Mikor a szavakat befejezte, egy pillanatnyi csend támadt. Aztán hátul, az egyik volt hadifogoly erôs hangon belekezdett a Marseillaise éneklésébe, és utána hömpölygôn megtelt a dallal a nagyterem. Zúgott az erôs hang a dobogón sapka nélkül álló munkás- és katonatanács körül. Saly Endre már nem volt sehol, csak ôk álltak sort, egyenes tartással, mintha ezzel is ki akarnák fejezni, hogy tudják, mekkora feladatra vállalkoztak.

Másnap kora reggel plakátok jelentek meg az utcákon. A Kommunista Párt helyi szervezetét fogják megalakítani, délelôtt, a megyeháza nagytermében, ahol elôzô nap elôször csendült fel a Marseillaise dallama.

Megtelt a terem, több százan gyûltek ott össze.
De Galambos József és mások nem oda tartottak, ahová a kommunisták plakátja hívta az embereket, hanem a Rákóczi út 39. számú ház emeletére, a Szociáldemokrata Párt helyisége felé. Somló ügyvéd, az elnök hívta egybe ôket. Somló doktor ellene volt, hogy külön párt alakuljon, félt, hogy az irányítás, talán az egész hatalom kicsúszik a kezébôl, azt pedig nem akarta. Vezette tehát a szociáldemokrata párttagokat vörös zászló alatt, a megyeházára. Olyan méltóságteljesen, nagy csendben lépdeltek, mintha vallásos körmenet tagjai volnának. A megyeházán éppen Bakonyi beszélt, amikor felnyílt az ajtó, és bevonultak. Nem is folytatta, mert Somló szót kért.

Jó szónok volt, nagyszerûen tudta forgatni a szót. Most így beszélt: elkésett dolog már külön pártot alakítani, amikor a fôvárosban egyesült a két párt, és egyre-másra egyesülnek a vidéki pártszervezetek is; idôszerûtlen dolgot cselekszenek a gyarmati kommunisták, bontják a baloldali egységet, ártanak ezzel. Fogadják el a Szociáldemokrata Párt nevében a testvéri kézfogást. Az összegyûltek éljenezni kezdtek, és Somló ügyvéd gyôzött: egyesült a két párt itt is.

A Nemzeti Kaszinó lett az új párt székháza. A szegényemberek benyitottak a vörös bársony fotelekkel, faragott asztalokkal telt termekbe, leültek ott. Nézték a fal cirádáit, és keserû falevelekbôl sodort cigarettájuk füstjét felfújták a mennyezet kristálycsillárai felé. Itt tartották az alakuló gyûlést. Hamarosan meghaladta a párttagok száma az ezret.

Részlet a 9. fejezetbôl

A puccs nem sikerült. Mikor a katonatisztek látták néhány helyen, hogy a keresett kommunisták nincsenek otthon, megértették, hogy tervüket elárulták. Talán azt is hírül vitte valaki, hogy a kommunista vezetôk felfegyverkezve és fegyveres ôrizet mellett együtt vannak, és azt várják, kire süthetik el fegyvereiket.

Aznap a városban rémhíreket adtak szájról szájra, pánikhangulat uralkodott el. Jönnek a csehek - mondták mindenütt -, megszállják a várost, végük a magyaroknak.

Ebben a riadt hangulatban jelentek meg Bajatz Rudolfék a városháza elôtt. Katonaság vette ôket körül, és kiáltás harsant a tisztek száján:
- Le a proletárdiktatúrával!
A jelenvolt katonák utánuk kiáltották. Bajatz százados felment szónokolni az erkélyre:
- Tiszt urak! Altisztek! Katonák!
A katonák szûk körén kívül egyre többen gyûltek össze a civil lakosságból. Jöttek a gazdagok, dzsentrik, még virágcsokrot is hoztak, sebtében szakították kertjeikben, éljeneztek, újjongtak, hogy vége a proletárdiktatúrának.
Bajatz százados úr meg, aki elôbb még segített a cseheket kiverni, most így beszélt:
- Igenis, jöjjenek csak be a csehek! Esküdjünk, hogy ezután nem engedelmeskedünk a proletárdiktatúrának.
Megéljenezték még a cseh csapatokat is, akik szerintük máris közelednek Gyarmat felé.
És ekkor fellépett Bajatz mellé egy magas, sovány ember.
- A Pálmay-zászlóalj politikai megbízottja vagyok! Elsô ízben járok ebben a városban! - harsogta erôs hangon.
Felzúdultak a hallgatóságból a már magukat gyôztesnek képzelôk.
- Menjen a pokolba! Lökjék le onnan!
De a küldött tovább beszélt.
- A börtön falára valaki odafestette: Világ proletárjai, itt egyesüljetek! Hát korai az öröm, ellenforradalmár urak! Túlságosan korai. Alig háromnegyed órája vagyok ebben a városban, de máris megállapíthattam, hogy valóságos fészke az ellenforradalmároknak!

Zúgás támadt, és mire az elôlállók körbenéztek, kié ez a sok hang, mely a politikai biztossal egyetértôen zúg körülöttük, azt kellett látniuk, hogy megtelt mindenütt emberekkel a tér, kapuk, ablakok zsúfolva vannak, és mintegy varázsütésre megváltozott a hangulat. A tisztek megneszelték, hogy fordulat történt, mert Bajatz-cal az élen hamarosan megindult a katonatisztek kis csoportja, hogy eltávozzon a térrôl. Ekkor látszott, milyen kevesen is értenek velük egyet, alig követte ôket néhány katona, de utánuk osont aztán mindenki, aki elôbb még lev velé-t kiabált...
- A politikai biztosnak sikerült bátorságával úrrá lenni a helyzeten. A vöröskatonák el akarták fogni Bajatzot és társait, de a százados megfutott. Ugyanott futott át a csehekhez, ahol Somló doktor, és bebizonyosodott, hogy valóban egy gyékényen árulnak. Az is kitudódott, hogy már elôbb is kapcsolatban álltak a csehekkel, adott jelre akarták kezükbe kaparintani a várost, elfogni és börtönbe vetni a nép vezetôit, hogy a cseh fehér csapatok vérveszteség nélkül sétálhassanak be Gyarmatra...

Néhány nap múlva sûrû ágyúzás indult meg.
Az emberek riadtan kémlelték a távolt, ahonnan a lövések hallatszottak. A robbanások egyre közeledtek, végül rácsaptak a városra is. Az utcákon sebesültek hevertek, és mikor kissé csillapult az ágyúzás, összeszedve ôket, látták, hogy sok a halott köztük...

Mikor az ágyúzásnál elesetteket temették, vörös zászlók alatt kivonult mind, akik nem szerették az urak hatalmát. A vörös koporsókkal a vállukon haladtak át a városon, az emberek sírtak, de arcukon mégis más is látszott, nemcsak a bánat.