A századvégi irodalmi törekvések egyik legjelentôsebb
képviselôje. Családja a XIX. században nagy szerepet
játszott a megye politikai életében.
Komjáthy Jenô polgári iskolai tanárként kerül
Balassagyarmatra a nyolcvanas évek elején. Nagy
kultúrája révén hamarosan környezete fölé emelkedik.
Intrikák és támadások pergôtüzébe kerül. 1885-ben
az iskolaszék fegyelmit indít ellene, és felfüggeszti
állásából. Két évi állástalanság után Szenicre
nevezik ki tanárnak. Búcsú Abderától címû versét
Balassagyarmatról való eltávozásakor írja.
(Abdera trákiai város az ókorban. Lakói a
szülôföldjére hazatérô Demokritoszt kinevették
és bolondnak tartották. Az odalátogató
Euripidészt pedig meg akarták verni.)
Búcsú Abderától
1887. szept. 13.
Isten veled te furcsa fészek,
Bolondok és békák városa!
Adieu! Még egyszer visszenézek,
De vissza nem térek soha.
Még egy követ a búcsúzóra,
Ki rátok annyi csúfot szóra,
Még egy követ hajítsatok
Ti feldühödött pygmeusok!
E szív szabad, e szív feled...
Abdera, hát Isten veled!
Isten veled! Kiüztek innen
A törpe embermimelôk;
E faj mégsem számûzhet engem,
Szívembôl én számûzöm ôt!
Nem nézek többet a cudarra,
Ki szívemet vérezte, marta;
Lábammal eltaposhatnám,
De szánalomból meghagyám.
E szív szabad, e szív feled...
Abdera, hát Isten veled!
Isten veled! Igaz marad bár,
Hogy itt csak egynek volt esze,
Csehül közöttük mégis ô járt,
Csep híja, hogy el nem vesze,
Hogyan kínozta lelki éhség,
- Tinektek ismeretlen érzés, -
Fogalmatok sincs, fogadok!
De össze mégsem roskadok...
E szív szabad, e szív feled
Bántalmat, gúnyt, gyötrelmeket!
Isten veled! Bár meg lesz írva,
Hogy a tömegnek nincs szíve,
Nem távozom most mégse sírva,
Érzelgés nem csatolt ide.
Mily fönnen érzék, hogy szerettem,
Elôttetek mind ismeretlen,
Sejtelmetek sincs jól tudom,
E népet gyûlölöm s futom,
E szív szabad, e szív feled...
Lelketlen rom, Isten veled!
Isten veled! Az ifjú álmot
Itt álmodám át egykoron;
Közöttetek ti lanka halmok,
Rohant el szép legénykorom!
Hisz itt szerettem, itt öleltem,
Hisz myrtusszal itt öveztem
A szüzi nôt, a szép arát
S itt élt a drága, jó család!
Mindent e szív mégsem feled...
Emléklakom, Isten veled!
Isten veled! Habár te szülted,
Élt itten egy-két jóbarát,
Kik igazért, szépért hevültek,
S gyermekeim te ringatád!
Ôk itt születtek: nemesebb vér,
Faj, mely kegyelmet sohasem kér;
Magammal viszem azokat, -
De kincset hagytam itt sokat!
E szív szabad, de nem feled...
Te drága táj, Isten veled!
|