi nyíltszíni városi vállalásunkat Abderáért. Az egész nem más, mint érdek irányította célzott rövidlátás - elmélkedik még most is Mimosa.
- Alantas provokáció - keveri tovább Ciklon.
- Kell a két lap a városnak, igenis! - vélekedik feltûnõen vehemesen (tehát elõre betanultan és színjózanul!) Kulacs.
- Ugyan, eddig egy sem volt. Negyven évig! - így Mimosa. Tüskéssy Muki Lapufalváról belebólogat. Átveszi a szót:

- Le kell utánozniuk mindenben a pestieket, uraim! Nem értitek? Ha ott most divatba jön hirtelen a pártködevés konkrétan, akkor Abdera, hogy finom legyek, a fekáliát is megeszi pártköd gyanánt.
- Azt legelébb - sóhajt bele Pincéssy Muki bácsi, doyen, mint aki már ismeri elég jól az abderaiakat, bár a könnyekig meg tud hatódni, hacsak egyet is lát közülük a városfalakon kívül.Tetejébe filoszemita is.
- A filoszemitizmus eltúlozva - s többnyire így van ennél a típusnál - veszélyesebb minden más nézetnél
- fejtegette a Páholyban a minap éppen Tüskéssy Muki az öregnek. - A filoszemita elõnyben részesíti a más fajtát a saját fajtával szemben, ami kirekesztés, azaz rasszizmus. Fordított rasszizmus az igaz, de attól még nem lesz eleve valami más.

- Ellenorgánum nélkül ma! nincs lap, kérem tisztelettel - így Lovagh Muki városi részletrajzoló, aki csak most szállt le a kerékpárról és máris a fején találja.
- Ha így van - vállalja a vitát Mimosa -, akkor lehetne akár koalíciós közös irányítás, egy költségvetés alatt, a kettõ összehangoltan, s keményen támadva egymást az olvasói népség legnagyobb örömére. De nem így van ez.
- Összehangolat manapság? Mit hallok? Szájpropaganda, amit úgy fújnak érdekbõl, mint süket Fritz a szájharmonikát - veti be az új Páholyos, Bojtorján Muki homo akvarista és tánclokáltulajdonos. Õ már
Algírban is táncolt egy nõi kávéházban, hajdanán.
- A mi lapunk, Madarasék bolsevik típusú demagógiája szerint a zabhegyezõk "szócsöve". De ez így marhaság. Ráférne itt mindenkire egy igazi jó szócsõ - dörrenti Bariton Muki, volt városi szónok.

Mimosát Újvárott Berkenye várja.
- Na, idefigyelj, elvtárs! Én nem bánom, ha te, ott Abderában, egyedül b...-od azt a szar Naplót, meg a fiókot húzogatod, meg minden öngyilkos marhaságot elkövetsz. A te bõröd bánja. Az abderiták egyszer felfalnak reggelire... De, ha nem lépteted le azt a kettõt onnan és nem internálod be nekem ide õket mindennapi szolgálattételre, akkor megnézheted magad! Kicsinállak. Mit mondasz erre, tökös?
- Egyedül nem megy. De neked se!
- Te mondád - és fenegyerek stilben oldalazva a fal mentén elmegy a folyosón balra, folytonosan azon gondolkozva, hogyan, miképpen fossza meg legalább a két slapajtól, Higany Bercitõl és Zarga Mari helyett hirtelen elõkerült Dáám Balázstól, az abderai szívtipró versek termékeny szerzõjétõl, ezt a marha Mimosát.

Dáám Balázs eleve úgy megy be a redakcióba Mimosához, mintha elõször látná, ami vagy nagyon fejlett jóizlésre, vagy némi képmutatásra vall, de amivel Mimosa éppúgy nem foglalkozik, mint minden más életveszélyes dologgal ezekben a hónapokban. A termékeny költõ szószerint csak félig ül a széken. Nem gyújt pipára.
- Arra gondoltam, kérlek szépen - kezdi -, hogy mivelhogy Zarga Mari, szóval most, hogy õ önkéntesen elment innen, amivel szeretném már itt kiemelni, én nem értek egyet a kicsinálási verzióval... Nekem amúgy sem nagyon áll az a hely, ahol tengek-lengek és már régebben írogatok, hiszen ismersz, szóval..."Gyújts csak rá nyugodtan" - gondolja Mimosa és azon töpreng egy percig: milyen jó sílusa van ennek a gyereknek. Nem hagyja ki a lényeges részeket. Lehet belõle fõszerkesztõ is. Hát persze hogy! Berkenyérõl nem szól.

