"Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval,
sem koszorúkkal, úgy mint azzal, ha ôt mûveiben megismerik:
ez a legnagyobb jutalma."

(Mikszáth Kálmán)

De vajon kellôképpen becsüljük-e ma Mikszáth emlékét, írói munkásságát? Az kétségtelen tény, hogy a szûkebb pátria, Nógrád megye ragaszkodik hozzá, amelyet jól bizonyít az is, hogy Magyarországon az idei évig a pásztói kéttannyelvû gimnázium az egyetlen, amely Mikszáth nevét viseli, pedig Pásztónak alig van kötôdése az íróhoz. Egyáltalán szükség van-e arra, hogy egy-egy évet valamelyik író, költô, zeneszerzô évének nyilvánítsunk? Hogyan fogadják a ma emberei regényeit, novelláit, karcolatait, milyen képet alakítanak ki a nagy palócról?

- Véleményem szerint az a szomorú realitás, hogy a könyv - így Mikszáth Kálmán - olvasótábora is folyamatosan szûkülôben van - mondja Majdán Béla balassagyarmati várostörténész. - Az olvasás idôt, türelmet, odafigyelést igényel. Az idô, a türelem és az odafigyelés azonban éppen jelenkorunk rohamosan fogyó értékei közé tartoznak. Egyik oldalról a modern kommunikáció gyors és diadalittas térnyerése, másikról a tömegek emberi létükért folytatott harca morzsolja föl a könyvolvasók táborát. Egy-egy ilyen esztendô, mint az idei Mikszáth-év, visszacsempészhet valamit a klasszikus kommunikáció - így a könyvolvasás presztízsébôl. Túl ezen, mostanában gyakran eszembe jutott közéletünk harsogó agresszivitását látva, hogy vajon hová tûntek a szellemes és igényes társadalomkritikák? Úgy gondolom, Mikszáth Kálmán ezen a területen is olyat alkotott, amely példaértékû, és újraolvasása erôt adhat a mai közélet "túlélésére". Mind emellett annak a reménynek a jegyében telik számomra ez az év, hogy talán mégis csak újra eljön a magyarság szellemes és termékeny véleménycseréinek ideje, és növekszik azoknak a tábora, akik újra szívesen olvassák a "nagy palóc" emberformáló történeteit.

- Mint könyvtárosnak, az a hitvallásom, hogy az évfordulók ne egyszeri alkalmak legyenek, hanem egy folyamatba ágyazott tevékenység - mondja Gerhát Gyuláné, a Teleki László Városi Könyvtár vezetôje. Egy könyvtár számára a megemlékezés legkitüntetôbb formája az lehet, hogy még szélesebb körben, még alaposabban megismertesse Mikszáth korát és mûveit. Már tavaly októberben meghirdettük középiskolások és felsô tagozatos diákok számára a Mikszáth olvasónapló pályázatot, amely kétfordulós volt.
A fogadtatás rendkívül jónak bizonyult: bár a kiírás elsôsorban a középiskolásoknak szólt, az általános iskolások körében is nagy érdeklôdésre talált. Pásztón már évtizedek óta hagyományosan megrendezik minden évben az író születésnapján, január 16-án a Mikszáth napokat. Ennek szinte meghatározott protokollja van, amelybe nagyszerûen beillesztették az idén a záró vetélkedôt. A kiküldött ötven olvasónaplóból harminckilenc kitöltve, feldolgozva érkezett vissza. Az olvasónapló pályázatok a könyvtár preferált eszközei: szükséges a kitöltéshez, hogy a gyerek bemenjen a könyvtárba, a megjelölt - vagy meg sem jelölt - irodalomból böngésszen, olyan dolgokra is rá kell bukkannia, amelyet az iskolai tananyagok révén nem ismerhet meg. Egy ilyen pályázat összeállítása, elkészítése egyaránt komoly feladatot jelent a kiíró és a pályázó számára is.

- Mikszáthnak középiskolában is van egy bizonyos tananyaga - folytatta a könyvtár vezetôje. De a könyvtár mindig is arra törekedett, hogy a kötelezô tananyagon túl is adjon ismereteket, ezt tükrözi a pályázati anyag is: nem a kötelezô irodalomból állítottuk össze a feladatokat.

