|
Béres Katalin vagyok, 1976-ban Vácott születtem. A balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium ének-zene szakán érettségiztem. A szintén balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola zongora szaka mellett a képzômûvészeti szakot is elvégeztem. Az érettségi után Kolozsvári Grandpierre Miklós festômûvész tanítványa lettem. Az ô hatására fordultam a szürrealizmus világa felé, amiben megtaláltam azt a kifejezési módot, ami az én egyéniségemhez leginkább illik.
1996. februárjától rendszeresen voltak kiállításaim (Balassagyarmat,
Kemence, Rétság, Pécs). 1997-re is több meghívást kaptam hazai
és külföldi galériáktól, mûveim bemutatására.
Kemence, 1996. november 27. Béres Katalin |
|
Nem szívesen fogalmazom meg szavakban azt, amit képekben is
elmondhatok: költôi hitvallásomat. Vagyok már 20 éve, lettem,
mint bárki: szüleim szerelmébôl, Isten akaratából 1976.
július 18-án, Vácott. Nôttem, tanulgattam, érettségiztem, aztán Kolozsvári
Grandpierre Miklós mûhelyében festôvé lettem. Hogyan? Magam sem tudom
igazán, csak azt tudom, érzem, hogy szép a világ, mert szín,
forma, fény és fénytelenség örök változása. És ez így van az idô
hármas egységében, ahogy egymásba játszik múlt a jelennel, a
jövôvel. Izgalmas és örök, de kinek-kinek más és más. Nekem ilyen!
Most ilyen! A következô 20 évben hogyan változik majd számomra ez
a "világ", az titok, bizonyosság csak egy van: az, hogy a
festô festôszemmel, a zenész hangokban, tehát mindenki a
maga módján éli meg és "fogalmazza" meg. Miért? Azért,
hogy közös legyen, azért, hogy adjon - ha már kaptt egy szeletkét
a titokból. Szeletkét - tehetséget..., ami ellene mond a
matematikának, mert osztással, a másokkal való megosztással ez
nem apad, hanem gyarapszik.
Összegezve: vagyok - látok - festek, hogy lássatok, hogy lehessek, hogy festhessek. Béres Katalin
|
