Az éj fala

        Éjjel sincs nyugtunk
        a zománcos holdtól
        nyakunkba hullik
        a festék
        pocsék munkát végzett
        valaki káromkodásnak
        nincs helye

        tenyerünk hirtelen
        tele lesz vérrel
        igyál belôle
        kedvesem
        ha már itt vagy

        huzatos az éjszaka
        magunkra húzzuk
        a sötét felhôket
        csak nehogy kibeszéljék
        az égre felaggatott
        csillagok

        tapogatjuk az éj falát
        nincsen se közel
        se messze
        csak a pillanat
        bizonyos