- Mint magánember, hogyan vélekedik Mikszáthról?

- Én akkor jártam gimnáziumba, amikor az felvette Mikszáth nevét. A magyart mindig nagyon szerettem, és nagyon jó tanáraim voltak. Tóth András tanár úr szinte egyetemi szintû órákat tartott, és nem csak a tankönyvbôl tanultunk. Adyt és Mikszáthot valami hihetetlen intenzitással plántálta belénk, azóta is ebbôl építkezem. Annak idején is büszke voltam rá, hogy a "nagy palóc" a mi szülöttünk, kicsit talán családtagnak is tekintette az ember. Imádom Mikszáthot: a humorát, a picit csipkelôdô, joviális stílusát... nagyon szeretem. Sok kedvenc olvasmányom van mûvei között, de az egyik legcsodálatosabb számomra a Szent Péter esernyôje. Ebben a mûvében minden olyan egyszerû módon jelenik meg. Talán ezért is van az, hogy nem a korszakos nagy regényei a kedvenceim. A figurák, az ügyvéd nagybácsijai... Nagyon sok régi nagybácsim van, akik ugyan nem akkor éltek, de valahogy ehhez a korhoz és körhöz társítom ôket. Például édesanyám keresztapja egy mikszáthi figura lehetett volna... vagy a nagyapám, aki vízimolnár volt, és a saját erejébôl teremtett gôzmalmot. Ráadásul tót is, mert felvidéki származású, igaz, késôbb magyarosította nevét. Most, hogy a Mikszáth rendezvényekre készülôdve újra olvastam a Szent Péter esernyôjét, most tudatosult bennem is, hogy milyen sok hasonló figurát fedezhetek fel a saját családomban is.

Nógrád megyében, de még az országban is a Pásztói Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola volt az elsô olyan intézmény, amely 1959-ben felvette az író nevét.

- Valóban, és ezt a tényt házi rendezvényünkön, január 16-án ki is emeltem kezdi Bottyán Zoltán, az intézmény igazgatója. - Ez vonatkozik a szellemi értékeinkre is: vannak a hûségnek olyan gesztusai, amelyek esetleg nem is tudatosak, de valahogy úgy jelennek meg, hogy valakinek azt is fel kell vállalnia. Úgy nézett ki, hogy Mikszáth nem esett bele a nagy forradalmárírók akkori értékrend szerinti rangsorába, és nem is lett divatos író. De hogy Nógrád megyében Pásztó, ahová a legkevesebb kötôdése volt, ezt felvállalta, az jelzésértékû: talán az egész megye nevében vállalta fel. A hûségnek egy-egy ilyen pillanat elég. Ennek a labirintusnak persze voltak útvesztôi is, de errôl igazán azok tudnának beszélni, akik aktív részesei voltak akkoriban a történéseknek. Csak üdvözölni tudom azt a tényt, hogy 1996-ban Balassagyarmaton, ahová sokkal több szállal kötôdött az író, egy új középiskola szintén Mikszáth nevét vette fel.

Az iskolában jó értelemben vett Mikszáth-kultusz van jelen, a hagyományokat ôrzik és ápolják. Egyrészt az iskolanap minden évben Mikszáth születésnapján van, amelyet évrôl évre megtartanak. Ebben az évben azonban ez másképpen alakult: mivel az országos nagy rendezvények máshol történnek, így az idén áprilisban lesz az intézmény rendezvénye. EI kellett kerülni, hogy Balassagyarmattal rivalizáljanak ebben a kérdésben. Nyilvánvaló, hogy annyi felesleges dolgon megy egyébként is a presztízs-csata, hogy az egyfajta "húzd meg, ereszd meg" Mikszáth jegyében végképpen az író tollára való lenne. A másik dolog, amit szintén nem árt szem elôtt tartani, az, hogy az sem jó, ha egy Mikszáthról elnevezett intézményben a "vízcsapból is" Mikszáth csepeg, hiszen az élet - vagy éppen a magyar irodalom - nem csak belôle áll. Az egész diákságnak nagy cselekvési lehetôséget adó fórumokról gondoskodik a tantestület, mint például a szakági dolgozatok bemutatója, ahol a legjobb munkákat jutalmazzák, de kötôdnek hozzá sportrendezvények is. De említhetnénk akár az Utazás Palócországban címû kiadványt is, amelyben Mikszáth palócföldre jellemzô írásrészleteit gyûjtötték össze az iskola magyar fakultációban résztvevô diákjai Pintér Nándor középiskolai tanár koordinálásával, ennek második kiadása is folyamatban van. Rendszeresen olyan vendégek jönnek ezekre a rendezvényekre, akik emlékezetessé tudják tenni: a Mikszáth család tagjai, Bánffy György színmûvész, vagy éppenséggel Praznovszky Mihály, aki a tavalyi Mikszáth nap díszvendége volt. Az író könyvei az iskola könyvtárában elkülönített helyet kaptak, a Nógrád megyében Mikszáthról megjelent publikációkkal együtt. A gyûjtemény alapja Mikszáth összes mûveinek század eleji díszkiadása, amelyet a gimnázium földrajztanára, dr. Katona Sándor ajándékozott az intézménynek.

- Kevésbé van jó véleményem a "kinevezett" évekrôl, legyen az bármelyik író, zeneszerzô vagy éppen a tolerancia éve, de lehetne még tovább sorolni - folytatja Bottyán Zoltán. - Szerintem elsôsorban propagandisztikus célokat szolgál. Úgy gondolom, ezzel nemigen lehet erôsíteni azoknak az értékeknek a jelentôségét, amelyekre hivatkoznak. Az évfordulóknak más a szerepük, azok valóban a hagyományok ápolásának körébe tartoznak. A hagyományokról viszont véleményem szerint ma többet beszélünk, mint ápoljuk ôket. Az évfordulók részei a halandó életnek, hozzá tartoznak. Az, hogy egy évfordulót olyan fontosnak tartunk, hogy arról az egész nemzet megemlékezik, az a nemzeti hagyományok része. Ilyen értelemben nagyon aktuális dolog, hogy Mikszáth is bekerüljön ebbe az egész nemzet által megünnepelt tradícióba. Mikszáth olyan értéket jelent, amire méltán hívják fel az egész ország figyelmét.

Mikszáth eléggé ironikusan és önironikusan viszonyult az ô akkori évfordulójához, írói jubileumához. Érzôdik minden sorából, hogy pontosan tudta: mennyire fontos ez a dolog, és hogy mit jelent igazából. Nem is annyira az ünneplés, hanem a tettek a fontosak, amelyek a kultusz részéhez tartoznak. Elgondolkodhatunk azon, hogy ebbôl a szempontból jelent-e valamit mondjuk egy Mikszáth mûveltségi vetélkedô... vagy hogy egy iskola valóban úgy gondolkodik-e az iskoláról, mint ahogyan Mikszáth is gondolkodott? Hiszen nem véletlen, hogy a nagy palócot nem választották névadóul az iskolák: Mikszáth miatt az iskolának szembe kell néznie önmagával.

- Szembe kell néznie azzal, hogy valóban iskola-e - tûnödik tovább a gimnázium igazgatója. - Néhány zsenihez hasonlóan Mikszáth is megbukott az iskolában, és nem biztos, hogy azok az értékek, az az oktatási rendszer jó, amelyikben ezek az emberek - mondjuk Einsteinig bezárólag, és persze a maiak is - nem tudnak megélni, hanem kibuknak. El lehet tûnôdni azon is, hogy nem József Attilának van-e igaza akkor, amikor csúfolódva mondja: nem középiskolás fokon taní-tani... Engedjük-e, hogy az életnek az a nehéz, de szelíd bölcsessége, amely például Mikszáthnál van, és feloldó humora jelen legyen a mi munkánkban is, és így a gyerekek életre való felkészítésében is, vagy pedig az iskola megmarad annak a bürokratikus intézménynek, amilyen a régi porosz rendszerben is volt. Persze ez a negyvenéves, szocialistának mondott porosz iskolában ugyanígy megvolt. Egyáltalán a mûvészetet adja-e oda, az irodalmat adja-e oda az iskola, vagy pedig a felvételi teszteknek a pontszámait kell tudni a gyerekeknek... Mikszáthot azért tartom fontos írónak, mert lényeges emberi magatartást képvisel. Nem is értek egyet Adyval, amikor azt mondja: a legirodalmibb író. Szerintem a legemberibb író... Hogy mindez megjelenik-e majd az ünneplésben, ebben én egy kicsit szkeptikus vagyok...

