Bálba menvén hattyúk
fehér szárnyán súlyos köd
füstöl negyven méter tüll
feszül a fákon
Bálba menvén hattyúk fehér szárnyán
súlyos köd füstöl negyven méter tüll
feszül a fákon
ruhatárba botolván kabáterdô zúg
szarvasok agancsaira akasztott kalapok
ásítoznak pedig még csak most kezdôdik
imbolyog a tömeg mint viharba szédült hajón
sápadt viharlámpák árnyai
kötélen rángatják
az elôkelô hölgyeket urakat
sárga rúzs gyújt meg diszkréten
egy kopott reflektort most élesen kivehetô
miként hullámoznak
a valószínûtlenül nagy mellek
konfettiesô zuhog s a fehér abroszon
elázott arcok lenyomata sötétlik
búcsúzóul fényes lengôajtó
osztogatja megérdemelt pofonjait