Te a borostákat írod meg
arcukon
én a tarlókat
és néha a szépségben
mindketten elveszünk
te az erdôben
vonszolod az árnyat
nekem
a villanykörte imbolyog
neked a puskád dörren
meleg lombok között
nekem országos fagyban
roppan a csend
értjük egymás szavát
hát eliszunk öt-hat verset
de marad még elég
azt szidjuk szemlesütve