|
A családfô halála után az özvegy erôs lélekkel folytatta a gazdaság irányítását
és a gyermekek nevelését. A legidôsebb leány, Mária hamarosan
nôül ment Huszár József Nógrád megyei alispánhoz. Az anya a három fiúhoz
nevelôt fogadott, kit maguk között "hófmesternek" neveztek,
s aki az iskolai vizsgákra is elôkészítette ôket.
Mert a Madách fiúk magánúton tanultak egészen az 1836-1837-es tanév
végéig, amikor Imre befejezte a gimnázium akkor hatéves stúdiumát.
A vizsgákat a váci piarista gimnáziumban tették le, Imre mindvégig eminens
eredménnyel.
Madách nem egyedül érkezett pest városába; anyja gondjaira bízta két öccsét, Károlyt és Pált is, akik még középiskolai tanulmányaikat folytatták. Özvegy Madáchné szállást bérelt fiai számára a régi Széna (ma Kálvin) téren, melléjük rendelt "hófmestert", szakácsnôt, szolgát, egész kis háztartást rendezett be, melynek irányítása a legidôsebb fiú, Imre feladata volt, aki részletesen be is számolt leveleiben az azzal kapcsolatos gondokról. |
|
| Elôzô oldal |
Bibliográfia |
Madách mûveibôl |
Levelezések |
A csesztvei kúria |
|