Amikor elôször találkoztam Mikszáth Kálmán nevével, írásaival, harmadikos elemista voltam. Margit néni, a kitûnô és csodálatos ember, a tanítónôm beszélt a "nagy magyar íróról" egyik olvasási óránkon. S uram Isten! Megmaradt bennem annak az órának az emléke, a hallott írói név és annak a délelôttnek a mai napig is tartó, szívemet, lelkemet elvarázsló emléke: sokszor elcsodálkoztam, hogy a nagy írónak a hiányát éreztem a késôbbiekben.

Egy alkalommal a nagy és kitartóan lankadatlan érdeklôdésemre, nagyapám. Wolf István nyugdíjas kocsivizsgáló segédtiszt, vasutas, megszerezte a Tót atyafiak címû Mikszáth kötetet:

- Na, most aztán kedvedre olvashatsz kis unokám - mondta a kezembe nyomva az állomásfônöktôl megszerzett könyvet.

Igen boldog voltam azokban a percekben. Hát még a könyv elolvasása után. Igen: ekkor, ezen a napon múltam tizenhárom éves, és ráadásul már polgárista voltam: a hazai árvalányhajat lobogtató kalap tulajdonosa, a cserkészcsapat II-ik rajának a tagja. Nagyfiúhoz illôen igyekeztem viselkedni, hisz ekkor olvastam életem elsô igazi irodalmi munkáját, Mikszáth Kálmán regényét.

Serdülô koromban vadásztam a karcolatait, s mellette más szerzôk írásai is érdekeltek. Sajnos magam is csak kevés karcolat írására adhattam a fejem. (Mintha meghalt volna és el is temették, elásták az egykor oly csodás és nagyon is igényelt mûfajt, a tárcát...)
Felemás igényû portrék, és nem is túl igényes és hiteles riportok kerültek az annak idején népszerû karcolatok helyébe. Aztán késôbb eldôlt, hogy a drága jó édesanyám, engem nem karcolat-írónak, hanem poétának, költônek szült: - S ahogy megszámoltam, eddigi köteteim, a lírai munkáim, ezek is bizonyítják a tényt. Azonban az én gyermekkoromban kiválasztott Mikszáthom velem maradt, kísérget, óv, ôriz, s ha kell, kérdôre is von... Nem hagytuk el egymást. Bár az idô sok mindent rendezett körülötte s körülöttem is. S ami igaz, Ô már nem tudhat róla, de én hûséges szövetségese maradtam a "Nagy Palócnak". Mindig is szerettem volna olyan jól és bölcsen élni és írni, mint Mikszáth Kálmán. Igen: avval a légiesen tudatos hajlékonysággal s a szigorú igazságossággal, ahogyan Ô azt megtudta cselekedni, tartani.

"Sokszor úgy érzem, hogy hasonlítok is rá: igaz nem bölcsességben, de fizimiskában és egyre gyarapodó pocakom formájával..."

Tûnôdöm: 150 éve született, Ô az írói hatalmasság. Hiányzik! Hol vagyunk mi, mai újságot író írók attól a tiszta emberi boldogságtól, amelyet Ô élhetett, egy- egy nagy alkotása letétele után? Tôle kezdtem tanulni az igazi hazaszeretetet. De jó lenne olyan boldogan a lélekben mindig mulatva-vigadva élni, ahogyan a nagy író elôd tehette. Mikszáth Kálmán volt az a magyar író, aki a munkáin keresztül megismertette és megszerettette vélem a magyar nyelv csodálatosan varázslatos világát. Úgy érzem, és ez sokszor örömmel is tölt el, hogy írói mesterségbôl általa sikerült is érett, dús fénykévéket is megszereznem; és törvényeket is tisztelô magyarrá lennem.

Igen: az az írói kápolna, melyben idônként elrejtôzött, hogy a csönd világából mentsen-merítsen; születtek, születhettek a legszebb mikszáthi elbeszélések, regények, rövidebb és hosszabb lélegzetû írások. Azt az igaz és utánozhatatlan stílust, melyet követni és loholni utána minden utód írónak érdemes volt: - S még ma is érdemes lenne... bár azt követni, csaknem lehetetlen.

A nyájas, bûbájos író, megmutatta nekem, már nagyon fiatalon, hogy megbabonázó ereje mennyire a hatalmába tudott keríteni. Az Ó, fondorlatosan leírt szerelmei s azok sokszor indulatosnak is tekinthetô szerelmes jelenetei, még ma is idônként kísértésbe hoznak. Tôle tanultam meg kigúnyolni a vihart és tôle tisztelni az éjszakát, azt a sötétséget, amelyben minden megtörténhet s elôfordulhat. Az a tiszta szellem, amelyet Mikszáth Kálmán képviselt, határozta meg a magam írói megfogalmazásaiban azt, amit magam is szeretnék hûen kifejezni. Az én Mikszáthom egy olyan gazdag alkotó ember volt, aki mindenáron rá irányított, rá akart irányítani arra az írói magatartás-útra, ahol az ember nem tévelyeghet! Az írói példaképem, írói szerkesztése is más mint azt leginkább megszoktuk: - S ez a különös varázslattal bíró próza, etika, csodálatos írói világot, valamint rendkívülit hozott létre.

A kisebb lapok is örömmel vették át a munkáit, karcolatait, játékosan csipkelôdô tárcáit s minden szép leírt gondolatát.

Elôkeresve egykor tárcáit, egy picit elérzékenyülve forgatom, pontosan, ma is gondolatokat ébresztô sorait. Kitûnô cikke a "Magyar Politikában" oly annyira jó volt, hogy még a bécsi lapok is örömmel vállalták a közlését.

A nagy író Mikszáth Kálmán írói fantáziája örökéletû, maradandó mûvekkel áldotta meg hazánkat s minket, örökkön kesergô utódait. Az ô kerülô útjain is mindig tudott megkapaszkodni, a boldogságot biztosítani a földön maradás nehéz perceiben; mert csak nagy ritkán távolodott el a földtôl, az éltetô fekete barázdáktól, mely fölött ott lebegett a kiteljesedett Noszty fiú esete Tóth Marival. Sok-sok karcolattal, regénnyel, tárcával gazdagítva ezt a csodálatos magyar irodalmat!