- Hogy ez az év Mikszáth éve?! Úgy érzem, az ország is egy kicsit jobban odafigyel Mikszáthra - gondolkodik hangosan Bálintné Hübner Judit, a gimnázium magyartanára. - Arról persze lehet beszélni, hogy meddig segíti elô azt, hogy újból megteremtsük magunkban Mikszáthot. Én a tavalyi évben a rendezvények szervezésénél találtam olyan "elôírást", amit nemcsak feleslegesnek, de nevetségesnek is ítéltem. Gondolok itt például olyanra, hogy minél több ünnepség megtartása, vagy minél több kiadvány kiadása... ennek már kicsit rossz szájíze van. Még szerencse, hogy kevés ilyen volt, mert többségében értékes elôirányzatokat kaptunk. Mindenesetre úgy érzem, hogy most egy kicsit arra az íróra figyel az ország, aki a mi iskolánk nevét is adta. Nagyon vigyázunk arra, hogy az ünneplés ne csak formalitás legyen. Egy hét, amit ki tudunk tölteni tartalommal, az kell. Sokat gondolkoztam arról, hogy nekem mit jelent Mikszáth... Azt hiszem, hogy minket, felnôtteket a politikus Mikszáth fog meg leginkább. Annyira távolságtartóan tudta saját századvégének a politikáját ábrázolni, hogy ezt irigylésre méltónak találom. Legtöbben nem vagyunk bölcsek, amit magunkban is hiányolunk, az a távolságtartás, ahogy Mikszáth megítélte a korabeli eseményeket, a saját korát.

Mikszáth még ma is nagyon olvasott író, és ezt figyelmeztetônek tartja a tanárnô. Azt jelenti ugyanis, hogy a mai írók nincsenek az elsô tíz író között. Ha száz évvel ezelôtt is azt olvasták az olvasók, amit ma, az nem jó jel. Viszont a közéletben élô emberek számára a politikus Mikszáth ma is nagyon aktuális.

- Az órákon még mindig a nagy novelláival, a zárt paraszti világgal foglalkozunk folytatja Bálintné. - De már ott is van bizonyos fokú módosulás a közéleti témák irányába.

- Hogyan fogadják Mikszáthot a mai diákok, mennyire tudják megérteni mûveit?

- A diákok részérôl a befogadói magatartás nagyon megoszlik. Eleve érdekes a helyzet, mert más olvasóközönség a postaforgalmi, más az általános gimnáziumi és más a francia tagozat. Tehát iskolánkban három különbözô befogadói csoport van. Úgy érzem, Mikszáth meseien egyszerû, tiszta, keserû vagy idilli paraszti tárgyú "gyöngyszemeit" a postaforgalmi tagozat olvasóközönsége - a legkevésbé iskolázott réteg fogadja a legszívesebben. A francia tagozat tanulói - persze ôk egy évvel idôsebbek is - szeretik Mikszáthot, de mintha a gyerekkoruk olvasmányaihoz tartozna. Ôk már "túllépnék" Mikszáthot, már nyitottabbak a modern irodalomra.

- Sokan vannak azon a véleményen, hogy Mikszáth mûvei ma is aktuálisak: megtalálhatjuk a mûveiben ábrázolt századvéget ebben a századvégben is. Mikszáth megítélésében is megoszlik az olvasóközönség: vannak, akik nem értik, miért kellett 150 évnek eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk: van nekünk egy Mikszáthunk is...

