A költônek sem jelentéktelen Szabó Endrét, aki elôbb fômunkatársként, majd felelôs szerkesztôként, végül 1882-tôl tulajdonos-szerkesztôként szerkesztette és adta ki az Üstököst, íróként és mûfordítóként teljesen méltatlanul felejtették el, hiszen orosz fordításaival a századvég új, realista prózairodalmának kialakulását is siettette. Füst Milán 1921-ben így ír róla a Nyugatban:

"Sokat olvastam orosz írókat német fordításban, egyszer próbát tettem, s egy angol fordítást olvastam el - s mindenkor az volt az érzésem: - nem tudjátok ti, kik az oroszok, mert nincs Szabó Endrétek."

"Valami olyat tudott a magyar nyelv titkaiból, amit azóta a legtöbben elfelejtettek" - mondta nekem egyszer Illés Endre, s hozzátette, hogy Szabó Endre anekdotáskönyvét sokszor és élvezettel olvasgatta. Talán ez az anekdotáskönyv legmaradandóbb prózai alkotása. 1920-ban jelent meg Cigányvilág, anekdoták magyar írók és mûvészek életébôl címmel. Azóta számos motívuma felbukkan közkinccsé lett anekdotáinkban, ám az eredeti, sokszor szinte tárcaelbeszéléssé váló anekdotákat ritkán emlegetik.

Érdemes felidézni Szabó Endre Mikszáthról szóló anekdotáit. Az elsô Évôdések címmel jelent meg. Szabó Endre eszerint megkérte Mikszáthot, írjon valamit az Üstökösnek, mert neki, Szabó Endrének semmi kedve az íráshoz. Az anekdota szerint Mikszáth azt felelte, hogy ô maga is "tinta-iszony"-ban szenved, de szívesen elmond egy történetet a tinyei jegyzôrôl, és felhatalmazza Szabó Endrét annak megírására. A történet így folytatódik:

"... amint a következô alkalommal találkozunk, azt mondja Kálmán:
- Nagyon jól meg van írva a tinyei jegyzô; még jobban, mint ahogy én megírtam. - Te? Hát te azt már megírtad?
- Hogyne, még a »Szegedi Napló«-ban. No, megállj.

Úgy vettem, mintha egy cseppet sem bántana a beugratás. Vagy egy hónap múlva Sipos Antal meghítt bennünket vacsorára. A vacsora utáni kedélyeskedés közben azt mondom Kálmánnak: