Pest, nov. 5-én 1861.

Az az én szerencsétlenségem, hogy mikor már egész napi gépies és egyéb-ies foglalkozásban elfáradtam, akkor jut egy kis idôm levelet írni az én örökké zúgó és többnyire csábult fejemmel. Innen van, hogy míg a te leveleid az érzelem teljében frisselkednek, az enyéim szerkesztôi rövidséggel és szórakozott hanyagsággal vetnek oda egy-két száraz mondatot. Nem is fogja az én episztoláimat összegyûjtésre méltóknak találni semmiféle irodalmi ódonász!
Most is csak a dologról: kurtán és lustán. Ultima octobris felolvastam a Tragédia négy elsô jelenetét a Kisfaludy Társaságban. Ha láttad volna, egy Eötvös, Csengery stb. hogyan kiáltott fel - csupán a lokális szépségeknél is - ez gyönyörû! igen szép! stb. Gyôztünk, barátom, eddig gyôztünk és fogunk ezután is. A mû alapeszmében, kompozícióban, mindabban, ami lényeges - eredeti, merész, költôi - hogy a külsôben, de a legkülsôben itt-ott némi hiány mutatkozik, az talán körülményidnek tulajdonítható. Talán nem hatott úgy át meg át a magyar népnyelv érzete, mint oly nagy költôt kellene, az irodalmi nyelv pedig évek óta romlik, több-több idegenszerût vesz magába. Talán elôbb kaptad a német s átalában idegen kultúrát, hogysem a magyar nyelvszellem kitörölhetlenül ette volna be magát nyelvérzékedbe. Vagy ha nem így volna, úgy tán merészebb játékot ûzsz a nyelvvel, mint azt a nyelv most már tûrhetné. A verstechnika pedig nagyon megkívánja a nyilvános gyakorlatot: én fölléptem óta igen-igen sokat tanultam e részben, noha azelôtt is azt hittem, hogy tudom.
A famózus négy sort - melyre egyébiránt rajtam kívül senki sem tett gáncsot - jobb szeretném, ha magad javítnád ki. Arra tán emlékeznél még: ott van mindjárt a legelején. De hamar kellene, mert az idô sürget, a nyomda vár. Engem nem visz rá a lélek, hogy gondolat helyett gondolatot állítsak, mely nem a tied; ha azonban nem tennéd vagy késik, megpróbálom.
A többire nézve élek a szabadsággal, mellyel felruházni elég bizalmas vagy. De nem élek vissza. Sok van jegyzeteim közt, hol az én javításom simább, de a te szöveged erôsebb. Az ilyeneknél kétszer meggondolom a változtatást. Hogy eleinte nem pótoltam a megrótt helyeket magaméval, oka, mert csak ki akartam jelölni a hibákat, hogy te javítsd. Azt hittem, van impurumod. Annyit azonban mondhatok, hogy ha így, amint van, sajtó alá kerülne is, okos ember önkéntelen elösmerné, hogy nem közönséges íróval van ügye. De én azt is lehetôleg eltávolitni akarom, hogy a nem okos kapcáskodjék belé. Íme, valaki meglesett egy ortográfiai hibát - és ki van kiáltva, hogy rossz az ortográfia. Mindazáltal nem ígérhetem, hogy javításaim által technikáját (ti. a versét) tökéletessé csinálom. Az néhol megy, másutt nem megy. De például a lírai helyek - mikben a lira zöngését nemigen találom - körülbelül úgy maradnak. A jambusos helyek átalán jobbak - és vannak helyek, hol a dikcióval, pátosszal, vers minden non plus ultráig emelkedik. Ilyen például Szent Péter beszéde, ilyen sok más, hol Shakespeare sem csinálta volna különben. Néhol pedig némi darabosság oly jól áll, hogy sajnálna az ember megválni tôle, mint Bánk bán némely zordságaitól. Mindezt jó meggondolni, aki javít.
Isten áldjon, édes jó emberem! Elvárom szíves támogatásodat a lapra nézve - úgysem sokáig kell, meglehet. Fogadd ölelésemet!

Igaz barátod
Arany János

FORRÁS: Madách Imre válogatott mûvei
(Szépirodalmi könyvkiadó)