kellene ide egy átkötés
mert a lányokról mondok
szépeket így úgy
valahogy
selymes fû nôtt
hónunk alatt
meg lent egészen
pillájuk rácsán
idônként megpihen a fény
ez sem így van
csipásak a szép királylányok
reggelente éjszaka
horkolnak rettentôen
fû soha nem nôl
a hónuk alatt
a szôrszálakon szaladnak
az izzadságcseppek
ha jól emlékszem Milán
Füst Milán
mondta éppen
hogy ez a mûfaj
túlzásokkal tele
a hiányt sem lehet
egyszerû megfogalmazni
eszembe jut róla
egy üres tekintetû
uborkásüveg
hosszúak a másnapok
szigorú vagy Isten
mert hát hagyod
apámra gondolok aki
türelmesen fekszik a földben
a nyár a nyár
akárha mézbe mártanád
nyelvedet
most a megszokottnál
érdesebb kószálunk
jobb kedvvel
mint illenék
havazik a lány haja
emigyen havazik
írom tompítván
a tompítandót
mert bizony korpás
a gesztenyés lány haja
minek ide metafora
a végtelen versnek is
van közepe tudjuk
már Tóth Erzsébet óta
a szerzô most éppen
zöldséget árul
verseibôl ítélve
jó teste van
nagy tettektôl púposodik
az ember háta fara
manapság ritkán dôlünk
kardvirágba
véresek a hétköznapok
így ôsszel
a fákról leszédülnek
kedvenc madaraink
nem könnyû feladat
a valóság meghamisítása
de megoldható versben
anyám kötényét
paradicsomok vérezték össze
kedvenc madaraink meg
elutaztak délre
hazudozunk itt
össze-vissza
kínos és mulatságos
hogy egyszerre
zsebünkbôl kifogytak
a jambusok
és itt kezdôdne a lényeg