- Miért nem próbálkozol az Apómenténél is? - firtatja meggyõzõdés nélkül a másiktól, csupáncsak az illem kedvéért. Tudja, ott nemhogy státust nem lehet szerezni...
- Á, az nem érdekes! - legyint Dáám Balázs, alanyi költõ.

Ennyi. És jöhet minden, ami fontos Mimosának. Minden, amit azért ad át a többieknek, hogy lássák az abderiták - nem féltékeny. Nem idegen tõle, hogy egy helybeli! legyen a Vastag Életben, még ott is, ahová õt várják. A Mimosák hülyesége mérhetetlenül terjengõs. Ez védi meg õket valójában minden végsõ bajtól. Merthogy nem ismerik az ilyesmit, a végsõ bajt, a végtelenített és születésüktõl beléjük ültetett elnyûhetetlen hülyeségszalag miatt.

Dáám Balázs hamar rájön - segítenek is neki -, hol kell keresnie a holnapi kiskirályokat. Csinál még egy-két látszatinterjút Mimosa közremûködésével, mondvacsinált, tiszavirágéletû aktualizáltsággal Morgóékkal, és megleli az igazi ösvényt.

Azt, amelyik, mint miként minden út Rómába - ebben az idõben Abderában kizárólag a Nagy Madaras fészkéhez vezethet!

A "majd meglátjuk" kategóriából kihúzzák a nevét a városi listán és beveszik a belsõ körbe, egyes egyedül neki tulajdonítva azt a tényt, hogy hovatovább mindenhol õ képviseli a Naplót és a Lappokat is Mimosa jogos(?) támadások miatti, s csak általuk vélt "visszahúzódása" révén. Pedig elõre engedni, jövõt segíteni, valami egészen más. Ki érthetné éppen itt, éppen most, a békák és bolondok között?
- Miért nem te mész? - sziszegi naponta Mimosa fülébe Ciklon, aki veszettül féltékeny a költõ hirtelen kivirágzó publicisztikai-politikai karrierjére.

- Elõre az ifjúsággal! - szónokolja Mimosa lendülettel, bár azt õ sem vitatja, hogy ezek az újabb elvtársak mintha a régieknél is beképzeltebbek, vagy hülyébbek? vagy pragmatikusabbak? lennének. Vagy csak nagyon sietõs nekik minden, még a hatalom is, hátha holnap már másé lesz...A régiek legalább kérdeztek, ha nem volt elõttük világos "ugyan, kedves Mimosa elvtárs, miért nem maga megy arra a fontos eseményre, miért küldi mindenhova kezdõ, névtelen munkatársát...?"

- Nézd csak, kiskomám! - mondja néhány hét elteltével Madaras úr Dáám Balázsnak azon a megbeszélésen, amelyet a költõ lakásán bonyolítanak, mert nem célszerû sem most, sem késõbb nyíltan velük mutatkoznia. - Te most jó passzban vagy. Ne engedd ki a kezedbõl, amit megszereztél. Mi majd mondunk neked annyit, amennyi ahhoz kell, hogy biztos legyél a dolgodban. Ellenünk nem írhatsz semmit, mi azonban segítünk, amikor Mimosa lap nélkül marad. Saját orgánumod lesz, fiam!

A kurzusra, amelyet Mimosa osztrák mintára indít - vagy huszan jelentkeznek a városból. Édes Muki egyenesen az ellenlaptól érkezik "nem zavar kérlek, hogy én úgyszólván azért jövök ide, tõled tanulni, hogy szakszerûen megölhesselek?", amire emez: "képzett vívókkal érdemes csak vívni, furkósbotos, önjelölt bunkókkal nem érdemes párbajozni, Isten hozott..." Nos, ez a kurzus nem mond semmit Dáámnak és Higany Bercinek. Akivel Madaras egyszer már lekezelt ugye, minek annak szakmai kurzus?

