Kövek a párnában

        Hirtelen szakad
        ránk a hajnal
        s meztelenre vetkôztet
        két lélegzet között
        egy csuklyás lámpa

        vízszintes feszület
        a testem
        de különösen a tied
        mélyebbre üti
        a holló a szöget

        majd szégyenében
        elrejtôzik a fájdalom
        a hideg bôr alatt

        mázsás pihe landol
        mellkasunkon
        lekéredzkedik a gödörbe
        a múló idô

        ahogy simítom
        párnámban
        összekoccannak a kövek