- Erre még nem is gondoltam, de tényleg érdekes: 50 éve volt a 100. évforduló, amely mégis csak egy "kerekebb" évforduló. Akkor valószínûleg az a korszak messze elutasította magától ezt a dzsentri világot, vagy azt a századvéget. Más, egy velejéig hamis korszaknak tartották, ami persze nem igaz. Úri világnak tartották, úri gaz emberekkel, svihákokkal, ami természetesen nem minôsíthette az írót. A korabeli irodalmi lapokban bizonyára benne lehetett...

A mai fiatalok közül kevesen olvassák akár Mikszáthot, akár más írók mûveit. Egy-egy ilyen ünnepségsorozat talán arra is jó, hogy felkeltse jónéhány diák érdeklôdését, aki veszi magának a fáradságot, és elzarándokol a könyvtárba. Viszont az is igaz - még ha szomorú tény is -, hogy manapság nem sikk könyvtárba járni. Úgy tûnik, mintha negatív irányba érlékelôdtek volna át bizonyos dolgok - és sajnos nem kivétel ebbôl az olvasás, a könyvtár sem.

- Én szeretek olvasni - mondja Megyes Katalin negyedikes gimnazista. - Szeretem Mikszáth mûveit is, azt hiszem, már csak az iskolából adódóan is. Nekem mindig olyan ebben az épületben, ahol a portréja is van, mintha letekintene ránk... mintha ott lenne köztünk. Novelláiban is úgy érzem, szemléli a népet, és rálát az egészre. Igaz, hogy velük él, de nem bennük. A népiessége az, ami engem megfog. Lehet, hogy azért, mert én is egy kis faluból, Farmosról származom, de a közvetlensége, ahogy kedvesen mesél - szeretem az egyszerûségét. Azt is jónak tartom, hogy ez az év Mikszáth éve. Mi benne élünk mindig, de országos szinten - mondjuk egy Kölcsey gimnázium esetében legalább ilyenkor foglalkoznak Mikszáthtal is. Eleinte úgy voltam vele, hogy megragadtam a kötelezô olvasmányoknál. De késôbb eljutottam arra szintre, hogy túllépjek ezen. Engem jobbára a novellái érdekelnek, vagy regényeinek televíziós feldolgozása.

- A Mikszáth év kapcsán nagyon sok rendezvény, vetélkedôk, irodalmi estek, könyvkiállítás lesz. Ha idôd engedi, szívesen részt veszel rajta, vagy inkább nyûgnek tekintenéd?

- Nem tekinteném nyûgnek, persze függ a körülményektôl, a hangulattól, vagy éppen a témától is. Például a Mikszáth héten, ami az iskola szervezésében lesz, felkerekedik az iskola. Azt nem tudom elképzelni, hogy kétszázegynéhány diák egyszerre elmegy megnézni a szülôfaluját vagy valamilyen emlékhelyet róla. Más lenne, ha csak egy páran mennének, így szerintem nem lesz meg hozzá a hangulat...

- A baráti körben szóba kerül Mikszáth valamelyik - éppen valaki által elolvasott mûve?

- Kollégista lévén meg szoktuk beszélni, ha valaki valamilyen könyvet olvas, ami felkeltette érdeklôdését. Ha vitába nem is torkollik, de mindenkinek megvan az álláspontja, aztán esetleg összegezzük.

- Az ilyen "ünnepi évek" értéke attól függ, hogy mit takar - vélekedik Frisch Oszkár, Nógrád Megye Közgyûlésének alelnöke. - Ha tesznek is érte valamit például nagyon olcsón kiadják Mikszáth összes mûvét, akkor sokat ér, ha viszont csak beszélnek róla, akkor semmit. Pedig Mikszáth sajátos nyelvezete csodálatos: gyönyörû szépen beszélte a magyar nyelvet. A sors fintora, hogy most olyan "nagy emberek" tartanak beszédeket, akik talán semmit nem olvastak tôle. Szomorúnak tartom, hogy az olvasás élménye a mai kor emberének már nem szükséglet. Visszafejlôdik az absztráló képesség, és semmi sincs, ami a képzelôerô alkalmazására serkentene bárkit. Valahogy eltolódott az arány vulgáris, primitív történetek felé, amely véleményem szerint egyfajta erkölcsi válságot is okoz. A könyv más: a nyelv kifejezôkészsége, az élet azon oldala, amit a tévé soha nem tud visszaadni.

- Szereti Mikszáthot?

- Személyes rangsorolásomban Mikszáth toronymagasan az elsô mindegyik író elôtt. Az összes eddig megjelent mûve megtalálható díszkötésben a könyvespolcomon. Mindegyiket szeretem, de talán a felvidéki világot bemutató, a vidéki élet csendes humorát idézô mûveit olvasom a legszívesebben. De parlamenti karcolatai is a kedvenceim közé tartoznak. Ha valaki jól figyel, nyilvánvaló, hogy ugyanaz a színvonal-romlás mutatkozik ma is, de így van ez az élet más területein is. Szinte minden primitívebb, csúnyább, rosszabb lett. Nem tudom, ha ma élne Mikszáth, vajon mit írna?

Hasonlóképpen vélekednek az ünnepi rendezvényekrôl Bátonyterenyén is. Bár egyetlen intézmény sem viseli Mikszáth nevét, az oktatásnál nagy figyelmet szentelnek Nógrád megye szülöttének. Az Erkel Ferenc Általános Iskolába a magyar tanárnôre várva néhány gyerektôl megkérdeztem, tudják-e, ki volt Mikszáth Kálmán.

- Hogyne tudnám - válaszolt önérzetesen az egyik szôke kislány. - Bár még nem tanultunk róla, olvastam A néhai bárányt, meg a tévében is szoktam nézni A fekete várost. Majd ha nagyobb leszek, több mindent is el szeretnék olvasni, amit ô írt, mert anyukám azt mondta, most még sok mindent nem értenék - hadarja egyszuszra, és már szalad is tovább a folyosón. Közben megérkezik Hánroriné Babcsány Ágnes, az iskola magyartanára és egyben megbízott igazgatója is.

- A magam részérôl ünnepi év-párti vagyok - jelenti ki határozottan. - Fontosnak tartom, hogy a jelesebb évfordulókat kiemelten kezeljük. Nagyobb a közvélemény odafigyelése is, ezt pedig fontosnak tartom. Úgyis olyan háttér-helyzetben van a kultúra, az olvasás, az irodalom - bár ebben szerepet játszik a könyvek megvásárolhatósága is. Például arra is kíváncsi lennék, hogy az ünnepi év alkalmából megjelenik-e Mikszáth-sorozat... A gyerekeknek hetedikben tanítjuk Mikszáthot és mûveit. Mindig felhívom a diákok figyelmét: halódóban a palóc tájszólás, a nyelvjárás, a tájszavak ismeretlenek számukra. Élményt jelent, amikor Mikszáth mûveiben felfedezünk olyan kifejezéseket, tájszavakat, amit csak palócföldön használnak.

De nézhetnénk például parlamenti karcolatait is, a párttorzsalkodások, a sógorság-komaság kérdése akár ma is idôszerû lehetne. Sokak szerint egy-egy író "fontosságára" úgy is rá szoktak kérdezni: érettségi tétel volt-e? Ott volt, mindannyian tanultunk a nagy "triászról": Mikszáth, Móricz, Jókai. Hogy megfelelô helyen becsülték-e meg, vagy milyen kör az, amelyik megfelelôen tudta méltányolni, vagy éppen méltatni, ez a kérdés. Az utóbbi húsz-harminc évben sokat segített rajta is a film.

