Balassagyarmatnak 8000 lakosa van, ebbôl 2000 zsidó, 10 szerb család, néhány cigány, a többi lakos szlovák. A lakosság vallás szerint katolikusokra és luteránusokra oszlik.

A város, összehasonlítva a többi alsó-magyarországi várossal, eléggé kiépített. A város központja a széles fôutca, amely egyben tér is. Innét ágoznak szét az utcák és a kis mellékutcák, jobbra az Ipoly, balra a földek felé. A város felsô része tetszetôsebb. A fôutca felsô részén áll a megyeháza. Följebb a pensylvániai rendszerû, négyszögbe épített négyemeletes börtön van, melynek régi magánzárka rendszerével már senki sem törôdik. Egyébként 300 fogoly elzárására alkalmas.

Magasabb akácfák árnyékában áll a katolikus templom, emellett a plébánia, a katolikus iskola, a városháza és a szebb üzletek, a "büszke boltok" - ahogy ezeket az ottani szlovákok nevezik - helyezkednek el. A mellékutcákban vannak a gazdagabb polgárok házai és az úri udvarházak, valamint a zárda és az apácák vezetése alatt álló leányiskola. Az egyik mellékutca kiemelkedô részén találjuk a gótikus stílusban épült luteránus templomot, amit öreg hársfák és pázsitos tér ölel körül. Mellé épült a plébánia és a luteránus iskola.

A fôutca közepén áll a görögkatolikus templom. Ezt a balassagyarmati szerbek - nagyobbrészt gazdag kereskedôk - építették és tartják fenn. A zsidóknak is van a városban imaházuk. A mellékutcák végén a parasztgazdák házai sorakoznak.

A házak építésében nincs rendszer, mindenki oda építkezett, ahová azt jónak találta, s ahogyan az tetszett. Senki sem vette figyelembe, hogy az építkezések során azonos szélességû járdát hagyjanak, s hogy a házak egyforma magasságban legyenek. Ezért van az, hogy a fôutcában is vannak nyomorúságos kis viskók. Az utolsó években épült házak általában 1 emeletesek, több nagyobb, utcára nézô ablakkal. A polgárok régebbi házai és a nemesi udvarházak egészen alacsonyak, ablakaik aprók, utcai frontra mindössze egy vagy kettô került. Az ablakokat zsalugáterek vagy fatáblák fedik, ezeket nyáron egész napra zárva tartják, csak esténként nyitják ki az ablakokat. Az utcai ablakok gyakran rácsosak. A nagyméretû szobákban sok a bútor, ezek néha díszes darabok. A régi házakban gyakran van berakásos tölgyfabútor.

Abból a szobából, ahol étkeznek és nappal tartózkodnak , nem hiányzik a kályha mellôl a kandalló sem. A szoba téli derûjét a kandalló tüze adja meg. Az udvarházak ismeretôjele, a ház udvarfelôli oldalán húzódó oszlopos tornác. Az udvar képét az udvari cselédség kamrái, gazdasági épületek, istállók, ólak és csûr egészíti ki. Természetesen nem maradhat el a virágoskert és a gyümölcsös említése sem. Valamikor sokat áldoztak a tulajdonosok a kertek gondozására, még kertészt is tartottak. A kertek gondozása késôbb a háziasszony teendôit szaporította...

Magyarországon úgy ismerik Balassagyarmatot, hogy Debrecen után az ország legsárosabb városa, s ez valóban így is van! Az ember nem tudja megállapítani, hogy mi rosszabb, a száraz idôben bokáig érô por, vagy esôs idôben a térdig érô sár. Debrecenben legalább pallókat raknak le, hogy senki ne merüljön a sárba, de Balassagyarmaton ezzel sem törôdnek. Mindenki úgy igyekszik átgázolni a sáron, ahogy tud. A nôk magasszárú cipô nélkül ki sem mehetnek az utcára esôzések idején. A töméntelen mennyiségû sárnak az az oka, hogy az utcákat sohasem takarítják. Az utcára dobják ki a szemetet, szalmát, mákfejeket, pelyvát, gazt, sôt a dögöket is...

(Balassagyarmat, Kézirat. Palóc Múzeum)