A többiek sem állnak erõsen a lábukon. Ciklon legszívesebben valódi (legális) és lopott? jegyzõkönyveket akarna folyvást egymással ütköztetni, neki az a csúcsa a dolgoknak, ha valahol ellentmondást talál és azt sikoltozva megmutathatja. Zarga Mari végleg elpályázott, tetemes szövegadóságot hagyva hátra, amit feltehetõen soha nem teljesít. A külsõsök közül Lovagh Muki és Pinczésy Muki bácsi majdhogynem hibátlanul rója a sorokat - Mimosánénak, aki valamennyi szabadidejét a redakcióban tölti, már nem sok gondja van írásaik gépbeformázásával. A régi iskolát járt - Abszolut Fõreál - szerzõk mindenképpen többet tudnak az írásról, mint a hirtelen támadt ifjonti zsenik. Még a szomszédos Apóvárról is érkezik egyvalaki a kurzusra, Tarnóczy Muki, aki egészen jól forgatja a tollat a Lappoknál is.

Kismara asszony grafikázik, Tüskéssy Muki igét magyaráz kálvini (és saját eretnek) tanok alapján, Avas Muki a könnyûzenérõl ír veretes remekeket, a most feltûnt Bojtorján Muki szövegprecizitása már- már a szõrszálhasogatás határát súrolja, õ nagyobb cikkekkel jelentkezik a magyar és az algériai hastánc közötti különbözõség feltárásában. Debús Muki pártemberségét feledtetve remek kis színesekkel lepi meg Mimosáékat, szabadvers minõségben, Kármentõ Jani, akinek névjegyén ez áll: önközömbös városi zsarátõr és mobilkészítõ mester, grafikákkal rukkol elõ, Honfi Muki ide is oda is írogat jó stílusú és városi témájú hasznos cikkeket, Kulacs Muki detto, ám õ kiemelkedik azzal, hogy világrekordot ér el a Naplóban - egyetlen riportjában (Péter-Pálkor) 146 szereplõvel beszél! Vereczkey úr szívesen ad interjút önmagának bárminõ kérdésrõl, ami annyit tesz, hogy elõre bejelentve megírja a kérdéseket és a válaszokat is, csak alá kell írnia valakinek. Az idõsebbek közül egyedül Hadarka Muki bácsi kézirataitól mentsen meg az Isten minden földi halandót! Nála egyetlen szó sincs a helyén. Mimosáné, amikor Hadarka kézirathoz ér, minden alkalommal megesküszik tanúk elõtt, hogy elválik és hozzámegy egy tûzoltóhoz, aki nemhogy újságot nem csinál, de a nevét sem tudja leírni (ilyen tûzoltó persze nincs, mindenki, aki hallja, boldogan vigyorog).

A hangulat jó, mondhatni, alkotó. Mimosa órákat tölt egy-egy szerzõvel, amikor még a himlõoltásának a körülményeit is megismerheti. Nem csoda, ha nem veszi észre - nem is akarja? - a tornyosuló felhõket, Dáám jelentõségteljes pipás hallgatásait, sõt Higany Berci oldalazásában sem érzi meg Madaras "jelenlétét".

A fejlemények ezenközben eljutnak el a 116-os honvéd szobrának menetkész állapotáig.

Elõtte azonban a mindössze néhány hete, a zabhegyezésiek mellett felállított Örökké Független Adhok ülésezik. Elnöke, szegény Lovagh Muki, aki pont úgy esett itt a tejbe, mint a légy. Madaras ekkoriban már javában távirányítgat városi ügyekben: "olyan ember legyen az elnök - súgja Röhmnek, az elõkészítõ-bonyolító személynek -, aki nem nacionalista, véleményét eddig is megtartotta magának, ugyanakkor legyen tekintélye, akit ismer a város..."

Hadarka Muki bácsi ül középen a leköszönõ-el-eltûnõ Párttól, mellette Röhm Muki a zabhegyezõktõl, aki majd végre is hajt, aztán Zakk úr, a Finesztõl (Fiatal Neofiták Szövetsége), Pinczésy Muki bácsi az alakuló CFK-tól (Civil Felelõsök Köre), Balgám Muki a városi Helytártól, Bolti Muki, a Vereczkey Körtõl, Édes Muki, a Hosszú Álom Párttól, Hass Ágnes, a régi Nagy Párttól, Betold Muki, a Teszoposoktól és így tovább.

Már most feltûnhetne azonban szegény jó Lovagh Mukinak, hogy ki az a kettõ, akinek itt lenne a helye és nincs jelen: Hangász Muki örökös zabhegyezési tanácsnok és önkormányozható regatta önjelölt, valamint a minden városi téma nagymestereként ismert Honfi Muki!!!

