Új még a sír, szent halma még kopár,
Halottjának még vérzik kebele,
Ki a szabadság kétségbeesett
Végsô küzdésében elvéreze.
Hôs szelleme még el sem nyúgodott,
Szárnycsattogása most is hallik ott,
S ti alkudoztok már a békéért,
Odadva minden elvet és szent vért. -

Nem féltek-é, nem féltek-é, pulyák,
Hogy a halottak átkot mondanak,
S melyet kikoldulátok, béketek
Elváltozik halál nyugalmának?
Küzdés az élet, nyugvás a halál.
Ha nyári égen fergeteg is áll,
Mit féltek, így virúl fel a vidék,
S ha itt-ott fujt is, nem nagy veszteség.

Ti tömjénnel vivjátok az eget,
Mit döngetéssel vívott a titán.
Ti fényleni kivántok, s égni nem,
Mit a rothadt fa tud maga csupán.
Örûljetek csak béketeknek hát,
Mint féreg, ha oroszlányt vérben lát.
Tenyésszetek. - Én küzdve bukhatom,
De a sorssal sohasem alkuszom.