E tett nagyon bántá a törököket. Dühükben elhatározták Gyarmatnak földúlását, hogy kô kövön nem maradand. Sötét éjjel négy ezer török száll a vár alá, és azonnal ásókkal és kapákkal fölfegyverkezve nagy rivalgással a sáncok és palánkok bontásához kezdenek. Az ôrség és a veszély kétségbeejtô rohamában fegyverre kapva, az ellenségre rohan, a sáncokból ûzni, és minden erôvel visszaverni törekszik. A törökök látván, hogy az elsô megszállásra közülük több mint hitték volna, esett el, ismételt rohamokkal fognak az ostromhoz, nem akarva megnyugodni, míg betörve a sáncokba a palánkokat át nem vágják, és a várba jutva, az ôrséget le nem vágják. A várbeliekre a veszély nôttön nôtt. A sebesültek és az elestek helyébe új támadó sorok állottak, és az ostrom még dühösebb lôn. Benn a várban az ôrség csekélysége is leverô hatással volt. Hanem véletlenül történt, hogy az elôbbi nap alkonyán a palánki huszárok Szécsénybôl jövet éjjeli szállásra, Gyarmaton maradtak. Ezek tehát szintén fegyvert fogván, az ôrségnek segíteni dicsôségnek tartották. Sôt a harcvágy megszállta a hölgyek keblét is, ezek egy része a bástyák tetején különféle fegyverrel fordult az ellenségre; a legnagyobb rész olaj és vízzel öntözé a támadókat. A törököket szégyenpír futá el, és még dühösebben harcoltak, gyalázatnak tartva nôktül legyôzetni. Folyt a harc mindkét részrôl megfeszített erôvel, dühvel és elkeseredettséggel, miközben az aga, ki éppen csapatát biztatva, ide-oda lovagolt, egy várôr neje által lelövetett. E veszteség még inkább fokozá a támadók dühét és bosszúvágyát. Eget hasogató lármával támadnak végsô erôfeszítéssel a várra, a megvétel sikerültével lekoncolandók az összes ôrséget. A várban lévôk is fölismerik a végsô pillanatát a veszélynek. Rendbe szedik magukat, és egy kirohanást intéznek a támadókra oly dühödt rohammal, melyet csak a kétségbeesés pillanata teremthet.
A nem várt kitörés megzavarta a törököket, futásnak erednek, a várbeliek ûzik, vágják, és tüskön bokron szétkergetik. Eközben érkezik Forgách Ádám Érsekújvár fôkapitánya is válogatott lovas csapattal, s a gyarmatiakhoz csatlakozik, mi által azok még inkább fölhevülve sötét estig az ellenséget üldözték.

(Notitiae Hungarias novae historio-gografico, 1735-1742. A közölt részlet megjelent Nagy Iván: Balassagyarmat c. tanulmányában. Új Magyar Múzeum 1858. VIII. évf.)