- Szeretek hinni abban, hogy a film hatására leemelik a polcról a könyvet is gondolkodik el a tanárnô. - Ebben én derûlátó vagyok. Bár a középiskolák visszajelzésébôl, szakmai összejöveteleken szerzett információkból az tûnik ki, hogy nem igazán olvassák Mikszáthot. A gyerekek hajlamosak arra, hogy azt higgyék, Mikszáth egyenlô a néhai báránnyal, mert hetedikben azt dolgoztuk fel. Én azt szoktam tenni, hogy amikor például Mikszáth életrajzot kezdünk el tanulni, akkor gyûjtômunkaként kiadom, hogy gyûjtsenek össze legalább tíz nagy regénycímet. Annak utána kell járni, és így elkerülhetô, hogy a szerzôt azzal az egy-két mûvel azonosítsák, amely a tankönyvben található. De a mai gyerekek sajnos nem birkóznak meg a terjedelmesebb munkákkal, nagyon elenyészô közöttük a regényolvasók száma. Ebben a folyamatban sajnos óhatatlanul áldozatul esik Mikszáth is.

- Van-e kedvenc Mikszáth mûve?

- A Noszty fiú esete Tóth Marival. Valahol ott érzem azt a mélységes mély emberismeretet, azt a jellemábrázolást, a kornak azt a fajta ismeretét, hogy ô a dzsentrit nem teljes egészében ítélte el, hiszen az ô családja is valahol itt tartotta magát számon. Viszont ahogy emberileg ítéletet tud mondani: nem megsemmisíteni valakit az ítéletével, de nagyon mértéktartóan, ugyanakkor nagyon szigorúan megtenni - az emberismeret az, ami engem ebben a regényében lenyûgöz. De szeretem a Különös házasságot is, elbeszéléseit is, ezek különösen pihentetôk számomra.

Bátonyterenyén az Ady Endre Mûvelôdési Központban mûködik a felnôtt és gyermekkönyvtár. A könyvtáros hasonló tapasztalatokról számolhat be a gyerekek - de akár a felnôttek olvasási szokásait illetôen.

- A gyerekek csak akkor jönnek a könyvtárba, amikor különleges évfordulók jegyében különbözô "kiírt" dolgok vannak mondja Nagybakos Istvánné könyvtáros. Mindenben megpróbálunk segíteni, hogy ideszoktassuk a fiatalokat, így például most nagyon sok olyan anyagot gyûjtöttünk ki, ami kapcsolatos Mikszáthtal, illetve munkásságával. Hogy az oktatásban van-e a hiba? Lehet, hogy túl sok a tananyag, és a gyerekeknek nagyon kevés idô jut az olvasásra. Sajnos azt kell mondanom, hogy például Mikszáth mûvei közül csak a kötelezô olvasmányokat keresik. Szoktunk másolni különbözô irodalmi anyagokból, múzeumi évkönyvekbôl, hogy minél több információval tudjunk segíteni, és ezt igénybe is veszik.

Azzal senki sem vitatkozik, hogy a fiatalokat valahogyan irányítani kellene: legalább a középiskolában valami pluszt adni. Kicsit talán elkeserítô is, hogy a felnôtt olvasók között is csak néhányan keresik a régi klasszikusokat. Az is lehetséges, hogy szerepe van ebben annak is, hogy az összes Mikszáth mû nem található meg a könyvtárban, talán ha újra kiadják, lehetne pótolni. Csupa-csupa "ha", és persze a feltételes mód... De összefoglalóban annyit talán mégis elmondhatunk: a szülöföld nem lett hûtlen Mikszáthoz, aki utolsó éveiben egyre gyakrabban vágyódott vissza a nógrádi dombok közé.

A szülôföld elválaszthatatlan Mikszáthtól: errôl vallanak mûvei, és ezért ragaszkodik hozzá Nógrád megye is. Ne restellje hát senki sem kimondani: szeretem Mikszáthot. Ne szégyellje senki bevallani: A jó palócok egy-egy novellájában ráismert a Palócföld tájaira és alakjaira. Ha majd elmúlik ez az év, Mikszáth éve, akkor is menjenek el a könyvtárba, vagy éppen emeljék le a könyvespolcról bármelyik munkáját.

Mert ne felejtse el senki Móricz Zsigmond szavait: "Aki megkíván egy kis jó friss zamatos levegôt, csak üsse fel Mikszáth Kálmán könyveit. Mindegy, melyiket, mindegy, akárhol..."