"Igazoltan távol"- rikkantja az itt is jelenlévõ Ciklon Teréz, aki különlegesen leprásított, friss tollakat hozott magával erre az alkalomra és állandóan azt vizslatja, hol lézeng valamiféle jegyzõkönyv, lapocska, fikarcnyi, ám hitelesíthetõ feljegyzés, amit valaki már alá is írt. Mert a hitelesség a döntõ Akkor is, ha hazugságról van szó!

(- Ez a téma amatõröknek való. Nekik kell lepasszolni. Mi csak akkor ugrunk bele, ha valami nagy marhaság keletkezik - érvelt megfelelõ távolságból, a Mini Büdében, hasonszõrük elõtt Madaras úr."Ez ugyanis egy igazán kényes kérdés. A mi szervezetünk sehol ne látszódjék olyankor, amikor a szovjet katonacsontokat eltávolítják innen...!")

Lovagh Muki izzasztó kínban van. Életében nem vezetett le semmilyen értekezletet. A legnagyobb értekezlet az volt, amin maga is tevõlegesen részt vállalt, amikor a kerékpárjának tengelye eltörött, s nem volt alkatrész, meg kellett hegeszteni. Akkor a mûhelybe beáramlott vagy három! hozzáértõ polgári elem, velük... megbeszélte. És most, itt van egyszerre hetven! orosz csontozat, amit el kell tüntetni! Plusz a negyvennyolcas honvéd szobra, akinek meg indulási parancsot kell adni.

- Minek ez a nagy sietség, uraim, a cserével, illetve visszacserével, vagy mi? - veti fel a pártkiküldött, bár nagyon jól ismeri Mindenjó Muki szándékát, Morgó elvtárs idevágó friss ukázát, de kifelé - adni kell a formára. - Miért nem várjuk meg, amíg az önkormányozható regattát megválasztja Abdera népe és majd az új evezõsök "elviszik a balhét" (vetíti elõre a jóval késõbb elhíresülõ mondást az elvtárs).
- Mit õrizgessünk rajta? A szovjet emlékmûvön? Az nem is alkotás - vág bele Zakk úr. - Nem mûvészeti. Ezen vitatkoznak valamennyit Ciklonnal, akinek közben sikerül megkaparintania egy korábbi feljegyzést, amelyben az áll, hogy "feltétlenül be kell tartani a kegyeleti szempontokat a csontok eltávolításának folyamatába". Be vele a táskába és már megy is! Minek ezt hallgatni, majd ha nem "úgy" történnek a dolgok, akkor jön õ!

Arról van szó, hogy hatvanhétben eltávolították az Õsök Ligetébõl az elsõ nagy háború emlékét, a 116- os honvéd kõszobrát. Elvitték majdnem titokban a Daróc Ligetbe, helyére a kórháznál és a város más pontjain nyugvó szovjetek maradványait temették kõágyba, s erre emeltek egy méregdrága márvány obeliszket. Most a zabhegyezésiek a honvédot visszavezényelték, ám a szovjeteknek nincs helyük. Állhatna mindkettõ a téren, de ebben meg azért nem mehetnek bele, mert milyen dolog lenne magyar katonai parádét tartani a hõs magyar honvéd elõtt, miközben a szovjeteket sem lehetne kikerülni.

Az ülést azzal zárják, hogy a márvány emlékmûvet gondosan szét kell szedni. fel kell belõle építeni valamit. A szovjetek sorsa - ki a katonai temetõbe valamennyit! De kegyelettel ám! Mi épüljön a márványból? Amíg a kérdés eldõl, Rõhm úr õrzi éjjel-nappal. Van, aki zászlót akar belõle csináltatni, de mondják, hogy ahhoz merev a márvány, van aki városi jégvermet, mert a márvány jól tartja a jeget, ezt azért vetik el, mert már mindenkinek, aki számít, van Gorenje Abderában.

A kegyelet szón lovagolva Ciklon másnapi cikkében bátran felveti, mi az, hogy "kegyelettel"? Mit kell ezalatt érteni és cselekedni? Válasz még tõle sem érkezik lapzártáig, marad a többszörös talány. Akkor kapja a fülest Mimosa: közben a honvéd már átment a régi helyére, a ruszkik meg egyszerûen felszívódtak!

