Nem szóltál hogy elmégy
és fehér falakról kaparod
a lekozmált estéket
homlokodra kiültek
a fecske-gondok
ott a sápadt kertben
idegenül füstöl szádon
a Babits-ének
nem üzentél barátom
pedig maradt még
néhány hûséges postagalamb
legalább feladtál volna
egy pecsétes falevelet
hogy tudjam jól vagy
csak utálod a búcsúkat
mint a fehér szegfûket
süllyedô vaságyadon
tudom késnek a szavaim
de lábamat tövig égette
ez a lángoló nyár
ma este koccintok
valamennyi csillaggal
és magamra döntöm
itt felejtett poharadból
az indulatot