azonosíthatatlanok
nyögéseink
szürke gerlék
telepednek
homlokunkra
azt hiszik
otthonra lelnek
keserû füst
marja szájpadlásunk
hiába köszörüljük torkunk
nem születnek
új dalok
kocsmák lépcsôin
pihen az ôsz
forintért lesöpörjük
hogy legyen
savanyú borunk