Pest, nov. 18. 1861.

Szellem- és tartalomdús cikkedet aznap - melyen vettem - átadtam Pompérynak. Elôre tudtam nem anticipált véleményét: az einhitliche Monarchieról és Machtvollkommenheitról ily hangon, ily hasonlatokkal ma már nem lehet beszélni. Egyébiránt a lapok tartalmának minôségébôl ezóta magad is meggyôzôdhettél, hogy jeles cikkedet sajnálattal kénytelenek a szerkesztôk visszaadni. Ez most nálam van; hagyd, kérlek, birtokomban, ha megvan másolata.
Pompéry mondá, hogy írni fog neked; azt azonban nehezen vallandja be neked, mit Eötvös iránti lojalitásból meg kell említenem, hogy nemzetiségi cikkeden szerkesztôi herélôkés dulakodott. Bocsásd meg neki, valamint Eötvösnek is megbocsátottad - a politikai nyilvánosság különben is szünetel, s ilyenkor a szépirodalom szüretel. Aztán meg benned a szónokot és publicistát itt Pesten egyidôre anélkül is háttérbe tolta Az ember tragédiájá-nak szerzôje; olvastam Emich nyomdájában az elsô levonati ívet, s most kétszeresen gratulálok a fényes sikerhez.
Kemény, Jókai regényeket írnak; én is hegyezem tollamat, s nemsokára - rágni fogom. A négy lustrum hátom ugyan, de most ismét azt mondom, mit az öreg táblabíró a Lánchíd tervezésekor: "Minek az már erre rövid idôre?" - Bár e hasonlat hatalmasan sántít; mert a táblabírót századokkal élheti túl a Lánchíd, még az én lepkeéletû betûim elôttem enyésznének fel a semmiségben. Egyébiránt is minden csak "vanitatum vanitas"; jó, hogy megírta Kölcsey, legalább utána mondhatja az, ki - mint jómagam - az erô hiányát e vigasztalással akarja önmaga elôtt eltusolni.
Szontagh írja, hogy együtt jöttök Pestre, majd "ha fagy", azaz ha beáll a keményebb tél; hozzon Isten; nagyon jól fog esni nehány veletek töltendô nap

hívednek
Bérczynek

FORRÁS: Madách Imre válogatott mûvei
(Szépirodalmi könyvkiadó)