Hamarosan százhuszonöt esztenedeje lesz, hogy a pesti Wodianer cég kétkötetes elbeszéléskötetet adott ki. A könyvön Mikszáth Kálmán neve szerepelt, aki mint a Magyar Néplap frissen kinevezett felelôs szerkesztôje, rövid vármegyei szolgálat uátn került a fôváros irodalmi életének vérkeringésébe. Kezdetben vezércikkeket, riportokat írt, és egy másik lapban, a Mulattatóban a kor népszerû mûfajával, a rövidebb lélegzetû tárcanovellával jelentkezett - ez volt elsô könyveinek közvetlen elôzménye.
Az elsô megjelenés nem hozott különösebb sikert, a pályakezdô író ekkor még nem érvényesíthette a késôbbi idôkben annyira megcsodált íráskézségét, eredeti humorát és témáinak ezerszínû változatosságát, de már megindult az országos hírnév felé vezetô úton. A családi szájhagyomány szerint Mikszáth édesanyja még az író születése elôtt meglátogatta egy beteg barátnôjét a Nógrád megyei Ebecken. A beteg asszony lázas állapotban megfogta Mikszáthné kezét, és azt jósolta neki, hogy olyan híres embert fog szülni, akinek tiszteletére egyszer még egész Balassagyarmatot kivilágítják. Néhány évtizeddel késôbb, a nógrádi Mikszáth-ünnepségek során ez a jóslat valóra vált. A fiatal író azonban korai munkáinak mérsékelt fogadtatása miatt már-már arra gondolt, hogy felhagy az írással; csak a Tót atyafiak és A jó palócok rendkívüli sikere adta vissza önbizalmát és íráskedvét, ettôl kezdve kiapadhatatlan bôséggel árasztotta a jobbnál jobb mûveket közel harminc esztendôn keresztül.
Regényei, elbeszélései s egyéb írásai széles körben elterjedtek és közkedveltté váltak. Az egyetlen magyar prózaíró, akinek sikerült megközelítenie Jókai legendás népszerûségét és mûveinek olvasottságát. De míg Jókai áradó romantikájával s hôseinek "angyallá vagy ördöggé" formálásával az irodalom álomvilágát adta olvasóinak, Mikszáth az akkor élet lenyomatát nyújtotta át, sokszor anekdotikus derûvel, máskor komoly kritikai éllel, de mindig a magyar föld és ember iránti rajongó szeretetével s ragaszkodásával.
Ez az ôszinte, minden túlzástól mentes patriotizmus, táj- és emberszeretet vívta ki mûveinek határainkon túljutó népszerûségét is. Az 1880-as évek végén, a már negyven éve emigrációban élô Kossuth Lajos Torinóból érdeklôdött Mikszáth irodalmi munkássága iránt, és könyveinek listáját kérte. A közép-európai népek irodalmának ismerôje, Mikszáth több mûvét elolvasta angol fordításban, és nagy elismeréssel nyilatkozott a kortárs magyar íróról. De nemcsak egyedi példáink vannak, a német és angol nyelvû fordítások egybehangzó sikere általános érvénnyel igazolja Mikszáth írói világának a nyelvi átültetésekben is továbbélô értékeit, s amint a külföldi olvasók vallják: ezekbôl a könyvekbôl világosan megismerhetô egy kis nemzet élete a kozzá tartozó földrajzi adottságokkal és emberekkel együtt.
Mikszáth hazai elôzményeit, késztetôit vagy követôit tekintve nem túlságosan széleskörû a névsor. Sokak számára talán szokatlanul cseng, hogy az elôdök sorában olyan szellemiségre hivatkozunk, aki merôben más eredménnyel és léptékkel teszi meg életútját: Kemény Zsigmondra. Keménynek az 1850-es években írt falusi és városi életképei, A Szerelem és hiúság és a Ködképek a kedély láthatárán szinte reinkarnálódnak Mikszáth mûveiben.
A csöndben hulló hópihék, az ablakok jégvirága, a kandallóban pattogó tûz, a prémes cselédek a hintók bakjain, a sétáló jurátusok, a számlakönyveket írató s változó hangulatú kereskedôk és a kikapós szépasszonyok ugyanazzal a hiteles környezetrajzzal és élénk színezéssel jelennek meg, mintha Mikszáth prózájából lépnének elô. A reformkori Pest lüktetése éppôgy pontos és találó, mint a vidéki élet megörökítése. "A régi jó világ", a magyar társas élet számos jellemzô vonása már Kemény Zsigmondnál megjelenik, hogy aztán széles áradással ömöljön át Mikszáth prózai alkotásaiba, és megtermékenyítse a hasonló szellemi nyomvonalon meginduló, késôbbi remekírót, Krúdy Gyulát.
Kolozsvári Grandpierre Emil - aki regényszerkesztésével és írói trükkjeivel maga is közismertté vált jelenkori irodalmunkban - korai tanulmányában rámutatott, hogy MIkszáth már elsô mûveiben kész írói fegyverzetben lépett porondra. Annyira felkészülten - teszi hozzá szellemesen Grandpierre -, hogy fejlôdni sem volt képes a késôbbiek során. Mint érett írónak erre nem is volt égetô szüksége.
Mikszáth alkotói modora megegyezik és összeolvad szemléletével, a folyamatos elôadásmódot tartja az írásmûvészet csúcsának. A beszélt nyelv az ô értékelése szerint egyenlô az adomák nyelvével. S az adomák vitán felül a korszak legfôbb stílusjegyei hordozzák, hiszen abban az idôben a vezetô politikusoktól kezdve a társadalom alsó grádicsáig minden férfiember ezt a stílust (vagy formát) öltötte magára, ha érintkezni próbált embertársaival. Tisza Kálmántól kezdve a falusi pedellusig ez volt a kötelezô "formai nyelv"a múlt század folyamán.
Nem kétséges, hogy az anekdota Mikszáthban leli meg legnagyobb haza mesterét, és még a különc utódnak, Krúdynak is mûvek egész sorát kell megírnia, hogy végre szabadulni tudjon a súlyos "örökségtôl", s eredeti alkotóvá váljon.
Mikszáthot az átlagos, mindennapos élet írójának tekinthetjük - s ez korántsem lebecsülés az utókor részérôl. Gondolati sziporkázásokkal sohasem akar ékeskedni, látható célja az, hogy jól megkomponált, színes és lebilincselô írásokban adjon hírt koráról és kora emberérôl. Mûveinek fordulato meseszövése, érzékletes környezetrajza és alakjainak hiteles ábrázolása egyre nagyobb értékek megbomlott rendû korunkban. Az olvasmányosságot s humánumot mellôzô világirodalmi jelenségeket látva a mikszáthi életmû minden bizonnyal túléli a mostani válságkorszakot, s újra kivívja a magyar olvasók érdeklôdését és becsülését.