A 116-os honvédbakának - különösen, ha kõbõl van - feltétlenül jó a megfigyelõképessége és a memóriája is. Ebbõl indul ki Mimosa és azonnal felkeresi a kõhonvédet.
- Erõt, egészséget, bajtárs! Mi a helyzet?
- Hát kérem, öregapám, aki a búr-törökben is résztvett, még õ sem látott ilyet!
- Na, majd arra is rátérünk. Mi a maga státusa tulajdonképpen?
- Én, kérem alássan, a legendás abderai elsõ világháborús 116-os honvéd gyalogezred (1914-18) hõs katonáinak állítok ittennék örök emléket.
- Mióta teszi ezt?
- Harminchét óta, kéremásan. De már akkor problémák voltak...
- Mifélék lehettek... harminchétben?
- A szobrász azt akarta, hogy ne itt, az Õsök Terén, hanem a csendõrség elõtt posztoljak.
- Igen, és?
- Az abderai kakastollasok tiltakoztak, hogy õk nem bakák, menjek el onnan. Vagy, ahogy õk mondták "na, séta...séta...".
- Így került ide. Milyen volt az avatása?
- Nagyon fain volt az, kérem! Meg fiatal is voltam. Micsoda menyecskék, meg naccságák, kisasszonykák, katonazenekar, parolis urak, kérem, és rengeteg virág! Hétezren haltak meg tõlünk az elsõben, mindjárt az elején, Galíciában...
- Hatvanhétig békén hagyták. Aztán jött a Nagy Október, az ötvenedik.
- Akkor éjjel elcepeltek a másik parkba, a Darócba. Pitvarosig elhallatszott a nyögésük. Letettek egy fa alá és azzal kész.
- Milyen volt ott, idáig?
- Csendes hely az, kérem. Hullottak a falevelek, a gyerekek meg örökké körbepisiltek. Unatkoztam nagyon.
- Most mi történt tulajdonképpen?
- Ugyanúgy loptak vissza, mint akkor elfelé.
- A helyén lévõ ruszkikkal mi lett? Maga alá temette õket?
- Isten mentsen ettõl, szerkesztõ úr! Hetven oroszon ácsorogni, aztat még én sem vállalnám! Nem nyugdíjas állás esik ottan. Érti?
- Hát akkor, hova lettek?
- Szétszedték a márványt, valami papír alapján. Olyan gyorsan, hogy mi a masingevertet nem tudtuk ennyi kis idõ alatt szét-meg-összerakni! Valami tervrajz lehetett. Elõre elkészítve. Boldogabb idõkre, amikor, ugye, a ruszkikkal el lehet takarodni innen. Be volt számozva minden márványlap a hátlapján, egykettõre eltûntették, egyedül az a Röhm úr volt jelen a hivatalosak közül. Erõs lámpákat hoztak, azok fényénél, szóval érti a tekintetes úr...! A márványt nagyon sajnálom, kérem, azért kár lenne. Valami toszóházat emlegettek, hogy ott kell majd az új érában bõvíteni. Merthogy Mari néni is megmondta, tetszik tudni a városi milimári, hogy a régi elvtársak plusz az új urak összeadva, az annyi mint... kétszerese az eddiginek. És akkor rögtön kétszeres az igény mindenre! A házat sürgõsen bõvíteni kell.
- Fogja rövidebre, a lényegre, honvéd!
- Genis, kéremásan! Nem szívesen mondom, de ez az igazság, amit láttam. Az orosz csontokat beledobálták egy nejlonzsákba, közben azon vitatkoztak, hogy ez akkor most kegyeleti vagy nem? Nagy halom volt összevissza keverve, Rõhm úr aztat mondta, nem számít... Fehérvárott az összes magyar volt király össze van keverve csontozatilag, hát akkor most minek ríjjunk mi itten a ruszkik miatt? A végén mégis hozatott valaki két koporsót, beleöntötték, kérem, õket, csak úgy zörgött a környék, Mari néni is itt állt, még keresztet is vetett, az volt a kegyeleti rész.
- Nem volt senki a pesti szovjet nagykövetségtõl?
- Viccelni tetszik a szerkesztõ úrnak? Éjnek évadján? Néhány ásó, hórukk ember, ennyi. Én, a Rõhm úr, meg Mari néni, kész. Elvitték a két koporsót és késõbb Mari néne mesélte, hogy ott leírtották kicsit a gazt, ástak egy nagy gödröt és a két fatákolmányt egymásra, ráhúzták a földet, majd lesz velük valami...
- Úgy vitték át õket, mint egy villanyoszlopot! Ezt írja meg szerkesztõ úr! - kiáltja még Mimosa után a honvéd.
- Ha meri - mormogja maga elé a közeli padon szunyókáló tejesasszony.